Gaál Károly: Aranymadár. A burgenlandi magyar falvak elbeszélőkultúrája (Szombathely, 1988)

3. SÁRKÁNY - GARABONCIÁS - TÁLTOS A mesék sárkányát, azt aki a királylányt követeli, és az alvilágban élő sárkánysógort ismerik, de ennek itt nincs hitbeli szerepe, ez mese. A hitvilágban egy kígyószerű állat él, amelyiknek mindig csak egy feje van, és lényegében nem más, mint a. felhővezető, vagy a táltos lova, és amelyik a falvak fölött átvonul, ide-oda csapkodó farkával vihart, jégesőt hagy maga után. Egy csodálatos hatalommal felruházott embernek van alávetve, annak ellentmondás nélküli szolgája. A mesék sárkánya szeret, gyűlöl, küzd és, az ember egocentrikus beállítottsága miatt, következetesen veszít. A hiedelemmondák sárkánya nálunk emberi parancsra engedelmeskedik, hogy azután ismét szerepét vesztve, a jelentéktelenségbe süllyedjen, és mint ilyen csak az ártó erejű ember ártó szerszáma. Az ártástól félő emberek védekezési eljárásai sem rá vonatkoznak, hanem gazdájára, vezetőjére, aki fél a fémtől és a keresztény hit szimbólumaitól, legyen az csak egyszerű keresztvetés, vagy a harang szava. „Hatalmuk vót. Hát, Istenem, mindenféle hatalmuk vót. Előbb hiszen vót hatalmuk emberekre is, meg mindenre. Hát akkor eléjbeállottak az izévé, a kenyérlapátta ugye, mikor látták, hogy mast például jön. Hát akkor mentek, egy keresztet vetettek és erre integettek, hogy mennyen el innejt. Példájul mast én ezen a vidéken fekszek, ekütték máshová. Ászt még mast is csinyájják. Ittennek is több hejen megcsinyájják. Meg szentőt virágot ügyé, oltárról a virágokat leszedik, úgy Űrnapján az oltáron vannak, asztot, és hamarosan tüzet csinyának és asztot a tüzreteszik. Ászt megcsinyájják mast is. Az evangélikusok, má többtű hallottam, hogy fejszét izének le, vágnak le. Meghat a tüzet, ha van is, kióttyák, merhát ojjankor nem jó tüzetrakni." (Phon. Arch. Nr. В 6790/13.) Ugyanezt igazolja egy másik adat is: „Mikor ollan menydörgés van, nem is tüzének. Mikor jégesső van, akkor a fejszét levággyák a földbe, vagy a sütőlapátot odateszik, hogy efordiccsák másfelé, hogy arramennyen a jégesső." (Őrisziget.) A mi sárkányunk nem reagál ezekre, mint ahogy a harangot sem ellene, hanem a rajta ülő felhővezető elkergetésére húzzák meg, aki a megszentelt fém hangjától igencsak irtózik és ettől menekülve elvezeti a földi termést megsemmisítő nyáját, az őt követő jeges felhőket is oda, ahol nem harangoznak, vagy pedig a harangnak nincsen ereje, de talán a harangozónak sem. A délnyugat pannóniai harangtornyok kérdésével elég sokat foglalkoztunk. Megvizsgáltuk az építményeket, a harangokat, azok készítőjét és a díszítményeket is. Arról is sok szó esett, hogy a fa haranglábak az elnyomott protestánsokhoz tartoztak, amiből az valóban igaz, hogy II. József türelmi rendeletéig a protestánsoknak nem volt szabad kőtornyot építeniök, de ezek a tornyok a katolikus falvak nagy többségére is jellemzőek voltak. Amikor ugyanez a II. József a jég elleni harangozást betiltotta, vallási különbség nélkül lázadt fel a kelet és délstejerországi lakosság. A császár ezt a rendeletét vissza is vonta. Azt a „miértet", ami a haranghoz (nem a harangtoronyhoz) való ragaszkodás mögött állt, eddig legfel121