Gaál Károly: Aranymadár. A burgenlandi magyar falvak elbeszélőkultúrája (Szombathely, 1988)

Hát úgymongyák, hogy akkor veszedelmet jelent, ha kilép, hogy valami baja lesz neki. Nem tudom. 135. A ZSUGORI EMBER Egyszer volt egy ember. Annak volt egy fija. Az az ember borzasztóan zsugori volt. Sok pénze volt, de már betegeskedett és a fija kérte, azt mondja: „Papa, hát hova tetted a pénzt? „Hát a világ kincséért, nem," azt mondja, „nem adom oda. Sehogyan." „De papa, hiszen már a halálos ágyadon vagy. Hát hova teszed?" Azt mondja: „Nem bánom. De nem fogod megkapni. Sohasem kapod meg!" Na, aztán a fiu gondulta magában, hát mit csinál ez az ember. Azt mondja: „Elteszem, azt a pénzt, hogy sohasem fogod megkapni." Asztán bezárta az apja a szobába magát, asztán ásott egy lukat. Ollan földbű volt, a padló helött fó'd volt. És oda beletette a pénzét. És leeresztette a gatyáját, oda nekiverte a seggit az öreg. No, a fia meg a kulcslukon leste. Aztán az öreg azt mondja: „Addig ne tudjon senki téged innejt kivenni, mig az én valagomat ide neki nem veri." Hát az öreg közben meghalt. A fia úgy is tett. Bezárta az ajtót. Levette az apját a halottas ágyrul, asztán odaverte a valagát neki. Akkor tudta csak kivenni a pénzt onnajt. Külömben sose tudta volna azt a pénzt onnajt kivenni, amit az öreg odatett. 136. MIÉRT HORDJÁK AZ ASSZONYOK EGY ÉVIG A GYEREKET? Miér horgyák az asszonyok a gyerekeket egy évig, mér nem tunnak a gyerekek egy iév előtt járni ? Azér, mer mikor Jézus Krisztus a földön járt, s egy asszony vitte a gyereket, de már akkor nagy gyerek vót: „Ajje, asszonyom," aszmongya, „tedd le észt a gyereket, ez igen nehéz." „A" aszongya, „nem teszem le. Hátha elesik." „Na, akkor" aszongya, „hord egy álló esztendejig." 137. A RÉPAVETŐ Egyszer egy ember répát vetett. Egy parasztember. És arramegy Jézus Krisztus. Aszmongya: „No," aszmongya, „bácsi, kinek veted a répát?" Aszmongya: „Kinek vetném?" Aszongya. „Mint nekem, meg a feleségemnek." Odábbmegy Jézus Krisztus. Szintén rípát vetettek. Aszongya: „Na, bácsikám," aszmongya, „kinek veted a rípát?" „Hát," aszongya, „mindenkinek, járókelőknek, mer mindenki szereti a répát." „Jól van," aszongya, „hát csak vessél, hogy sok legyen." Ennek lett is igen sok rípája, a másiknak csak kettő. Egy az urának, egy meg a feleséginek. 384