Gráfik Imre: Vas megye népművészete (Szombathely, 1996)

Horváth Sándor: Tárgyak között

rágó. Elmondása szerint önhibáján kívül került börtönbe - pénzért elvállalta valaki(k) tettét, mert nem gondolta, hogy tíz évet kap érte -, és ott tanult meg faragni egy juhásztól. Faragásaival sok pénzt keresett. Szülőfaluján kívül is elismerték tehetségét: 1929-ben oklevelet nyert a felső-dunántúli mezőgazdasági kamara kiállításán. Ő is elsősorban botokat és képkereteket faragott. A kisgyaluval legyalult száraz fára ceruzával előrajzolta a kigondolt mintát, majd lapos élű vésővel, kanalas vésővel és éles-hegyes vájatos vésővel vájta ki a mintákat. Kemenesmagasiban és a környékén Illés Lászlót tekintették kiváló faragóembernek. Ő 1901-ben született a Tolna megyei Pálfán. Apja is fúrt-faragott, s ő kisgyerekként már mellette serénykedett. Illés a puszpángfából szeretett faragni, de kedvelte a cseresznyét és a kőrist is. Sikerei voltak kiállításokon, és a budapesti háziipari szövetkezetnek is dolgozott. Hegedűnyak formájú fuszerkanalakat, papírvágó késeket, csatokat készített. Szeretett gombokat tervezni. Csak olyan embernek faragott - pénzért -, aki szimpatikus volt neki. Ha Ár Jánosra és Gyenese Gyulára még nem, reá. Illésre már elmondható, hogy inkább népi iparművész volt, mint fúró-faragó parasztember. Legalábbis már az átmenet képviselője. Viszont még vérbeli faragó parasztembernek volt tekinthető a kisfaludi Szecsődi János. Szívesen cifrázta a szerszámnyeleket, csinált gyerekjátékot, sípot, főzólíanalat, kötélbújtatót és virágtámaszt. Sógornőjének félméteres „szélbabát" faragott: a színesre festett huszáralak mintha mindkét kezében kardot tartana. A figura a háztetőn forgott a tengelye körül. Szőrből bajuszt ragasztottak rá, posztóból katonasapkát varrtak neki. A nemesbődi Csukovits Antal 1897-ben született. Híres volt szépen faragott szobrairól. Már gyerekkorában szívesen farigcsált. Bognárnak tanult. A téli estéken faragott - egy-egy télen négy-öt szobrot. Készített Jézus-szobrokat, faragott Szent Istvánt. Eleinte faleveleket faragott hamutálcának. Idővel rámerészkedett a mókus-, szarvas-, törpefigurákra. Az 1905-ben Óladon született, körmendi tehenész, Legáth Ferenc szintén apjától leste el a faragás fortélyait. (Apja is tehenész volt.) Egykor faragott képkereteket, „emeleteseket, a sarkain rúzsákkal". A faragáshoz a „kecskerágító" vesszőjét már az ősszel levágta, s tavaszig az megsárgult a héjában. Ha fehér viráglétrát akart készíteni, akkor a vessző héját a nyáron lepucolta, és a vesszőt így szárította meg. A faragáshoz egyetlen eszközt, „pilingás" bicskát használt. Egy nap alatt készült el egy viráglétrával. A léceket vékonyan meggyalulta, de a forgácsot a végén nem vágta le, ettől lett virág formájú - Legáth rózsáknak nevezte őket - a „szőrös" fa. A legjobban felkapott vasi faragóember a második világháború előtt az 1890-ben született rábagyarmati Nagy Imre volt. Már Pável Ágoston vásárolt tóle faragványokat - asztalokat és székeket, melyeket 1927-28-ban csinált - a szombathelyi múzeumnak. Sok kiállításon szerepelt. Többek között ügyvéd, festőművész, 100