Gráfik Imre: Vas megye népművészete (Szombathely, 1996)

Horváth Sándor: Tárgyak között

pap volt a vásárlója, illetve megrendelője. Biátorokat, botokat, kazettákat, nagyméretű órát, oltárt faragott. Tíz-tizenkét évesen a saját feje után kezdett el faragni. „Mióta kezemet csak emelni tudom, nekem mindig csak a faragás kellett, a mezei munka sohasem tetszett - vallotta egyszer. - Gyerekkorom óta mindig csak ezt űztem." A magyarlaki iskola-kápolna fülkéjében állt oltára, melyet egy 1937-es kiállításra faragott, s utóbb a magyarlakiak megvették tőle. A rábagyarmatiak még a századfordulón általában ismertek voltak arról, hogy nagyon értettek a famunkához. Létrát, szerszámnyelet tömegével készítettek eladásra. A múlt század elsó felében a ma Ausztriához tartozó néhány települést emlegették specialistaként. „Dézsákat, teknőket, lapátokat 's más fa eszközöket - olvassuk Fényes Eleknél - legtöbbet csinálnak: Pinkafeld, Rödön, Willersdorf, Hoschart, Sinnesdorf, 's a' t." (FÉNYES 1836-1991: 18) A fúró-faragó ember e munkához szükséges szerszámokat nemcsak műgonddal készítette el magának, hanem díszítette is őket. Egy „1829"-es őrségi korzót a legegyszerűbb módon, a szárak nyolcszögűvé faragásával szépítették meg, ahol a körző nyelve illeszkedik, valamint a fejénél a hasábformájú lábak éleit lenyesték, így a darabnak izgalmas fény-árnyék játéka van. Míg ennek a feje gömbölyű és a két szár egymást fedi, addig egy másik - szintén fából faragott körző - gombbal záródó, csuklós karú. Ennek éleit is lekaréjozták, illetőleg néhol csak bevágták. A szárak felső részén hullámvonalas rozmaringág látható; a szár alsó részét bekarcolt gyűrűk ékesítik, míg a csukló gombját csillagformájúra karcolták. Apró karéjokkal fogazták az „1861 "-es „HGY" monogramú őrségi hosszúgyalu fejét. A mértanias dísz két párhuzamosan fektetett barkaághoz hasonlít. Egy vastagabb „vonal" két oldalára félköröcskéket rajzolni a népművészet más területein is szoktak: például ilyen megoldást láthatunk Király Zsiga 1839-es mángorlóján - a nő szoknyáján (HOFER-FÉL 1975: 330. kép). Csupán megfelelő fény kell, hogy a kéreg lehántolásához, vagy más famegmunkáláshoz satuként használt faragószék, a kézvonópad, a „hanzli", „sziupad" egyszerűen díszített fejébe emberarcot, emberfejet lássunk bele. Bár a funkciójuk által meghatározott a kézvonópadok szerkezete, mégis csupán annyira hasonlítanak egymásra, mint egyik tojás a másikra. A Vasi Múzeumfaluban vagy kéttucatnyi van belőlük, de két egyformát nem találni. A portán nyomban feltűnik, ha faragóember lakta vagy lakja. Mert a kapuk, ajtók díszítése, elsősorban félfáiké, a bálványoké többnyire a család hozzáértő tagjának kezét dicséri. Igaz, Dömötör Sándor már 1958-ban azt írta Vas megyéről: „ma már ritkán láthatók az egykor általános bálványfák, hagyományosan faragott díszeikkel, vagy a díszesen kifaragott kapuszárnyát'. (DÖMÖTÖR 1958: 37) Mégis sikerült néhány szép példáját megörökíteni, sőt megőrizni. A Vasi Múzeumfalu lócsi portájának tornácára nyíló vésett, farkasfogazott, faszöges, rozettás - 1832-es évszámú tompaládonyi - kiskapu egyike e szép példáknak (BÁRDOSI 1975: 11). Bálványához hasonlít egy büki - Bük egyébként közel 168. Örségi körző. SZNM 95.19.9 169- Rozmaringággal ékesttett fakörző. SM 59.1095.1, hely megjelölése nélkül 101