Gaál Károly: Aranymadár. A burgenlandi magyar falvak elbeszélőkultúrája (Szombathely, 1988)

„De hát," azt mondja, „mikor gyermeket szültem, nem ártott be a pap, mikor egyházhoz mentem." „Ja, nézze," azt mondja, „ne féljen semmit. Kimegyek vele a temetőbe és ha látja, hogy jön elejbe, térdepeljen le és csókolja meg a stólát." Tényleg, az az asszony így is tett. Letérdepűtt. Megcsókolta a stólát. A pap eltűnt. Többet nem jött elejbe. 124. A KOCSIS ÉS A PAP A POKOLBAN Na akkor. Egyszer volt egy izé, egy kocsis. De már régen volt ám. Az a kocsis nem volt keresettye, azt mondja: „Azt a kutyafáját, ha mast az ördög gyünne, hogy vigyem a pokoba, még azt is elvinném." Na, jó. Rövid idő múlva este csak beállít egy férfi hozzájuk. Azt mondja: „Legyen szives, fogjon be. Én magát jól megfizetem. De," azt mondja, „vigyen oda, ahova én akarom. Nézze, én adok magának egy zsák aranyat, de azt magának meg kell tenni, amit én mondok." Úgy! „Mast szájjon föl a kocsira és gyerünk!" Természetes, fölszállottak a kocsira. Hát fölfele emelkedtek. Kocsistul, mindenestül. Mast az ember hát : „Hova megyünk?" „Majd meglássa. Mast maga csak alugyon." Tényleg az ember nyugodtan aludt. Egyszer csak azt mondja neki az ördög: „He, szájjon föl, kejjen föl, már itt vagyunk." Fölkel. Hát egy egész másik világban volt a kocsis. Azt mondja: „Nézze, mast tudja maga, hol van! A túlvilágban. Mast ha maga meg nem teszi, amit parancsolok, többet innen el nem mehet. Mert tudja meg, maga mast a pokolban van." Na, a szegény ember megijedt. Azt mondja: „A zsák aranyat megkaptya, de menjen be itt ebbe a szobába. Itt van egy pap. Annak a nyakábul vegye le a stólát. Mert ha nem veszi le, akkor innen maga sohasem menekül el." Bemegy a kocsis. A pap csak hajtigáta a fejit, hogy ne vegye le neki. A kocsis, hát mit csináljon. Ha mast ü le nem veszi, akkor ü nem mehet többet vissza. Szépen odament. Leemelte a nyakábul a stólát. Kimegy. Azt mondja neki az ördög: „Itt van a pénzed. Mast pucujj, menny!" Osztán mikor alig ment ki az ajtón, de már hallotta, ahogyan a pap kiabált, lármázott. Mert már akkor volt ügyi joguk hozzá az ördögöknek. Még a stóla a nyakában volt, addig nem nyúlhattak hozzá. Valami bűnös pap volt. 125. FÖLHŐVEZETŐ Szalmakötél volt a derekukon. Észt a papa meséte még annakidején. Aszongya, ecce ementek aratásra nyáron. Osztán kinn járt egy fölhővezető forma. Szalmakötél volt a derekán. Aszmongya: „Ej, néni, máma ne mennyének e. Ojjan zivatar lesz, hogy borzasztó. Jobb, ha visszafordulnak." Aszongya: „Dehogy is. Hogyan lenne," aszongya, „fölhő sincsen." „Nem baj," aszongya, „ne törőggyön vele, de mennyen vissza." De bizony ezek nem mentek vissza, kint elmentek munkára. Osztán, mikor javába dolgoznak, ojjan zivatar lett, hogy majdnem agyonverte űket a jég. 380