Gaál Károly: Aranymadár. A burgenlandi magyar falvak elbeszélőkultúrája (Szombathely, 1988)

lemben bent élők bizonyos, az ő számukra világos megkülönböztetéseket tesznek. Mindegy, hogy hogyan nevezik, számukra az a fontos, hogy az egyik alak úgy tanulja meg rontó tudományát, a másik viszont evvel születik. A sok név ellenére is csak, két mágikus személyről van szó : a garabonciásdiákról éa a táltosról. Mindegyik tud vihart, jeget hozni, de más, egymástól különböző képességeik is vannak. Muravidéken egyaránt garabonciásnak és táltosnak nevezik azokat a korábbi vándorlókat, akiknek rendkívüli tudományuk volt. Ha egy ilyent nem fogadtak szívesen, panasz nélkül továbbállt, de vihar követte. („Kisködmön" 213. sz.) Alsóőrön : „Én asztat a fölhővezetőt (láttam) mikor gyerek vótam. Hát gyütt lenek egy. Széles kalappá. Asztot én magam láttam. Ászt akkó aszonták: most gyün a fölhővezető. Csak ment az utón. Én láttam is, én láttam asztat. Esszíles kalappá!" (Phon. Arch. Nr. В. 6491/11.) Ugyancsak itt történt, hogy egy ilyen alak jött, szalmakötél volt a derekán. Figyelmeztette a parasztot, hogy vihar lesz. Nem hittek neki. Nagy zivatar, jégverés lett. ez volt a fölhővezető. (125. sz.) A csajtai major garabonciása kígyón lovagol, az embereknél kéreget, és vihart csinál, ahol csak megy. („Kisködmön" 217. sz.) A szigetiek ide sorolják be a „rakoncátlan diákot", aki viharfelhőn lovagol, „amolyan emeberalakú felhő úszik a levegőben". Ha látják mondják, hogy jön a rakoncátlan diák. (230. sz.) A garabonciásdiák él az olyan kiforrott formát elért hiedelemmondákban is, amelyekben nemcsak vihart támaszt. így pl. Alsóőrön a befogadott garabonciás a zsuppfödél alatt leégette a pókhálót a teknőmaradékkal és nem lett baj, mert parancsolni tudott a tűznek. Amikor később a paraszt is megpróbálta, háza, mindene leégett. (81. sz.) Ugyancsak itt panaszkodott az asszony, hogy olyan szép tejföle van, de akármit csinál nem lesz vaja. A befogadott vándorlegény kiküldi, hogy majd ő gondoskodik a vajról. Az asszony be les és látja, hogy az bizony köpüjét klozetnak használja. Mikor a vándor behívta, köpültette tovább és igen szép vaja lett (100. sz.). Ezeket az alakokat olyan földi lényeknek tekintik, akik tehetnek képességük szerint jót is rosszat is, akikhez udvariasnak, segítőkésznek kell lenni, mert megbosszulják magukat. Más a „táltos", aki ugyan vihart is csinálhat, de igen sok más tulajdonsága is van, és akit félve sajnálnak. Sokszor ezt is garabonciásnak nevezik, de ez gyakran foggal (egytől-hétig) jön a világra. A csajtai majorbeli elbeszélő maga is látta egy vihar alkalmával a garabonciásdiákot, aki táltos volt, amikor a kígyón lovagolt. Ennek születésekor hét foga volt már és csak hétéves korában kezdett el beszélni. („Kisködmön" 74. sz.) Ugyancsak itt alakult ki a két személy keveredéséből a táltos-garabonciás alakja. Fekete ruhában jött ki a vízből, és boszorkánykönyvből olvasott. Egy kígyót követ, amelyikre ráült és ahol repült, rombolt. Ez szerint még egy valódi garabonciással állnánk szemben, de továbbiak a táltoshit karakterisztikus jelenségeihez vezetnek át. Ez a garabonciásdiák úgy születik, hogy a háta már születésekor szőrös és hétéves korában eltűnik róla. („Kisködmön" 38. sz.) Csajtán garabonciásnak nevezik azt a táltosalakot is, aki foggal születik, hét éves koráig otthon marad és azután eltűnik. Ember, vagy kígyó formájában a felhőben lovagol, de birkózni kell valakivel. („Kisködmön" 1. sz.) A foggal való világra jövés és a táltosság egyik, de nem kizárólagos jellemzője, ez el is maradhat. 123