Gaál Károly: Aranymadár. A burgenlandi magyar falvak elbeszélőkultúrája (Szombathely, 1988)

középpontjában egyes személyek, mondhatnánk, iniciátorszemélyiségek álltak. Amíg muzeológusként csak valami kiválasztott téma felkutatására néhány napra mentem ki egy faluba, nem láthattam meg ezeket az összefüggéseket. Kezdetben Alsóőrön sem. Annak ellenére, hogy munkámban a még meglevő burgenlandi magyar parasztfalvak elbeszélő kultúráját szándékozom összefoglalni, kénytelen vagyok erről a faluról hosszabban beszélni. A három évig tartó szakadatlan kutatás során Alsóőrön alakult ki az a „monographikus" kutatási metódusom (mások holisztikusnak nevezik), amely arra törekszik, hogy az egyes jelenségeket nem egyedül, az együttesből kiszakítva, hanem az összes többivel összefüggő kapcsolatai révén igyekezzünk megismerni. Ez nagyjából sikerült is. Abból indultam ki, hogy a kultúra együttese sohasem volt egy fejlődésében megállt, megragadt komplexum, hanem örökös mozgásban, alakulásban lévén, állandó változásnak volt alávetve. Ez az együttes mindig változott és azok a jelenségek is, amelyek a múltból megmaradtak, más „szociális rangot" kaptak, vagy pedig kihaltak és egy újabbnak adtak helyet. Ez sohasem jelentett kulturális elszegenyesedést. Erről csak akkor beszélhetünk, ha a kihalt helyébe nem lép valami új. Az alsóőri háromgenerációs kultúra kutatás eredményeiből kialakult teória számtalan adattal igazolható. Az egy házban élő, közösen gazdálkodó három generáción belül minden esetben megtaláltam azt a három kultúrát, amelyek ugyan egymásba folytak, látszólag egységes képet mutattak, de amikor az egyes korosztályokat egymástól elválasztva vizsgáltam meg, a jelenségek összessége a másik kettőhöz viszonyítva lényeges különbséget mutatott. (Egy három generációs famílián belül a nyelvi különbségek is megállapíthatóak voltak.) Ezek alapján a tradíció fogalma azt jelenti, hogy mindenki belenőtt fiatalkorának kultúrájába, annak ezernyi jelenségét megismerte, de ebből az egységből aktív, felnőtt korában, illetve amikor a mindennapi életért felelős lett, azt használta, ami az ő korában a közösség normái szerint életképes maradt. Evvel kapcsolatban még sokat lehetne és kellene is elmondani, de a kérdés részletezése mostani célkitűzésemtől nagyon eltávolítana. Az eddigiekből itt csak az a fontos, hogy elég időm lévén, a kutatási módszer terén is kísérletezhettem, különböző metódusokat próbálhattam ki. Végül is úgy döntöttem, hogy a megfigyelés, átélés és csak a sorban utolsóként a kikérdezés alapján igyekszem az egyes jelenségeket, azok egymáshoz kapcsolódását és a mögöttük meghúzódó örök MIÉRT-et megismerni. (Hiszek abban, hogy minden létezésnek és minden változásnak meg van a miértje, azaz a belső és külső faktoroktól függő oka, történeti háttere.) Bent éltem a faluban. Együtt voltam munkában, szórakozásban, ünnepnap és hétköznap, télen, nyáron a közösség tagjaival úgy, hogy nem törekedtem „alsóőrieskedni", de a kutatót sem játszottam meg. Úgy is mondhatnánk, sikerült elérnem, hogy emberek kerültek egymással kapcsolatba és senki sem tolakodott bele a másik életformájába. Annakidején még huszonegynéhány évvel fiatalabb lévén, összebarátkoztam a korombeliekkel, de az is lehetségessé vált, hogy az akkoriban katonaköteles fiatalokkal közvetlen kapcsolatba kerülhettem. Legjobb beszélgetőtársaim a termelésben már nem aktív, a falu kultúrájának peremére szorított öregek lettek. Megismertem ez egyes személyek, rajtuk keresztül a kö20