Nagy Zoltán - Szulovszky János (szerk.): A vasművesség évezredei a Kárpát-medencében. Thousands of Years of Ironcrafts in the Carpathian Basin (Anyagi kultúrák a Kárpát-medencében 3. Vas Megyei Múzeumok Igazgatósága, Szombathely, 2009)
HORVÁTH Antónia - TEREI György: Kána falu vasleletei
2. kép Kána falu területén az Árpád- kor szinte teljes mezőgazdasági eszközkészlete előkerült (2-3. kép). Két teljesen ép ásópapucsot találtunk a területen (2. kép 2-3). Az Árpád-korban fából készült ásókat használtak, melyeknek élét védték a kopástól a belső oldalán vályús kiképzésű vasalással. Az ásókat az irtásnál, szőlőművelésben, sírásásnál, sáncok, gödrök ásásánál használták. A Kárpát-medence egyes területein még a 20. század elejéig alkalmazták ásó helyett (MÜLLER 1982, 442). Müller Róbert szerint az ásóvasalások a Kárpát-medencében a későnépvándorlás korban már bizonyíthatóan megjelentek nyugati hatásra, de széles körű elterjedésük a magyarokhoz köthető (MÜLLER 1982, 567). Az ásóvasalásoknak két csoportja van a szimmetrikus és az aszimmetrikus, attól függően, hogy a nyél az ásó szélén, vagy a közepén csatlakozik-e be (MULLER 1982, 442). A kánai darabok ezek alapján a szimmetrikusak közé tartoznak. Egy másik felosztás a penge alakját veszi figyelembe hegyes és kerek élű csoportokra osztva azokat (MÜLLER 1982, 446). A kánai darabok közül az egyik mindenképpen hegyes volt, a másik darab elkopott, vagy átmenetet képezett a két típus között. A hegyes típust Müller ritkábban előfordulónak tartotta, megjelenését a 13. századra tette. 4 A pengeszélesség alapján Müller Róbert négy csoportot állapított meg. A kánaiak az 1. csoportba, a szár felső végétől egyenletesen szélesedőbe tartoznak. Egy ép kapa (2. kép 1) és egy kapapenge darab került elő, valamint egy kapaként valószínűsíthető tárgy. A magyarországi kapákat széles és keskeny kapákra osztják. A kánai a keskeny kapák közé tartozik. A magyar néprajzi kapaanyag Vincze István féle felosztásában a kánai a laposkapák csoportjába tartozik. Balassa Iván a laposkapákat osztályozta, nála kapánk a hegyes típusba tartozik. A hegyes kapák eredetéről megoszlanak a vélemények, egyes kutatók nyugati eredetűnek tartják (VINCZE 1960, 128. és LÜKŐ 2002, 119), mások viszont az eltérő talajokkal hozzák összefüggésbe a kapák változatait (GUNDA 1937, 495). Müller Róbert a köpűforma alapján osztályozta ezeket az eszközöket, ez alapján a kánai az első csoportba tartozik, a legömbölyített fokúak közé. Ezeknél a köpűfal vastagsága egyenletes. Ezt a típust tartja korábbinak (MÜLLER 1982, 455). A kánai kapa tehát lapos, hegyes kapa. A néprajzi anyagban ez található meg a legnagyobb számban és Müller szerint fedi egymást a középkori és újkori elterjedési terület, így ez a kapatípus elsősorban az ország északi területeire jellemző (MÜLLER 1982, 465). Ormója, mint a középkori kapáknak általában a nyelétől a hegyéig fut a penge külső felén (MÜLLER 1982, 468). Összesen kilenc darab szőlőmetszésre szolgáló tárgy került elő (2. kép 4-9.). Három baltás, egy valószínűleg letört baltás, két balta nélküli metszőkés és két szőlőmetszésre, szedésre alkalmas eszköz, valamint egy másodlagosan felhasznált töredék került elő. A tőke müvelésmódjára utal a kés formája (MÜLLER 1982, 516). A baltás eszközöket 5 a tőkék alacsony fejművelésénél használták, de nem kizárólag, ugyanis balta nélküli darabok egy kisbaltával kiegészülve szintén megfelelnek, a tőke elhalt részeinek eltávolítására (KECSKÉS 1966, 500). A balta nélküli szőlőmetszőkéseket hosszú szálvesszős művelésnél használták, ahol a balta sérülést okozott volna a fiatal hajtásokban (VINCZE 1957, 74). Az egysarkos kések csak húzvametszésre, a kétsarkosak tolvametszésre is alkalmasak voltak. Müller Róbert felhívta azonban a 4 Valószínűleg a kötöttebb talajok megmunkálásához használták (MÜLLER 1982. 446). 5 A baltás szőlőmetsző késeket a préses, a balta nélkülieket a préseletlen bornyerési mód jellemzi (Vincze alapján MÜLLER 1982,518).
