Gaál Károly: Aranymadár. A burgenlandi magyar falvak elbeszélőkultúrája (Szombathely, 1988)

nem estek. Aki ezt átélte, egyet megismert közülük, de az megfenyegette őt, hogy meg ne merje ezt valakinek mondani, mert baj lesz. Ismét csak az előbbi elbeszélő asszonyt idézem, aki a „Kisködmön" 97. számú hiedelemmondájában a mulatságon meglesett boszorkány egyik klasszikus változatát mondta el. Ebben is, mint majdnem minden másban a mulatság áll a központban, de a körülmények leírása az általános boszorkányhitre is fényt vet Az itt említett asszony anyjától tanulta a boszorkányságot. Ő megkente magát a repülés előtt, de ura megleste és saját magát is megkente. Felesége után repült. Ott, a mulatság színhelyén látta, hogy a boszorkánysereg kecskebakon lovagolt és úgy mulatott. Amikor vége lett, mondtak valamit és így tudtak visszarepülni. A férje később szintén hazarepült. A boszorkány mulatság leggyakoribb színhelye a vadkörtefa „borzos körtefa, tüskés körtefa" volt. Ritkán fordul elő a tölgyfa, és a diófa, ha ebben a mondakörben meg is említik, inkább a fára varázsolt ökörről szóló hiedelemmondában nevezhető általánosnak. Szóbeli közlések arról adtak hírt, hogy nem minden vadkörtefán jönnek össze. Azt meg lehet ismerni arról, hogy a fa alatt a „fű szét van tiporva", ott nem nő, mert a boszorkányok letáncolják, mert azok nemcsak a fán, hanem azalatt is mulatnak. Egy-egy ilyen fára még 120 kilométerről is összejöttek, de ha sokan vannak, akkor két szomszédos fán is. Ilyen fákat mutattak Alsóőrön éppenúgy, mint Szalónakon, Wolfauban, Stinatzon stb. A „Kiködmön" 95. számú elbeszélésben az ilyen mulatságnál az ördög táncolt a boszorkányokkal, akik söprűn repültek gyülekezőhelyükre. Az asszony ura, felesége ilyenirányú tevékenységét nem vette észre. A csajtai majorból származó mondában („Kisködmön" 10. sz.) boszorkányok szintén söprűn utaznak, a mulatságban isznak, esznek. A boruk olyan, mint a vér. Egy más helyen megemlített történetünkben, Kuminé csupán emberséges boszorkányi szeretetből túrót hányt a mácsikra, amit munkása meglesett. A „Kisködmön" 56. számú mondájában is, meglesték a mulatságra igyekvő két boszorkányt, akik seprűn egymás mellett lovagoltak és közben beszélgettek. Egyik mondta a másiknak, hogy a szomszédasszony kenyértésztájába belehányt. Ritkán említenek olyan konkrét napot, amikor a boszorkányok mulatságot tartanak. Csak a 226. sz. elbeszélésünk ad hírt arról, hogy Nagypénteken van a legnagyobb mulatság, azaz a kereszthalál napján igyekeznek hatalmukat egymás között bizonyítani. Ilyenkor embernek nem szabad oda menni, mert megölik. Szent György napja is, azaz ennek éjszakája, boszorkányos. Ekkor nemcsak mulatnak, hanem a házakba is bemennek és megrontják az embert, az állatot. Ezért tűznek a nap estéjén minden ajtó és ablak elé nyírfa vagy kökényágakat. A boszorkánymulatság hiedelemmondákon belül szinte külön egységet képeznek azok a történetek, amelyekben a mulatságra igyekvő boszorkány és az akaratlanul neki ártó személy összetalálkoznak. Hasonló történeteket megemlítünk, más vonatkozásban, a nyőgéri repülés tárgyalásánál is, többségüket azonban itt foglaljuk össze, mert ezekben a boszorkányos személy nyíltan beszél a mulatságról. Nyőgéren a cséplő férfi bicskájával eszik, amit egy ottani férfi meglát és mondja, hogy ez az ő kése. Hogyan jutott ő ehhez? Hát, ő bizony ezt otthon, Alsóőrön, a borzos körtefa alatt találta. Azon mulattak a boszorkányok és az egyik 188