Nagy Zoltán - Szulovszky János (szerk.): A vasművesség évezredei a Kárpát-medencében. Thousands of Years of Ironcrafts in the Carpathian Basin (Anyagi kultúrák a Kárpát-medencében 3. Vas Megyei Múzeumok Igazgatósága, Szombathely, 2009)

HELLEBRANDT Magdolna: Gazdasági eszközök kialakulása és értéke

Csővár-Sportpálya területén a kelta temetőben szórványként gyűjtött vasak egyike lehetett ár (Hellebrandt 1999. 18. II. t. 18.), mindkét vége hegyes, hossza 7,8 cm. Munkácson Lehóczky talált egy 8 cm hosszú árat, melynek egyik vége négyszögű, a másik hengeres, és elhegyesedik (Lehóczky 1901. 204.). Nagyberki-Szalacskán a kelta öntőmühely leletei között előkerült vas ár egyik vége egyenes, a másik hegyes (Darnay 1906. 423. 30.), hossza 24,2 cm. Ugyanezen a lelőhelyen volt még bronzból készült, négyszög átmetszetű ár, melynek mindkét vége hegyes, hossza 4,6 cm (Darnay 1908.143. 38., 146.). Sarlók A sarlók ősének azokat az átlag 30-40 cm hoszszú csontokat, agancsokat tekinthetjük, melyekbe vájatot véstek, s ebbe csont- vagy kő pengéket szorítottak (Kőszegi 1971. 23.; Kalicz 1970. 37. kép). Valószínű, hogy több évezredig használatban voltak. Művészi ábrázolásban a legkiemelkedőbb alkotás az a kisplasztika, melyet az új kőkor Tiszai-kultúrájának idején formáltak, s Szegvár-Tűzkövesen tártak fel (Csalog 1959. 7-38.). Minden valószínűség szerint a trónoló Kronoszt, mint aratóistent ábrázolja, aki jobb vállán átvetve aratósarlót tart, melynek markolatát jobb kézzel fogja. Öntött bronz sarló legkorábbi típusa az egy gombos sarló, mely Észak-Magyarországon több helyről ismert, például Boldogkőváralja-Erdészháznál talált (Kemenczei 1971. XVI. t. 5.) darab hossza 19,5 cm (4. kép 1.). Volt a pácini III. leletben (Kemenczei 1966. XVII. 1.15. 17.), a pácini (4. kép 2-3.) IV. leletben (B. Hellebrandt 1989. 7. kép), és az ócsanálosiban (B. Hellebrandt 1986. 4. kép). Több száz évig használták, a Reinecke B B periódustól a Hallstatt B korig (Mozsolics 1973. 42.). A nyélnyújtványos sarlók közül a széles, erősen bordázott pengéjűeket a Hallstatt A-B periódusra tárhatjuk jellemzőnek (Mozsolics 1985. 44. 45.). A Hallstatt Ai-re tehetjük a pácini IV. lelet (B. Hellebrandt 1989. 7. kép 5.) darabját (4. kép 4.) és a Hallstatt B-re a Mezőkövesd környékéről (Kemenczei 1969. XVII. t. 1.) származót (4. kép 5.), ennek átmérője 14,9 cm. Máthé Márta kutatásai szerint a nyélnyújtványos sarlóval arattak a későbronzkortól, az egygombos sarlóval füvet vágtak (Máthé 1972. 409.). A Hallstatt B időszakra tartotta jellemzőnek azt a típust, amelynél a sarló belső perembordája ívelten hajlik a sarló hegyéig, mint a nádudvari (Máthé 1972. 409. 3. kép 4. 5. 8. stb.), melyhez részben hasonló a pácini IV. lelet egyik sarlója (B. Hellebrandt 1986. 7. kép 6.), valamint a zempléni (Zemplín, Szlovákia) leletben levő nyélnyújtványos darabok (Gasaj 1982.1. kép 2-7., 2. kép). I A bronz sarlók alakját utánozza a kaposmérői lelet arató eszköze (3. kép 6.) a vas sarló (Darnay 1910. 