Gaál Károly: Aranymadár. A burgenlandi magyar falvak elbeszélőkultúrája (Szombathely, 1988)
a hátán ferde csíkok. Az őriszigeti leírás arról tesz említést (215. sz.), hogy a kígyónak a fején kis arany korona is van. A házikígyó az általános hiedelemhez tartozott. Az elbeszélés-anyagban találunk olyanokat is, amelyek más kígyóval függenek össze, de ezek nem általánosak és nincsen hiedelem jellegük. Ilyen a malacot lopó kígyóról szóló történet. (131. sz.) Alsóőrről, amely egy elbeszélő személyes anyagához tartozik. A kanásznak gondja támad, mert mindig elveszik egy-egy malaca. Meglesi és észreveszi, hogy egy hatalmas kígyó nyeli le, amelyik egy faodúba bújik bele. A fát körülrakják fahasábokkal és felgyújtják. A kígyó belepusztul. Ugyancsak személyhez kötődő elbeszélés a kígyógyerekről szóló történet. (128. sz.) Egy fiatal házaspár lovaskocsival utazik és az útszélen egy kitett pólyásgyereket talál. Felveszik, az asszony szoptatni akarja és nem tudja melléről levenni. Orvos segít. Amikor tisztába rakják, veszik észre, hogy a gyerek deréktól lefelé egy kígyó. Megijedtek és újra kitették. A kígyókirályról többször hallottam említést, de csak egyetlen teljes történetet tudtam feljegyezni. („Kisködmön" 104. sz.) Szalónakról, amelyet Anna Schmied német nyelven mondott el. Ez a történet feltűnő, a Dömötör Tekla könyvében (109. o.) megemlített tarajos kígyóval megegyező, azonosságokat mutat. A nagy fehér kígyó az erdőben él. Fején egy arany korona van, amelyet gyakran letesz maga mellé. A király szeretné ezt a koronát megszerezni és jutalmat ígér annak, aki elhozza. Egy huszár megkísérli. Meg is szerzi, de a kígyó felébred és utánaered. Hiába vágtat a huszár, a kígyó eléri, rácsavarodik és megöli őt is, lovát is. Amikor elment a koronával, sokan látták, de senki sem merte bántani. Janzsóné közvetítésével terjedt el egy, a kígyóval kapcsolatos legenda, amelyet csak a csajtai majorban hallottam. „Minálunk vót a Sárviz partyán, amerre a Sárviz, egy foló. Amellett vót egy templom. Szóvá, úgy mesétek. Asztán ottan misét tartott a pap. Esszép vár is vót ott. Asztán teli vót a templom népekké. Mikor a pap misézett, a templom esülledett. Na, most hát a népek vele együtt mind hát epusztutak. Nem? Hát azután az vót a beszéd rúla, hogy azon a helen, ahol a templom esülledett, mindig feögyün egy kígyó. De minden hét évbe. Annak a nyakába van egy kújcs. Az a templomnak a kújcsa. Aki ászt a kujcsot kimeri vennyi a kígyó nyakábú, mikor kivette a kujcsot, akkor a templom fögyün. Akkor asztán mind meglehet szabadítanyi, akik valamikor bennfullattak. Hát én nem láttam a kígyót, meg asziszem, más se." (Phon. Arch. Nr. В 7670.) 145