Nagy Zoltán - Szulovszky János (szerk.): A vasművesség évezredei a Kárpát-medencében. Thousands of Years of Ironcrafts in the Carpathian Basin (Anyagi kultúrák a Kárpát-medencében 3. Vas Megyei Múzeumok Igazgatósága, Szombathely, 2009)

KEMECSI LAJOS: Miről árulkodik egy kontóskönyv?

kisebb és naponta írt regisztert is. A csonka könyv még így is több mint 160 oldalt tartalmaz. A kifizetéseket igazoló áthúzások és átírások ellenére a több évtizedes ceruzás írás viszonylag jól olvasható. Jellege arról árulkodik, hogy végig egy ember vezette. A kontóskönyv analógiák szerint ép állapotban hasonló lehetett a már ismertekhez: nagyformátumú, egykor kemény papírtáblás, regiszteres forma. Eredetileg minden oldalon felül egy-egy gazdának a neve után dátum szerint sorban írták be az elvégzett munkákat azok ellenértékével együtt. Rendszeresen szerepelnek az ellenértékek, részlet fizetések feljegyzései, illetve a természetbeni fizetségek is. A gazdák között többnél is szerepel a hiányzó első 60 oldalról számon tartott áthozat jelölése és az ún. kiskönyv említése is. A legtöbb munkát végeztetők több egymástól távoli oldalán is szerepelnek a könyvnek. A könyvben szereplő nevek közül kigyűjtöttem az állandó, a több éven át szereplőket. Az évente külön feltüntetett - egyediek, naszályiak, egyesek, stb. címszó alatt összegyűjtötteken kívül évente átlagosan 25 - 35 személy szerepel állandó megrendelőként.

7 A nevek alapján igyekeztem kideríteni, hogy melyik egykori tatai kovácsmester munkáit rögzítette a nyilvántartás. A családneveket kutatva sikerült a tatai gazda negyedben élőket azonosítani. Az állandó vevők egy jól körülhatárolható körzetben éltek Tata „Nájstick" elnevezésű részén.

8 Az adatközlők

9 és a könyvészeti adatok alapján a kontóskönyvet vezető egykori tatai kovácsmester a fiatalon a városba költözött Major József volt.

