Gaál Károly: Aranymadár. A burgenlandi magyar falvak elbeszélőkultúrája (Szombathely, 1988)

te a ténylegesen gazdálkodót, de azt is, aki ezt már feladta, azaz a birtokos, vagy a már birtokát gyerekeinek átadott személyt, azaz parasztot. A gazda szó kizárólag csak a birtok fölött rendelkező, az avval kapcsolatos munkát megszabó férfiszemélyt illette. Már a századforduló idején lehetővé tette a törvényhozás, hogy az idős gazda megfelelő szerződés keretein belül birtokát nagykorú fiának adja át, úgy, hogy az átvevő a szülők eltartásáról gondoskodik. Alsóőrön ez gyakori volt. A szülők továbbra is az átvevő háztartásában maradtak, bizonyos munkák elvégzésénél segédkeztek is, de ők már nem szabhatták meg a feladatokat. Az is az íratlan törvényekhez tartozott, hogy az átvevő fiú, parancs útján nem kényszeríthette szüleit munkára. Ez azt jelentette, hogy a kiöregedettek, a hajdani gazdák és gazdaasszonyok, megszabadultak korábbi kötelességeiktől és bizonyos mértékig függetlenné váltak. Ebből a függetlenségből fakadóan az idősek korosztályának tagjai kiváltak a falu nyilvános kommunikációjából és egy attól elkülönült társasági csoportot képeztek. Alsóőri esetünkben szerek szerinti kis közösségek alakultak ki, melynek tagjai közösen szórakozva nem a jövőbe, hanem múltjukba tekintettek vissza. A falutársadalmon belüli ilyen csoportosulást itt ismertem meg. Az idősek közös szórakozásának három formájával találkoztam. Az asszonyok, akik gazdaasszony korukban fiatalkori barátnőikkel kapcsolataikat bizonyos mértékig elvesztették, mert mindegyiknek saját, családi és munkabeli gondjai voltak, idős korukban újra közel kerültek egymáshoz. Főleg nappal, délelőtt is, ami a gazdaasszonyoknál elképzelhetetlen volt, ellátogattak egymáshoz, leginkább azonban olyanhoz, aki fiatal korában központi személyiség volt. így pl. Szabó Juli néni (házineve Jutka Juli), lánykorában a falu, illetve generációja legjobb énekese volt. Gazdaasszony korában felhagyott az énekléssel, mert mint házas asszony legfeljebb csak tollfosztásnál találkozott asszony közösséggel. Ebben viszont nem hajdani barátnői voltak jelen, hanem az íratlan törvények alapján azok, akiket oda meg kellett hívni, azaz a szomszédasszonyok és férjének nőrokonai. Idős korában, amikor ezektől a törvényektől megszabadult, ismét szabadon választhatta meg asszonytársaságát. Ilyen találkozások folyamán feltámadtak benne a fiatalkorból szunnyadó énekek és történetek. Az asszonyok száma ezeknél az alkalmaknál kicsi volt, ketten, hárman jöttek össze. Téli estéken, tollfosztás idején a gazdaasszonyok külön voltak együtt. Tollat fosztottak az öregasszonyok is, ahova viszont kizárólag barátnőiket hívták meg. Számuk, és ennek megfelelően szórakozási anyaguk is nagyobbá, többoldalúvá vált. Erről a „Spinnstubenlied" с. könyvemben írtam bővebben. Jutka Juli nénivel jóbarátságba kerültem és ő hívott meg Zsuzsi Józsi bácsiékhoz egy olyan alkalommal, amikor ott több korosztálybeli férfi és nő jött össze. Itt találkoztam az öregeknek a faluközösségtől független harmadik szórakozási formájával. Ekkor ismertem meg Zsuzsi Józsi bácsit is. Ismeretségünk, jobbanmondva, szorossá vált kapcsolatunk hamarosan, szinte máról holnapra megszakadt. S éppen az emögött meghúzódó konfliktusból szűrhettem le fontos eredményeket. Zsuzsi Józsi házinévvel ismerte a falu Ballá Józsefet, az 1962-ben 81 éves módos és rangos alsóőri gazdát. A „módos" kifejezés az itteni birtokviszonyokon belül jelent gazdagot. Ez minden közösségen belül relatív, ebben az esetben a tör-