Nagy Zoltán - Szulovszky János (szerk.): A vasművesség évezredei a Kárpát-medencében. Thousands of Years of Ironcrafts in the Carpathian Basin (Anyagi kultúrák a Kárpát-medencében 3. Vas Megyei Múzeumok Igazgatósága, Szombathely, 2009)
SARUSI KISS Béla: Újabb adatok a murányi vasbányászatról
a két műhely között. Mindkét szó a német alakjából érthető meg a leginkább. 8 A huta az a műhely, ahol a vasércet kiolvasztották és vasbucát állítottak elő. A hámorban (ami szintén egy műhely) a hutából érkezett vasbucát dolgozták fel, de nem feltétlenül késztermékké, hanem sinvassá, lemezzé. A XVI. századi murányi (és a magyarországi) hutákban és hámorokban történő konkrét technológiai folyamatokra, végtermékekre nincs közvetlen forrásunk. Létezésük legfontosabb feltételei közé tartozott, hogy vízi energiával hajtott fujtatókkal és kalapácsokkal legyenek felszerelve. 9 A nagytömegű (iparszerű) vasgyártás legfontosabb feltétele természetesen az volt, hogy jelentős mennyiségű vasérc álljon rendelkezésre. A vasércet — eltekintve a korban már valószínűleg jelentéktelen mennyiségben kitermelt gyepvastól — bányákból (föld alatti vájatokból) termelték ki. A kitermelt vasércet a hutákban, faszénnel rétegesen helyezték el. A faszenet meggyújtották, a tüzet — hogy jobban égjen és hogy magasabb hőfokot érjenek el —, fujtatták. Néhány óra elteltével a vasércből az idegen anyagok nagy része salak formájában kifolyt, és a kemencében visszamaradt az ún. vasbuca. A bucában maradt salakzárványokat ugyanebben a műhelyben kalapácsolással, kovácsolással eltávolították és ezzel kereskedelmi forgalomba is hozható, további megmunkálásra alkalmas félkész termékké alakították. A vasgyártás folyamata innentől fogva kettéválik. Az előállított vasbuca vagy ebben az állapotában kereskedelmi forgalomba került, hogy helyi kovácsmühelyekben késztermékké alakítsák, vagy a huta tulajdonosa saját vagy más által bérelt hámorában további feldolgozást végzett. Ezzel a technológiával Vajdahunyadon a XVI. század elején 10-14, a 17. század végén 18,75, az 1720-as években heti 22 mázsa nyersvasat lehetett előállítani. 10 A hámorok tűztereit tűzálló kőből, folyók mellett építették. A hámorépítkezés jelentős erdőirtással járt, de a fa a faszénhez is szükséges volt. 11 . A malomszerkezet hajtásához árokban vezették a vizet a hámorhoz. A víz pörgetett egy kereket, amely mozgatta a fújtatókat és a kalapácsokat. A víz folyásához duzzasztásra és mesterséges víztározóra is szükség volt. A hámorépítés sok ácsmunkával járt. A fújtatok bőrből voltak és hájjal kenegették őket a kiszáradás ellen. (Ezzel is magyarázható, hogy a vár nagy mennyiségű állati zsiradékot adott el.) Ezek a kohók távol helyezkedtek el a 8 Mollay, Német-magyar nyelvi érintkezések. Hámor szócikk 303. p., huta szócikk 322. p. 9 Magyarországon először a XIV. század negyvenes éveiben a Gömör-Szepesi Erchegységben használnak vízikereket a vaskohászatban. A felső-magyarországi vaskohászat a Sajó, a Csetnek, a Murány és a Ratkó folyók völgyében koncentrálódott. Ezek a bővizű folyók alkalmasak az év nagy részében az olvasztók és hámorok működtetésére. Heckenast, Magyarországi vaskohászat 34-38. p. 10 Uo., 188. p. 11 Uo., 68. p. bányától, ezért a vasércet lovaktól vont kocsin fuvarozták a szállítómunkások a hámorba. Egy rész vasérc kohósításához kilenc rész csekélyebb értékű fából, cser-, nyír- esetleg bükkből égetett faszénre volt szükség. A „montana...chalybis et ferri", „mineras ferri et calibis" kifejezésekben használt megkülönböztetés arra utal, hogy a kohászok a vas és acél közti különbséget nem a kohósításban, hanem az ércben keresték. A nagyobb mangántartalmú vasból könnyebben sikerült kemény acélt előállítani. 12 Heckenast Gusztáv szerint a vasbánya és hámor tulajdonjoga — a nemesércektől eltérően — a földesurat illette a feudális Magyarországon. Az „üzemhez" nyersanyag- és energiaforrások is tartoztak, ezért a hámorokat mindig a hozzájuk tartozó erdőkkel és folyóvizekkel együtt említik a források. 13 Korábban magam is elfogadtam a bányák tulajdonára vonatkozó állítást. 14 Úgy tűnik azonban, hogy az uralkodó nem „elfelejtette" tulajdonjogát, hanem a nemesérceknél kisebb jelentősége miatt egyszerűen nem foglalkozott a kérdéssel. Akkor azonban amikor a bányatulajdonnak nagyobb jelentősége lett, nem tétovázott erre másokat emlékeztetni. Erre egyik legfontosabb példa éppen Murány, ahol az uradalmon kívül elhelyezkedő Vashegy esetében érvényesítette az uralkodó királyi felségjogából adódó kiváltságát és a Bebekekkel szemben a murányi uradalomban és a rákosi uradalomban működő vasművek részére biztosította. Minden bizonnyal a királyi felségjogon alapult az is, hogy a rákosi uradalom jövedelmeiből „kivették" és a murányi uradalomnak adták át a rákosi uradalom vasműveit. Másik példa erre az az uralkodó nevében kelt intés a felső-magyarországi mustramesternek. 15 Ebből kiderül, hogy Jolsva város polgárai nehezményezték, hogy sem Csetnekről sem Ochtináról nem tudnak vasércet szállítani bányáikhoz, amire pedig nekik engedélyük és kiváltságuk van, mert magyar nemesek abban őket megakadályozzák. Mivel így a vashámorok nem tudnak dolgozni, és így az uralkodó haszna is csökken, így megparancsolják neki és minden illetékes hivatalnoknak, hogy nemcsak a jolsvaiak, hanem bármely más bányavárosi polgár (sondern auch alle waltpürger) ezeken a helyeken szabadon bányászhasson, mivel a bányászati regálé uralkodóijog. A földesúr a vas előállítására alkalmazhatott hámorost, de gyakoribb — és Murányban is ez volt a szokás —, hogy a hámort használatba adta egy hámorosnak, aki vagy egy már üzemelő hámort vett használatba vagy a földesúr beleegyezésével újat épített. Az üzemeltetéshez szolgákra, lovakra és szerszámokra volt szüksége. Murányban, az 12 Uo., 59-60. p. " Uo., 78. p. 14 Sarusi Kiss, Vasgyártás és vasgazdálkodás 81. p. 15 HFU 96 Konv. 1609. Sept. fol. 211. r-v. Pozsony, 1603. március 20.