10 A református vallású gazdák igen jó kapcsolatban voltak vele, házassága is hozzájuk kötötte a mestert. Felesége, Sós Lídia - aki hivatalszolga édesapjától örökölte az adatközlők szerint szépíró képességét - vezette a műhely adminisztrációját, így a különböző nyilvántartásokat, kis7 Az állandó vagy visszatérő vevők neve (a könyvben szereplésük sorrendjében): Dávid Sándor, Sebestyén János, Dobos Pál, Pap Pál, Bodroki Ferenc, Szálai József, ifj. Szálai József, Molnár János, Bodroki Sándor, Deutschländer Wilmos, Sárközi János, Sárközi István, Weisz Herman, Wessel Gyula, Berezeli Mihály, Laczházi Mihály, Bodroki Mihály, Kiska András, Laczházi Ferenc, Csirke János, Szabó András, Nikics Ferenc, Csirke Dániel, Izsáki József, Molnár Sándor, Izsáki Sándor, Körmendi Mihályné, Juhász Mihály, Varga György, Vörös András, Mikus Kálmán, Szendi József, Nagy István, Mészáros Mihály, Kapitány Ebért Ferenc, Karsai János, Szabó Sándor, Bodi Istvánné, ifj. Illés Sándor, Cseikei József, Czerman Endre, Tácz György, Krausz Nándor, Gancz Dezső, ifj. Dobos Pál, Karsai Péter, Simon János, Lányi Andor, Zsombok György, Henczer István, Német Mihály, Garbacs István, Nagy László, Molnár Mihály, Stern Sándor, Vörös Kálmán, Nagy Mihály, Suszter Ferenc, Hegyi János, Kéri József, Szűcs András, Belcsák József, özv. Német Mihályné, Körmendi József, Dobos István, Kovács János, Korona János, Vitéz Nagy László, Wisinger Pál, Pap Dénes, özv. Nagy Mihályné, özv. Dobos Pálné, Vörös János, Edelbrandt István, Bodi József, Matyej Mihály, Tor Géza. Nem szerepeltettem a felsorolásban azokat, akik csak egy alkalommal jelennek meg a könyvben. 8 Körmendi Géza helytörténész és néprajzkutató segítségével sikerült az egykori kovácsról ismereteket szereznem. Ezúton is köszönöm segítségét. 9 Lévai László (sz. 1925.), Lévai József (sz. 1934.), Illés László (sz. 1924.) « Körmendi 1999.19. 204 könyvet, kontóskönyvet is, illetve rendezte a számlákat, megrendeléseket. Az ő valóban jól és könynyen olvasható írását őrizte meg a kontóskönyv. Az egyébként rossz minőségű papírra készült kifakult ceruzás írás jelenleg is jól olvasható. A könyv 203. oldalán jelenik meg az első utalás az „új könyvre" amely sajnos nem maradt ránk. Az egykori műhely központi fekvésével igen jól megközelíthető volt. A Nagykert utca sarkán az egykori Tejcsarnok közelében állt a közel 50 négyzetméteres műhely, amely elé 4 lovat is ki lehetett kötni az oszlopokhoz. Major József igen ügyes, a lógyógyításhoz is értő gyógykovácsként maradt meg a tataiak emlékezetében. Az ínségesebb időkben egy - egyébként két segéddel és egy inassal dolgozott. A visszaemlékezők számára igen emlékezetes volt, hogy reggel hat órától délután négyig dolgozott általában, és munka után átöltözve rendszeresen a naszályi úton lévő szőlőjébe ment, ahol estig borozott a szomszédaival. Ez a mentalitás és életmód lényegesen különbözött a közösségi kovácsok vagy az uradalmi alkalmazottak helyzetétől. Az egykori kovácsmester társadalmi elismertsége korai (1945-ben bekövetkezett) halála után több évtizeddel is érzékelhető. Műhelyét az adatközlők szerint egy Nagy Lajos nevű „katonakovács" bérelte az özvegyétől éveken át. Az összeírás 1914 és 1932 között rögzítette a kovácsmester állandó megrendelői számára végzett munkákat időpontjuk és értékük megjelölésével. Mivel naptári rendben szerepelnek a bejegyzések, így alkalmasak annak megállapítására, hogy évszakonként hogyan változtak a jellemző kovácsmunkák (2. melléklet). A legtöbb munka a tavaszi - őszi időszakban akadt, elsősorban javítási feladatok. Azonban az túlságosan leegyszerűsítő általánosítás, hogy a javító, élező munkák a nyári időszakot, míg a kocsi vasalások készítése a télit jellemezte. Évszaki jellegzetességet mutat a szántalpak vasalása és a csizmák vasalása viszont.

11 A szántalpak vasalása a 20. század első évtizedeiben kezdődött az Észak-Dunántúlon. A városokban korábban indult meg ez a modernizációs folyamat, mint a falvakban. Rendszerint használt sínből készült a borítása a fa talpnak, mint ezt a kontóskönyv egyik bejegyzése is igazolja: „1917. december 29. szántalpakra avittsinből 2 sin rácsinállás 16 K bele 10újsrófl2".u A kovácsmester tevékenysége elsőrendűen a patkolásra, a gazdasági eszközök javítására, állatgyógyításra terjedt ki. A kontóskönyv adatai alapján a műhelyben több, mint 100 lovat patkoltak egy év alatt.

13 A mezőgazdasági eszközök készítése a kontóskönyv adatai alapján már ritkán fordult elő, 11 1915-ben a csizmavasalás ára 30 krajcár volt (68. o.), 1917. február „szánhoz 2 uj borítás" (79. o.) 12 Bodroki Ferenc a megrendelő. (97. o.) 13 A könyvben az alábbi patkó típusok szerepelnek: srófos patkó, avitt patkó, nyári patkó, griffes patkó, csikóra 4 sarkos patkó, 3 sarkos patkó, spanglis patkó. Vö. Kemecsi 1998. 172-173, Körmendi 1999.19.