Nagy Zoltán - Szulovszky János (szerk.): A vasművesség évezredei a Kárpát-medencében. Thousands of Years of Ironcrafts in the Carpathian Basin (Anyagi kultúrák a Kárpát-medencében 3. Vas Megyei Múzeumok Igazgatósága, Szombathely, 2009)

MAGYAR Kálmán: A somogyi középkori vasművesség (kovácsművesség) emlékei 1

(18. tabló 12.), vasgyűrű (18. tabló 19.), pánttöredékek (18. tabló 22-23.), hajlított lemezdarabok (18. tabló 20, 24, 20. tabló 1-4.), kocsivasalások (19. tabló), vastag vaslemezek töredékei (20. tabló 5-6,8.), vasrúd darabja (20. tabló 9.), széles vaskés hegye (20. tabló 10.), fél és egész csizmapatkó (20. tabló 10-11.). Világosan szétválaszthatok a kovácsműhely eszközkészletei: az üllő, a tűzifogók, a verő és formázó kalapácsok, a lemezvágóolló, a fenőkő, a lyukvágók, vágóvas, vasrúdtöredék, és a kovácsműhely által készített tárgyak: patkók, ollók, vaskések, vasszegek, vashorog,, lakat, csizmapatkók, bárd, kocsivasalások, vasgyűrű, láncok, szív alakúra formált tárgy, alul domború, félhold alakú tárgy, pánttöredék és végül a vékony és vastag lemezdarabok (6-7. kép, Magyar 1999,232-240.). Szabó György régész még 1954-ben a következőket írta: „kovácsműhely eddigi középkori ásatásainknál még nem került elő, azonban az írásos adatokból, a néprajzi párhuzamok segítségével s a szórványos régészeti leletek alapján nagyjából mégis le tudjuk írni" (Szabó 1954, 126.). 1987-ben mi a segesdi törökkori mezőváros K-i szélén megtaláltuk - egyedülálló módon egy zsákban, textíliákba csavarva - a padló alá ásott kovácsműhely eszköz-és készítmény leletét. (5. kép) A műhely vagy kiegészítő épületeinek padlója alá ásták el az 1664-es hadiesemények során. Nagy valószínűséggel akkor, amikor Zrínyi Miklós váratlanul kiüríti és felégeti a várat és a várost. A megközelítőleg 20 kg súlyú szarvasüllő még könnyen elhelyezhető volt a zsákban, illetőleg meneküléskor gyorsan elásható állapotban lehetett (6-7. kép). Véleményünk szerint eredetileg a segesdi kovácsműhelyben is két üllő lehetett, viszont a súlyosabb és nagyobb üllőt egyszerűen a helyén hagyták. Valahol a kohó vagy a kőből, téglából épített tűzhely környékén maradhatott a tűzfészekbe dugott fújtató végével, az ún. gégével együtt. Az általában párosával létező fa- és bőrfűj tatok részei sem kerültek elrejtésre. Ugyanakkor viszont elmenekítették mindhárom, a hajlított, a horgos és a lapos, a csípő szájkiképzésű tűzifogót (13. tabló). Megtaláltuk - a nagy pöröly kivételével - a kovácskalapácsok négy típusát is. A legnagyobb, a 2,5 kg-os, 19,5 cm hosszú és 5 cm széles kalapács alul gömbölyített és felül hegyesedő, tehát formázó típus volt. (14. tabló 4.) Nyilván verőként is használhatták, szemben a másik három kézi verő típussal. (14. tabló 1, 2, 5.) Ebből kettő a középverőhöz hasonlított, míg a legkisebb alul-fölül négyszögletes típusú. (14. tabló 2.) Az elrejtett műhelyleletünkhöz tartozik az ún. lemezvágó olló (15. tabló 1.). Igaza van Szabó Györgynek, hogy az olló derékszögben meghajlított hegyes szárát a tőkébe verték bele, míg a másik szárának végébe fanyelet ütöttek (Szabó 1954, 134.). Erre a megoldásra a lemezből készített tárgyak formálásához, vágásához volt nagy szükség. Többfajta- és típusú lyukasztó (lyukvágó) került elő (18. tabló 1, 8, 11.). Ezek között volt nagyobb és kisebb típusú, mégpedig nyeles és nyélnélküli is. Idetartozott az ún. vágóvas is. (18. tabló 21.) Ezt is az üllőbe erősíthették és szegfejezőnek is használhatták. A műhelykészlethez tartozott a fenőkő. (14. tabló 3.) A nagyobb méretű köszörűkő- talán a súlya miatt- nem került elrejtésre. Érdekes módon a különböző reszelőkből sem került elrejtésre egyetlen darab sem. A több bizonytalan tárgytípusunk között szerepelnek a késekhez sorolt vékony vastöredékek. (18. tabló 14-18.), amelyek véleményünk szerint inkább borotva vagy érvágó darabjai lehettek. Az is köztudott, hogy a falusi, de a mezővárosi kovács állatgyógyítással is foglalkozott. Világosan megfigyelhető a segesdi kovácsműhely elrejtett használati eszközeinél, hogy a kovács, vagy a menekítő a legfontosabb és a könnyebben mozgatható felszerelési eszközöket gyűjtötte egybe. A gyors egybegyűjtéskor több kovácskészítményt is zsákba tett. Ilyenek voltak a feltehetően a kovács által készített ollók (15. tabló 2-3.). A 3. típusnál mester jegyek is előkerültek. (3/a és 3/b) A kések mellett lakatok (16. tabló 2.), láncok (16. tabló 3.), csizma- és marhapatkók (20. tabló 10-11. és 17. tabló 1-3.) is készültek. Lelet-együttesünkből a keskeny, de vastagszárú patkók típusa hiányzik. Szekérvasalások (19. tabló 1-6.), vaspántok (18. tabló 22-23.), vasgyűrű (18. tabló 19.) is készült. Az ismeretlen rendeltetésű, félhold alakú, domborított és a szív alakú, vastag lemez (15. tabló 4., 16. tabló 1.) talán állatgyógyászati vagy patkoláshoz szükséges darab is lehetett. Nagyon jó minőségű bárdot is előállított a kovácsmesterünk. (17. tabló 4.) Itt külön nem foglalkozunk a különböző méretű és nagyságú szegekkeLa hegyes árvéggel, a vashoroggal, a két végén hajlított kapoccsal, valamint a félbehagyott munkára utaló vékony és vastag, hajlított vaslemezekkel és az ugyancsak a zsákba elrejtett vasrúd darabjával. (Magyar 1998, 162.) Ezeknek a még munkában lévő félkész termékeknek, valamint a vaslemezeknek, a vasrúd darabjának elrejtése arra utal, hogy menetközben és gyorsan került sor a műhely tárgyainak elrejtésére. Az elrejtés nyomán megtalált készítmények alapvető tárgytípusai is éppen a patkolás, a szekérjavítás, valamint ugyancsak a mindennapi élet alapvető kellékeihez, így a csizmajavítás (csizmapatkó), a késezés, bárdolás, a vászonvágás, varrás(ollók) és a biztonság (zár, lánc) tartoznak. Ezek a tárgyak egy tipikus középkori kovácsműhelyre utalnak, amelyben egy jó szaktudású mester dolgozott. Az olló, a bárd és más tárgy, elsősorban az ollón lévő mester jegyek alapján akár azonosítható is lesz ez a segesdi kovácsmester. (Magyar 1998, 167. 132. jegyz., Szende 2005, 158-159.)