Gaál Károly: Aranymadár. A burgenlandi magyar falvak elbeszélőkultúrája (Szombathely, 1988)

t Hát nem. Ü! A vörös vitéz. „Mivé bizonyítod?" „Itt van mind a tizenkét feje!" Behoszták mind a tizenkét fejet. Aszongya nekik az erős legény: „Láttatok má ollan sárkánt, akinek nincs nyelve?" Akkor níszték. Egynek se vót nyelve. Kivette a tarsolából : „Itt van mind a tizenkettő!" ' Királlány meg mingyá nyakábaszalatt. „Te vótál," aszongya, „nem ez vót. Mer," aszongya, „úgyis hamis vót." Na, hát akkor kiatták neki az útlevelet, az útilaput kötték a talpára ugye. Hát ement, még máma se látták. Nem lett királfi, meg királ se. Na, hát az ökörcsordásnak a fija evetté a királleánt ugye. A királ megöregűt, a királ nekiatta a gazdaságot, a királ az országot, mindent. Ő lett a királ. Hát minden jó ment. Hát akkor eszökbejutott az öreg papa. Hát mekkeresik ászt. Hát asztán mentek abba a városba. Hát az öreg csordás, má jó öregrember vót. A királleány nem szégyelte magát, nyakábaborút az apósnak, meg mi minden. Hát azután igen vigan étek. Asztán mikor eccer a mutatáson túl vótak, akkor hát eviszik velők, az öreg csordást elviszik oda a várossokba, az országjokba. Hát ement velők. Mekköszönte ott, minden, hogy igy pártfogőjják. Na, azután a város is aszongya: „Nemhijába, a királleánt is buzogánnyá verte ki, mer az ökrejinket is mind buzogánnyá dobáta agyon." Hát így asztán királ lett. Még máma is kormányoz talán. Én nem tudom, meddigse. Ha ének vagy talán meghatak? Ennyi az egész. 198. KISEGÉR ÉS A TÁLTOSLÓ Hát vót egy embernek három fija. Na, hát ementek azok is, hogy szerencsét próbának a világba. Hát az annyuk sütött nekik egy tarisznya hamubasütött pogácsát. Az útra. Asztán ementek. Há mikor egész nap ment má, megéhezett, leüt, hogy majd eszik. Asztán odament egy kis egér. Hogy ü ojjan éhes! Má ennyi, meg ennyit nem evett. Hogy aggyon üneki is. Az Isten megfizeti neki, meg ü se marad hálátlan. Na, a legény azután ement a királhó. A megfogatta szolgálatra. Hát vót neki egy kertye, ahol ezüst selem kender volt benne. Ezüst kender. Ászt kellett neki őrzeni éjszakákon. Ja, hát első éjszaka ment. Csinyát magának tanyát ott, ahol majd vigyáz egész éjszaka. Éjfél körű ekezdett szundikáni. Gyüttek lovasok, mind összetáncuták. Mire reggé lett, hát nem vót kender. Hazament. Ement a másik szerencsét próbáni. Az íppen úgy járt. Akkor megy a harmadik. Az is ement. Hát, mikor uzsonnázott, az egér odament, hát ü is kért. „Gyere csak, kapsz." Na, asztán adott neki. „Hát, meghálálom, aszongya, akármicsoda szükségbe leszel, én ott leszek." No, osztán ement a királhó. Megfogatta. Ennek is az vót a dóga. Na, asztán az is szépen lefekütt. Persze ez is elalutt vóna, hanem a kisegér megcsípte a fülit neki. Avva fötikút időbe. Hát ü akkor nem alutt e. Na, asztán gyüttek a lovagok a kertbe. No, ü asztán ezavarta ükét. Másnap akkor az ezüsztkendert kellett őrzenie, az aranykendert. Ott is megmentette. 422