Gaál Károly: Aranymadár. A burgenlandi magyar falvak elbeszélőkultúrája (Szombathely, 1988)

12. KÍGYÓ A mesék kígyója a hiedelemvilágban Burgenland területén nem tűnik mondai formában fel. Az élesztőfű és a kígyókirály fia, akit a hős megment és ezért cserében a kígyókirálytól jutalomként az állatok beszédének értése csak a mesékben fordul elő. Ez a kígyó kedves, segítőkész állat. Az a kígyószerű féreg, amelyiken a garabonciásdiák lovagol: sárkány. Olyan adatot, amelyben a kígyó az alvó emberbe belebújt volna, vagy pedig a kígyó „kígyókövet" fújna, és aki ezt a követ megszerzi, az láthatatlanná válik, egyetlen egyet sem találtam. A díszítőművészetben sem mutatkozik meg. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a kígyónak az itteni hiedelem-világban nem lenne jellegzetes szerepe. Egy ehhez kapcsolódó hiedelem az anyanyelvtől függetlenül általános. Mind a három nyelvcsoportnál megtaláltam. Burgenland déli táján belül a fő építőanyag a fa volt. A boronaházakat az agyagból rakott fal, majd a vályog és ezt a rossz minőségű félig kiégetett tégla váltotta fel. A tartomány északi részén a Fertőtől keletre eső területen az agyag és a vályog voltak a legfontosabb építőanyagok. Ezt azért említem meg, mert ahol a kőépítkezés volt az általános, ott a „házikígyót" mint hitt hiedelmet ritkábban találtam meg. Ahol azonban az agyag vagy fa képezte az építkezés alapanyagát, kivétel nélkül hozzátartozik az élő hiedelemhez. Az 1964 utáni építkezési hullám új építőanyagot hozott magával, és ennek eredményeként az általánosan hitt jelenségből az új házakban kizárólag hiedelemmonda lett. A gyűjteményben felvett szövegek még a hitt hiedelem idejéből származnak, a húsz évvel későbbi kutatás viszont egy megosztott képet mutat. Aki a régi lakóházban maradt, az hisz benne, az új házban élők azonban, koruktól függetlenül, már csak mint mondát említek meg. Ez még azoknál is így van, akik annak idején még hittek a házikígyóban. A hiedelem alapját az a történet képezi, amelyben, a gyerek tejes ételt, azaz tejbe aprított kenyeret vagy abban főtt tésztát eszik. A földön vagy kisszéken, tehát a földhöz közel ül, és az anya hallja, hogy a gyerek valakivel beszél és mondja: „csipedettet is egyél, ne csak tejet." Az anya megijed. Vagy elkergeti a kígyót, ebben az esetben a gyerek megbetegedik, de meggyógyul, vagy agyonüti és akkor a gyerek betegségéből nem gyógyul fel, hanem meghal. Általános volt a hiedelem, hogy minden háznak van egy kígyója, amelyik a falban lakik. Nem árt senkinek sem. Ha kopog a falban, akkor azt jelzi, hogy valaki meghal a házban. Ha előjön, akkor rossz idő lesz. Ahol gyerek van és a kígyót agyonütik, ott a gyerek hal meg, ha pedig a lakók felnőttek, akkor vagy azok közül hal meg valaki vagy „agyonütik a szerencsét." Egy esetben előfordul, hogy az anya a paptól tanácsot kér, mit csináljon a kígyóval. Azt a választ kapja, hogy azt nem szabad bántani, mert akkor gyereke meghal. (82. sz.) Két esetben azt is elmondták, milyen a házikígyó. A schlaningi leírás szerint, („Kisködmön" 105. sz.) mintegy másfél méter hosszú, fehér fülei vannak és 144