Nagy Zoltán - Szulovszky János (szerk.): A vasművesség évezredei a Kárpát-medencében. Thousands of Years of Ironcrafts in the Carpathian Basin (Anyagi kultúrák a Kárpát-medencében 3. Vas Megyei Múzeumok Igazgatósága, Szombathely, 2009)
SARUSI KISS Béla: Újabb adatok a murányi vasbányászatról
országos szokástól eltérően, általában más kezelte a hutát és a hámort, de az olykor különálló üzemeknek gyakran azonos kezelője volt. 16 A hámorokat és a hutákat működtetők (akik kivétel nélkül egész telkes jobbágyok voltak), a várnak fizették a földesúrnak (a murányi uradalom birtokosának) járó járadékukat. A jolsvai hámorosok valószínűleg már a XVI. század közepén céhbe tömörültek. 17 A Murány várához tartozó vasbányák A középkorban kevés adat áll rendelkezésre az uradalom vaskohászatáról. Amikor a murányi uradalmat 1321-ben a Sztoján neméből származó Helbrand fiai, Helbrand és Éliás comesek soltészságba kapták, már kikötötték, hogy a megtalált ásványkincs földesurat illető részének harmada őket illeti. 18 Heckenast abból a tényből, hogy a pelsőczi Bebekek, majd a Szapolyaiak tartották kézben az uradalmat, arra következtetett, hogy ez javára lehetett a bányaművelésnek. 19 Az 1549. novemberében felvett urbárium szerint Murány várához tartoztak a Vashegy (Zeleznik-hegy) vasbányái. Innen kapták a vasércet a Murány völgyének és a ratkói völgynek a hámorai. Ekkor Ratkón és a Zeleznik-hegy en 5 hámort és 17 hutát írtak össze. A tulajdonviszonyok ugyanakkor nem teljesen egyértelműek, még a helyben lakó emberek számára sem. 1549-ben Jolsva város nyolc öregje azt vallotta, hogy a pusztán álló Rákos várának fele mindig Murányhoz tartozott, a másik pedig Krasznahorkához, ami pedig Bebek Ferencé volt. A Vashegyet azonban a hegyhez tartozó hutákkal és hámorokkal Bebek Ferenc 1549-ben lefoglalta. 20 Mohács után a vár I. Ferdinánd kezére kerülését megelőző időszakból nem maradtak adatok a vastermelésről. 1549 tavaszán hallomás után Feigel 18 vasműről tudósította a Kamarát. 21 Ezt követően Feigel utasításának megfelelően jegyzékbe vette a murányi és szendrői (más néven rákosi) váruradalom vashámorait és -olvasztóit. A murányi uradalmon kívül Ratkó is a várnak fizették a hámorok utáni heti fél forintot vagy fél mázsa vasat, valamint a huták utáni negyedévenkénti egy forintot. Novemberi felmérése során 12,5 működő és 6,5 puszta hámorról, 13 működő és ugyancsak 13 szünetelő vagy elpusztult olvasztóhutáról tett jelentést az Udvari Kamarának. Az utóbbi számokban azonban már a szendrői uradalom adatai is szerepeltek. Miután Feigel elfoglalta provizori hivatalát, ujabb jelentést tett a besztercebányai bányakama16 Heckenast, Magyarországi vaskohászat, 95. p. 17 Uo., 95-96. p. A vashámoros céh 1585-ben kelt szabályzatát Julius Herberstein bocsátotta ki. L.: Heckenast, A murányi vashámoros céh szabályzata. 18 Győrffy, Történeti földrajz II. köt. 527-528. p. és Heckenast, Magyarországi vaskohászat 34-38. p. l9 Heckenast, Magyarországi vaskohászat 44. p. 20 ÖStA HKA VUG RN. 45. No. 190. fol. 34r. 21 Heckenast, Magyarországi vaskohászat 90. és 96. p. rának. Beszámolójában 32 hámor és 48 huta szerepel, amelyekből 11 kivételével mind fel volt dúlva és csak 9 üzemelt. 22 A működő hámorok után a hámorosok hetenként 50 dénárt fizettek és fél mázsa vasat szolgáltattak be, a huták után pedig negyedévenként 1 forintot. Feigel úgy vélte, hogy az általuk előállított vas rossz, törékeny, ráadásul csak nyáron dolgoztak. A hámorosok nem alkalmaztak kovácsokat, és a hetenként befektetett 36 forinthoz képest 30-40 forint értékű vasat állítottak elő. Javasolta, hogy a stájerországi Eisenerzből hozasson a Kamara kohómunkásokat és vizsgáltassa meg velük a vasérc minőségét. Feigel ezen jelentését Heckenast Gusztáv szakirodalmi hivatkozások alapján tette meg. 23 Az eredeti forrást sajnos csak másolatban maradt fenn, de a félreértés egyértelmű. A heti ráfordítás valójában 36 forintnyi összeg volt, amiből 34, 36, 37, illetve 40 mázsa (és nem ennyi forint értékű) vasat állítottak elő. A félreértés abból adódott, hogy az eredeti jelentés nem maradt fenn csak két másolat. A másoló pedig rosszul másolta a szöveget. Csak ez lehet a magyarázata a két számpárnak, ugyanis nehezen elképzelhető, hogy a hámorosok alacsonyabb áron vagy haszon nélkül értékesítették a kitermelt vasat, mint amennyit ráfordítottak. Feigel a kérdéses számokat a hámorosoktól tudta meg, akik bár talán nem a teljes igazságot mondták el neki, de akkor is csak egy hihető hazugsággal kellett előállniuk. Ha ugyanis a vár számára is kellett még heti 50 dénárt adózniuk, akkor azt feltételeznénk, hogy pusztán a munka illetve mozgás öröméért dolgoztak volna. Ezen gondolatmenetet erősíti, hogy a mérlegháznak nevezett besztercebányai vaslerakat elszámolása is. 24 Eszerint Murány völgyében vásárolt vasért 1547-ben és 1549-ben 1,25 mFt-ot fizetettek. Ha a négy mennyiségi érték két középső adatával számolunk, akkor ez 45-46,25 mft jövedelmet eredményezett a tulajdonosnak, ami már reális 25 százalékos és minden bizonnyal rentábilis jövedelmet eredményezett a hámort működtetőknek. Feigel ezt a majd 25 százalékos jövedelmet tekinthette ugyan alacsonynak, da a valós ráfordítás is talán alacsonyabb volt, mint amit a frissen kinevezett murányi udvarbírónak mondtak a hámorosok. (A feltételezések itt már túlságosan megszaporodtak, de ha a ténylegesen kitermelt vas mennyisége nem 36-37, hanem a 40 mázsa átlagot érték el, akkor a haszon már 38 százalék körül lehetett.) De a legérdekesebb Feigelnek az a felvetése, amit már ekkor megtett a murányi vaskamara felállításáról. A tulajdonviszonyok tisztázása után, amit ekkor még nemcsak a Bebebek Ferenccel, hanem az esztergomi érsekkel szemben is szükségesnek tartott. A jelentés elején rögzíti, hogy Basó Mátyás nem működtetett vasműveket, csak két 22 ÖstA HKA HFU RN 3 Konv. 1550. fol. 7-8. 23 Müllner: Geschichte des Eisens. 199-200. p. 24 MOL C 81. Georg Seraffin Besztercebánya bírájának 1549-es elszámolása. 34. t. 3. p.