Gaál Károly: Aranymadár. A burgenlandi magyar falvak elbeszélőkultúrája (Szombathely, 1988)

7. LIDÉRC A mocsári lángot „lidércfénynek" nevezték, de az ehhez kapcsolódó hiedelemalak a „tüzesember" vagy „gyertyas" volt. A ludvérc ugyan tüzesseprű alakjában repült, de amikor emberi alakot vett fel, akkor ördög lett. A délburgenlandi tájon belül van egy olyan hiedelemjelenség is, amelyik tüzesseprű formájában látható, amelyet azonban nem ludvércnek, hanem „lidércnek" neveznek. „A lidérc, asztat má a baszorkánság közi belefoglaták. Asztot a lidércet. Én láttam. Én is láttam két hosszút. Mogy mongyam, négy méter hosszú. Röpűt a levegőbe, mint egy fürészfa. Röpűt a levegőbe. És utána csinál ezer meg ezer csillagot. S ügyi alul etünt ám. Hogy most vüszi a pénszt. Az bedobgya, a kíménybe vüszi a pénszt. De az suhogott. Az úgy suhogott, amikor mi láttuk. Én egyet láttam kilencszázhuszonhétbe. íféltájba vót. Itt vótam a Tóth Liszkáná. Mikó hazagyüvök, gondútam, kimegyek az útra, eszivok egy cigarettát. Ecce csak hallom, mintha szél kezdene fújni, meg künn a Pongrác (dűlőnév) má úgy kezd világosodni. Mindig nagyobban, mindig nagyobban. Ecce csak itt átröpűt. De benn a Csaritán (dűlőnév) mindent lehetett látni. Ojjan világosan. Beszalattam hama. Miska, mondom, gyere, kő fe. Mondom, itt valami röpül. Nem torn, micsoda. Mire a Miska kigyütt, má csak az uttyát láttuk, meg ezer, meg ezer csillagot. És rá két hétre itt feküttünk ott künn a deszkarakáson. N. N. N. N. N., ez az egész kolegaság mind itt vót. Mind együtt vótunk. És akkor is megjelent. Hogy osztán az most mi vót? Ügyi baszorkánság vót, vagy mi vót? És a Miskánk künn Bécsbe a doktornak meséte. Az aszonta, hogy ez falusi baszorkánság, hogy maguk észt baszorkánnak tarcsák. Hogy hova ez beröpül, hogy oda pénszt vüsz, meg nem tudom, értéket, kincset." (Phon. Arch. Nr. В 6491/3.) Egy andaui (Masontarcsa) adat szerint szintén boszorkányféle repül a levegőben, hosszú és szikrázik. („Kisködmön" 184. sz.) Egy másik adatközlő: „Asztat láttam. Ment az égen. Ténleg. Hátú a söprű vót utána. Egy asszony alakba és hátú egy nagy söprű. Asztot én magam láttam, itt Alsóőrbe." Ugyancsak egy másik leírás szerint: „Lidérc. Itt Alsóőrbe sráglinak is mongyák. Mi lidércet montunk. Az röpűt, hogy vütte be a kíménbe a pinszt. Aki gazdagodott, akkor aszonták: na vütte neki a srágli a píszt. Az a lidérc ojjan hosszú vót, mint egy nyomórúd. Én úgy láttam röpünyi. Akkor aszonták, mast vüszi a pénszt." (Phon. Arch. Nr. В 6490.) Az alsóőri Smodits néni német nyelven a következőket mondta el kislánykori lidérc-élményéről : „Nagypénteken, a Felberházban, én még olyan kislányka voltam, ahogy dohányért mentem. Éreztem, mint ahogy valami szépen ég. Ez már éjjel volt. Most éreztem, hogy valami hosszú a kéményen berepül. Hogy az hol volt, azt nem tudom. Márli, Márli, ni, ni, ni! kiabáltam. Mariinak mondtuk a nagyanyánkat. Most ment! Na, mondtam, ott valami berepült. Mi, mi? Na, azt mondta, te nem láttál semmit sem! Ez nem tartott sokáig, tíz percig, egy olyan hosszú, méterhosszú jött ki. Ez nem volt, csak tíz perc. És ott, ott kirepült, hosz132