138. 137. 2.). Enyhe ívben hajló pengéje hoszszabb a bronz sarlóénál, nyélnyújtványa hegyes vas pecekben végződik, erre erősítették a fa nyelet. Átmérője 24 cm, szélessége 2 cm. Hasonló volt Velemen. A kelta korból ismerünk vas sarlókat Miskolc-Ujdiósgyőrből (Herman Ottó Múzeum Ltsz. 53.859. 12-13.). Az egyik nyelének vége a pengére merőlegesen lapított, hegye hiányzik, jelenlegi hossza 19,6 cm. A másik sarlónak fa nyele volt (4. kép 11.), melyet a vas nyélrészhez két szeggel rögzítettek (K. Végh 1969. 73. VI. t. 3-4.), hossza 17,8 cm. A radostyáni sarlót (HOM Ltsz. 53.864.1.) Müller késnek határozta meg (Müller 1982. I. kötet 365. 1615.), mert pengeéle csak körülbelül 10 cm-es, így, mint írta, esetleg vesszőszedőnek használhatták. Munkácson is került elő mezei munkára alkalmas vas sarló (Lehóczky 1907. 156. leírás, Lehóczky 1908. V. t. 2. rajz), mely vékony és könnyű, vége kifelé hajlik, hossza 23 cm. Fogantyúja 4 cm hosszú, rövid nyélbe illesztették. Különlegessége, hogy egész belső éle hosszában recésen fogazott, hasonlót Lehóczky nem ismert, de Müller szerint a fogazás igazolja azt, hogy ezt a horgas sarlót aratásra használták (Müller 1982. IL kötet 469-483. 18. kép.; Müller 1997. 95.), megfelelt takarmánygyűjtésre, s Müller szerint ebből a típusból alakult ki a rövid kasza. Kaszák A vaskor második szakaszában, a keltáknál láthatjuk először a kaszát a leletanyagban. Ezek lényegében meghosszabbított sarló alakúak. Darnay megfigyelése szerint a bronz sarlókból fejlődtek ki a kaszák (Darnay 1912.155-156. I. t. 1-4.), s az a lényege, hogy a vágó él ívben hajlik. Rövid kasza került elő Bodroghalmon (Müller 1982. I. kötet 38., 484-487.). Csúcsa hiányzik, jelenlegi hossza 35,6 cm. A hamvasztásos kelta temető területén találták, több más kelta lelettel együtt, szórványként (K. Végh 1969. 70. XVI. t. 7.). Munkácson Lehóczky nagyobb mennyiséget talált, s ezeket harci sarló- és kaszapengéknek tartotta. Hosszuk (4. kép 7-9.) 1824-68 cm között váltakozik, szélességük 3-7 cm, és 150-1650 gr súlyúak (Lehóczky 1901. 203. II. t. 4-5., III. t. 12.11., 214-216.; Lehóczky 1906. 343.). Munkácsról nyeles kaszákról is tudunk (Lehóczky 1901. 216.), hosszuk 18cm, 24 cm, 30 cm., 34 cm (4. kép 10.). A szalacskai kaszák közül három ép (4. kép 12-13.), egy, a negyedik nyélnyújtványa hiányos. Ezek a kaszák 3 cm széles, 1 cm vastag lapított vasból készültek, rövid nyélnyújtványuk vége kihegyezett, és felhajlított, ezt a fa nyélbe eresztették, s így rögzítették a kaszát. Az egyik hossza 130 cm, a másik kettő 120 cm-es hajlásaival együtt. A kasza pengéje 45° alatt, azaz szinte majdnem párhuzamosan fut a nyéllel, csak rövid nyelet tehettek rá, ezért meghajolva, gyakorlatilag guggolva, vagy térdelve dolgozlmttak vele, s így nagy erőkifejtést igényelt a kaszálás. Darnay látott még kaszákat a Balatoni Múzeumban a kékkúti nagy vasleletből (Darnay 1912. 158.), és Velemszentviden is volt két hasonló.