Gaál Károly: Aranymadár. A burgenlandi magyar falvak elbeszélőkultúrája (Szombathely, 1988)

Hát a dolog úgy is történt. A bikát ledöntötték a gabonába, szépen rátették ugye a durungokra, asztán úgy cipeték ki a bikát. Hát természetes, még jobban összetipickűték a gabonát. 122. A RABLÓ APA ÉS KATONAFIA Annakidején régen, mikor katonaság volt, akkor ászt hiszem tizenkettő vagy tizennégy évet szolgáltak a katonák. Szóval egy családnak, szóval egy szülőnek vót ugye egy fija katona. Asztán hat év múlva gondúta magába, mast hazamegy egyszer szabaccságra, meglátogattya szüleit. Messze vót az uttya nagyon. Asztán egy malomba szállást kért. Molnár adott is neki. Asztán éjjé rájukmentek a rablók, természetesen az a katona annyira győsztö, sarabúta ükét a karddal. Pár meglógott, párat agyonvágott. Na, most a molnár aszmongya neki: „Fijam, aszongya, mivel az életemet megmentetted, örökös kenyeret adok neked, ha ittmaracc." „Jaj, aszongya, nem lehet, mer," aszongya, „vannak szüleim, tezsvérem is van, hazamegyek." Hát a fiju igye elindul haza. Mikor hazamegy, az édesaptya az ágyba fekszik. ,«Na, aszongya, papa!" Kezetnyújt neki. Nem veszi elő a kézit. Aszongya: „Hát papa mi baja van? Beteg?" „Beteg vagyok," aszongya. A fiúnak meg fetünt. Aszongya: „Hát mér nem veszi a kézit?" Leveszi. Láttya, hogy az aptyának a kézi le van vágva. Saját aptya vót a rablóbanda között. Az aptyát abba a pillanatba ugye levágta ottan és rögtön lóhátára ugrott és újra elment. Megölte az aptyát. Többet nem ment vissza. Asztán megint a katonasághó ment. Ott is maratt. Többet nem ment haza. 123. A HANYAG PAP BÜNTETÉSE Mamám mesélte. Lent Magyarországon volt egy asszony. Gyereket szült. Hát szokás mindenhol ugye, hogy tizennégy nap múlva egyházhoz mennek és beárcsa a pap a gyereket. Elmentek egyházhoz. De a pap azt mondja: „Na, most nem érek rá. Mennyének haza. Majd gyűjjenek máskor." Pedig ha már egyszer az asszony a házbul kiment, akkor már ügyi az első úttya a templom. Osztán rövid idő múlva az a pap meghalt. Osztán ott volt a temetőbe a kijárás. Ahányszor az aszszony ott a temetőbe kiment ugye, látja mindig, megy elejbe a pap. Tartja a stólát. Az asszony meg megijedt. Sikogatni kezdett, hazaszalatt. Mondja a férjének, azt mondja: „Jaj, Istenem, ez a pap jön elejbém és tartja a stólát." „Eh, talán képzeled." „Nem," azt mondja, „nem képzelődök. Egyáltalán nem képzelődök. Gyere te is ki." Hát tényleg ügyi. Az ember nem látott semmit. Csak az asszony. Sikogatott az asszony. Megint visszajött. Bementek ügyi a másik paphoz. Osztán mondja neki, hogy micsoda dolog. Az azt mondja: „Mondgya maga," azt mondja, „nem volt valami, magának nem volt valami dolga evvel a pappal?" 379