Nagy Zoltán (szerk.): A Batthyányak évszázadai.Ttudományos konferencia Körmenden 2005. október 27-29. (Körmend Város Önkormányzata, Körmend, 2006)

IV. A körmendi Batthyány Hercegi Levéltár és a várkastély gyűjteményei - KOVÁCS S. TIBOR A Batthyány-Strattmann gyűjtemény oszmán-török fegyverei

pos harang, amely erőteljesen felnyúló sisakcsúcsban végződik. A műtárgy alsó felületébe egykor sodronyszövetet fűztek, amely a nyak és a vállak védelmét szolgálta. A sisakharangon látható függőlegesen futó vagy harántborclák általánosnak tekinthetőek, akárcsak az arc védelmét szolgáló leereszthető orrvas a XV. század elejétől.

1

" A Kaukázusban már hosszú évszázadok óta kitűnő kardpengéket és védőfegyvereket készíttek. A XV. századtól az észak-kaukázusi műhelyek számos sisakot szállítottak török megrendelésre. A XV. század végi tőrök leltárak következetesen „derhendi"-nek - azaz Derbendből valóknak - hívják az itt gyártott fegyvereket. Az előbbi helyen, illetve a Dagesztánban készített fegyverek már a X. században is nagy népszerűségnek örvendtek az iszlám világban, annak ellenére, hogy csak a XIV. században tértek át az itt lakó népek a muszlim vallásra. A XV. század végén, XVI. század elején számos sisak készült török megrendelésre. Ezek az úgynevezett „turbán sisakok", amelyek kúpos haranggal és magas sisakcsúccsal készültek. Jellegzetességük, hogy alsó részükön szemkivágás látható." Ezek a műtárgyak feltehetően az 1514-es csaldiráni csatában hadizsákmányként kerültek a törökökhöz a vesztes féltől, a perzsáktól. 1839-ben Abdülmedzsid szultán számos fegyvert - köztük sok turbánsisakot - „kiselejteztetett" a Szent Iréné fegyvertárból. A fenti darabok jelentős része európai magángyűjteményekbe került.

12 Természetesen a turbánsisakok mellett a kúpos, bordázott harangú védőfegyverek is használatban maradtak az oszmán-török birodalomban. A XVI. század közepéig a sisakok kerületébe szinte kivétel nélkül sodronyvértet fűztek. A XVI. század közepétől újabb sisaktípus bukkan fel a törököknél. A korábbi kúpos harang megmarad, de általában bordák nélkül. Megjelenik viszont a karéjos szemellenző, a fülvértek és a tarkóvért is. Ez a típus egészen a XVII. század elejéig használatban maradt, azzal a különbséggel, hogy a későbbiek során a sisakharang alacsonyabbá vált. A XVI-XVII. század folyamán gyakoriak a tombakból készült díszsisakok is. A XVII. századtól - valószínűleg kaukázusi hatásra - a legnépszerűbb török sisaktípus a sodronyos vassapka lesz. Az átlagos darabok egyszerű vasból készült koponyalemezzel rendelkeztek, míg a tiszti változat lemezét vésett ezüst, vagy aranyozott ezüstlemezzel ékesítették.

13 Az oszmán-törökök a test védelmére a sodronyinget használták. A 0,8-1 cm átmérőjű, enyhén lapított szemekből készített ingek szegecseléssel záródnak. A XV. századtól váltak gyakorivá a betétlemezek, amelyek viselőjének mellét, hátát és előoldalát védték. A mellrészén általában nyolc darab - enyhén domborodó - vaslemezt „szőttek" a sodronyinghez. A nagy fémlemezek helyett előfordult, hogy több tucat kisebb vaslemezt használtak. A XVI. század közepétől jelentek meg azok a páncélok, amelyek mell- és hátrészébe egy-egy nagyméretű fémkorongot helyeztek. Ezek a védőfegyverek az ún. „tükrös" páncélok, amelyek már vállveretekkel is rendelkeznek, sőt maga a páncél egésze a térdig ér, és a sodronyszövet apró fémlemezekkel és az izületeknél vaskoronggal van megerősítve.

14 A XVI. század második felében és a XVII. században a török sodronyingek általában csak fémkarikákból állnak, fémlemezek már nem erősítik őket. A XVII. század második felétől a díszsodronyingek jelennek meg niellös ezüsttel ékesített fémkorongokkal, valamint díszkapcsokkal. Ennek az időszaknak legjellegzetesebb sodronyinge 1682-ben készült Musztafa janicsáraga részére.'

3 A sodronyingek alatt a török előkelők gyakran viseltek talizmáningeket, amelyek Allah, illetve Ali különféle neveivel voltak díszítve. Az ilyen ingek viselőit - a korabeli hit szerint - nem fogta golyó.

1(1 A XV. században a sodronyingekhez gyakran tartozott sodronyos fejtakaró, amelyet a XVII. századtól egyre inkább a sodronyos vassapka váltott fel.

17 A XVI. század elejétől elsősorban mameluk hatásra népszerűek lettek a lópáncélok. Legismertebb oszmán-török darabok a lófejvértek, amelyeket leggyakrabban véséssel díszítették. A ló testét négyzet és kör alakú vaslemezekkel megerősített sodronyvérttel borították. A XVII. században még előfordult a sodronyszövetből készült, különféle anyagú, veretekkel ékesített ..páncélozott" lótakaró. A körmendi gyűjteményben több díszes török lótakaró volt. A XVII. század közepétől találkozhatunk nagyobb számban egy különleges változattal, a „jancsik"-ka\. A XVI. század első felében gyakori a lovat teljes egészében betakaró, sodronyos-lemezes lópáncélnak egyszerűbb változata, a Jancsik. Ebben az esetben a ló szügye és az oldalai voltak védve fémlemezekkel megerősített vagy sodronyos elő- és oldallapokkal. 18 A körmendi Batthyány-Strattmann fegyvergyűjtemény egyik nagyon ritka lótakarója a sodronyszövettel és boglárokkal borított jancsikja jelenleg is megvan.

19 ( 1. kép) 1. kép. (IX. tábla 3- kép) Sodronyszövellel és boglárokkal ékesített török lótakaró. XVII. század