Gaál Károly: Kire marad a kisködmön? Adatok a burgenlandi uradalmi béresek elbeszélő kultúrájához (Szombathely, 1985)
jes állattenyésztést. Ezért épült fel a hajdúlak mellett a pásztorház. (9. sz.) Az ilyen nagyméretű pásztorházak más termelési formák mellett nem ismertek. A 19. század második felének kezdetén alakult ki a majorokra jellemző, egy oldalról nyitott gazdasági udvar, amely istállózó állattartásra és gabonatermelésre rendezkedett be. Az udvartól elválasztva, annak szélén látjuk a tiszttartó-házat. Az új termelési forma megkívánta egy képzett gazdasági szakember irányítását. (1—8. sz. épületek.) Ebben az együttesben csak az 5-ös számú épült később, abban az időben, amikor a 20. század elején a nagyméretű mezőgazdasági gépeket bevezették. A századforduló idején lecsökkent a gabonatermelés és helyébe a fokozott állathizlalás lépett. Áttértek a kukorica és répa termeszLésre. Ez megintcsak új épületeket és nagyobb számú munkaerőt hozott magával. Ekkor épült a kukoricagóré (12. sz.), a 13-as számú „új cselédlakás", a répapince (14. sz.) és a tehén- és ököristálló (15. sz.). Száz év folyamán háromszor alakult át a termelési ág és mindegyik alakulás megváltoztatta a major társadalmának összetételét is. Az első világháború után a további fejlődés megállt, bizonyos mértékben vissza is fejlődött. A nemzetközi piac nehézségei miatt lecsökkent az állattenyésztés, illetve hizlalás és monokultúra szerű gabonatermesztést vezettek be. Ez azt jelentette, hogy a tulajdonos nem kezdeményezett új befektetéseket, a munkáscsaládok számát és azok fizetését, az épületek gondozását lecsökkentette. Ugyanebben az időben nemcsak Vép község, hanem a határvárossá vált Szombathely fejlődése is megállt. Ez nemcsak gazdasági, hanem kulturális téren is tapasztalható. Pál-major Apetlon és Frauenkirchen között fekszik. Ma néhány traktoros végzi el a korábban több mint negyven család munkáját. Keletkezésének és továbbalakulásának története lényegesen különbözik Véptől. A nagybirtok területe eredetileg részben szikes legelő volt, amelyet az Eszterházy család a napóleoni háborúk idején kapcsolt be gazdálkodásába. A kontinentális zár következtében a gyapjú a monarchia számára igen fontossá vált. A merinói juh tenyésztése igen jó eredményeket mutatott és így épült fel itt az első juhász-major, amit a régi térképek is ,, Schäferhof'-nak neveznek. A mai mezőgazdasági majortól alig háromszáz méterre állanak ennek romjai. Középpontot a mintegy ötven méter hosszú, monumentális juhakol és a hozzátartozó karám képezték. Ettől mintegy hetven méter távolságban voltak az uradalmi juhásznak és bojtárjainak a lakóházai. (Az építészet kutatói számára közlöm az egyik lakóház maradványát. 4. kép. Házrom) Amikor a gyapjúkonjunktúra ideje lejárt, megcsökkent a juhtenyésztés és a legelőterület nagyrészét feltörték. Ennek a megmunkálására építették fel az új majort, amely még ma is áll. A közölt tervrajzból látható, hogy ez a major is a termelés változásának következtében állandóan alakult. Eredetileg ez is gabonatermelő és nagyállattartó mezőgazdasági üzem volt. A kialakulás első szakaszában a 2—11. számú építmények tartoztak hozzá. Építészetileg ma is ezek a legrégebbiek. A mögöttük álló számozatlan épület volt nem ellenőrizhető adatok szerint az első intézőház. A 2. számú házban laktak azok az alkalmazottak, akik az üzem vezetőivel közelebbi kapcsolatban álltak: a gazda és a parádéskocsis. A 4. számmal jelzett lakóházakban négy-négy bérescsalád részére volt hely. (Alaprajz Pál-major) Ebben az időben mintegy 16—18 család élt itten. Ez azt jelenti, hogy mintegy 100 személy. Az üzemben alkalmazott férfiak fő feladata a szántás, a fuvarozás és az állatgondozás volt. Feleségeik és leányaik ebben a termelési formában nem kaphattak munkát. Ennek megemlítése számunkra igen fontos, mert ebből a helyzetből fakadóan egy igen sajátos matrilineáris családforma és kommunikáció alakult ki. 29
