Gaál Károly: Aranymadár. A burgenlandi magyar falvak elbeszélőkultúrája (Szombathely, 1988)

be beleütközött. Aztán az útja hegyek, erdők fölött vezetett és mindenütt összekarcolta magát. Tele lett sebbel. Ahogy odaérkezett arra helyre, ahová hát igyekezett, látta, hogy az asszony és a lánya az ördögökkel táncoltak. Hát ő meg elbújt. De nem vitt kenőcsöt magával. Na, azok reggel visszarepültek, ő meg nem tudott továbbmenni. Na, mit kell most csinálni? Most gondolkozott. Na, aztán egyszercsak felrepült, el, egészen a Vöröstengerig. A Vöröstengernél megállt, belenézett a vízbe. Hát ott jön a róka. Kérdezi a róka: Na, uram, mit csinál maga? Mondja: Át akarok menni a vízen, de nem tudok úszni. A róka mondja: Jól van, én átviszem, egy ember már úgyis van, azt mondja, majd az a hátamra ül, maga meg majd a farkamra. De szólni egy szót sem ám! Ha csak egy szó is, beleesik a vízbe. Hát aztán így is lett. Ráült a farkára és mielőtt éppen kiértek volna a víz fölül, azt mondja: Hát ilyen nagy tavat még életemben nem láttam. Hát erre bizony beleesett. Csak üggyel-bajjal mászott ki. Egy egész évbe tellett, míg hazaért. És amikor hazaért, az asszony gyerekestől eltűnt. Most aztán egész egyedül maradt." (Phon. Arch. Nr. В 9654/b.) Ugyancsak innen származik a következő történet is. „Hát korábban voltak ezek a pásztorgyerekek, akik a jószágot kihajtották a legelőre. És itt volt egy gyerek, ki kellett hajtania a teheneket. És ahogy néhány óráig már a legelőn voltak, egyszercsak a tehenei fölrepültek a levegőbe, és azok a tehenek a levegőben öszszevissza repültek. Na, most itt volt az idő, hogy hazahajtson. De a tehenek nem laktak jól, még éhesek. Most mondja a bíró: Te, gyerek, ha nem vigyázol jobban a jószágra, kirakunk! Azt mondja: Bíró úr, itt nem lehet segíteni, a tehenek mindig a levegőben repülnek. Csinálhatok-e valamit, megengedi-e, hogy vasárnap, amikor a misének vége van, hogy az emberek meglássák, kik a faluban a boszorkányok? Azt mondja a bíró: Megcsinálhatod még akkor is, ha az enyém is köztük van. Hát valóban, vasárnap, ahogy a misének vége volt, most a boszorkányokat. Ő meg tudta, hogy a boszorkányok falubeliek. De azokat más nem tudta látni, csak ő. Na, és valóban, amikor megint kihajtott, tehenei megint fölmentek a levegőbe. De ő tudta, hogy mit csináljon. Na, és most az erdőben vágott egy vesszőt, olyan fát, nyírfát és ahogy a tehén lejött, jól megverte, a tehenet, a pofáját, a fejét. Hát addig verte, míg csak nem spriccelt a vér. És ahogy hazament, hát a saját nagyanyja volt. Na, és akkor elmaradt a boszorkányság." (Phon. Arch. Nr. В. 9652/2.) Anna Schmied szalónaki német nyelvű asszony szerint, akik a boszorkánymulatságra repültek: „Azok az ördöggel játszanak össze. Azok az ördög képében repültek, az ördög alakját vették fel azok a férfiak. Akik boszorkányozni tudtak. Olyan egy farkuk volt, mint a tehéné. Nem? Tiszta feketék voltak és szőrösek, mint az ördög. Azok úgy repültek, hogy meg sem lehetett őket ismerni. Mondjuk, mintha álruhában lettek volna. Hát, az igazán úgy volt, mintha kosztümben lennének, de egy férfi volt benne. Hát egy férfi, mint ördög. Aztán a repüléskor ismerték meg, hogyha ilyen uniformisban repült." (Szalónak-Schlaining, 1964.) Ugyancsak Anna Schmied mondta el a „Kisködmön" 103. sz. történetét, amelyben a tehenek az egész faluból éjjel egy kertben voltak együtt és hátukon férfiak és nők, a boszorkányok fordítva ültek, a tehenek farka volt a gyeplő. Azok hajszolták a jószágot mulatságuk alkalmává addig, míg azok kimerülve össze 187