Gaál Károly: Aranymadár. A burgenlandi magyar falvak elbeszélőkultúrája (Szombathely, 1988)

21. TÁRGYAK ÉS A BOSZORKÁNYSÁG A három generáció tagjainak egymás közötti beszélgetéseik során felvett szövegekben, részben csak mellékes megjegyzésként, gyakran említettek meg tárgyakat, amelyek direkt vagy indirekt formában a boszorkányságban szerepet játszottak. Ezeket három csoportba osztottam be : 1. Boszorkány tárgy, eszköz alakjában. 2. A boszorkány által használt tárgyak. 3. Javításra, védekezésre használt tárgyak és szemelvények. A boszorkány változtatta alakját, műveleteit gyakran állat alakjában végezte, de többször megemlítették, hogy tárggyá is változott. Mind a három nyelvcsoportnál megtaláltam azt, hogy a boszorkány rokkakerék formájában gurult az úton és közben állandóan mondogatta: „siessünk, mert elkésünk!" Az ilyen éjjeli találkozásnál mindig férfi volt jelen, aki a kerékbe belerúgott, az feldőlt és tej folyt ki belőle. Erre példánk a 161. számú elbeszélés. Ugyanez történik a csajtai majorban elmondott „Kisködmön"-beli 54. számú történetben is, de itt, amikor a kerék feldőlt és a tej kifolyt belőle, köcsöggé változott. Ugyancsak innen származik a „Kisködmön" 48. számú elbeszélés, amelyben a rokkakerék helyett egy taliga fut és ugyanazt mondja, de azon egy tejessajtár van. A szalmatekercsből készült méhkas gurul éjjel. Aki hozzá akar nyúlni, azt időben figyelmeztetik, mire a méhkas megszólal, hogy az illetőnek szerencséje volt. Itt is a boszorkány utazott, guruló méhkas formájában. „Kisködmön" 93. sz.) Ezt a történetet Szalónakon vettem fel, de minden környező községben ismerték. Csak itt ismert az, amikor a boszorkány gyerekszék formájában ugrik éjszaka a bácsikájával menő gyerek mellett. A felnőtt férfi figyelmezteti a gyereket, hogy ne üljön rá. Ez is azzal végződik, hogy a szék megszólal és mondja, hogy a gyereknek szerencséje volt, hogy nem ült rá. („Kisködmön" 92. sz.) Nem Burgenlandból, hanem Muravidékről, Dobronakról származik az az adat, amelyben a boszorkány éjjel a tehén fejére üt és késével lehúzza bőrét, a húst a csontokról és utána a bőrt megint ráhúzza a csontvázra. („Kisködmön" 209. sz.) Szigeten a boszorkány hírében álló asszony padjának lófej formája van és azon sok kis zacskó lóg. Van is neki mindig vaja. (204. sz.) Mint ahogy az eddigi két példa, úgy a többiek is a marhatenyésztéssel, illetve a tejhozammal függenek össze és nagyrészt az asszonyvilághoz tartoznak. Itt is, és a szöveggyűjteményben is csak példákat lehet adni, mert az ilyen történetek egyedül egy kötetet tennének ki. Meg kell ugyanakkor jegyezni, hogy a nagy szám ellenére is kicsi a változatosság, a boszorkányok rontásukhoz igen kevés eszközt használtak. Az egyik történet szerint egy asszonynak mindig igen sok vaja van, pedig tehene sincsen. Az úri családnál levő falusi pesztra nem eszik a vajból, mert az „kendővaj", azaz a boszorkány a kendőt feji meg és így veszi el a tejet. (205. sz.) Másik hiedelem szerint a köcsögöt fejik meg, de a. fejőszéket is használják tehén helyett úgy, hogy a belefúrt lyukakba főzőkanalakat dugnak és azokat fejik meg. 172