Köbölkuti Katalin (szerk.): Fábián Gyula emlékezete (Berzsenyi Dániel Megyei Könyvtár - Savaria Múzeum, Szombathely, 2004)

FÁBIÁN Gyula: A jáki gerencsérek... Reprint kiadás

radt! Ilyenkor kimondta a céhmester az évszázdos szólásmondást: „Ha nem maradt borra a céhládában, egyet ser búsuljunk, majd csak meghal érette valaki." Szóval ilyenkor hitelbe mérette ki a szolgálómester a bort. A korcsmáros nem féltette a pénzét, jó helyre tette, mert majd csak meghal valaki, akit a nemes gerencsérek illő szomorúsággal meggyászolván, eltemetnek, hozzátartozóitól megkapják a pompáért járó forintokat, így könnyen kifizetik a Szent Páli áldomást. Amikor elfogyott a kocsonya, a pogácsa, no meg a bor is a céhkorsóban ugyan megfogyatkozott, akkor megejtették a választást. Céhmestert, jegyzőt, meg szolgálómestert választottak. Ha új céhmestert emeltek az első tisztségre, akkor a régi céhmester berakta a céhládába a nemes testület pénzét, a lajstromot, a számadásokat, a pecsétnyomót és minden egyebet, ami a céhmesteri hivatallal jár, becsukta a ládát és a kulcsát átaladta az új céhmesternek. Akkor a céhláda tetejére kalácsot raktak, két legény fölragadta, megindultak az új céhmester házába, hogy hazakísérjék és a ládát a házában elhelyezzék. A menet elején egy legény vitte a céhtáblát, utána a szolgálómester haladt nagyfene kulaccsal, ezután a céhláda következett, majd az új céhmester lépkedett méltóságosan, legvégin az összes gerencsérmesterek ballagtak, csöndesen beszélgetve a megejtett számadásról és választásról. Ha útközben valaki a menettel találkozott, azt a szolgálómester tisztességtudóan megszólította, megkérvén őt arra, hogy törjön egy falatot a céhláda tetején pfroslo kalácsból,, ne restéi je kezébe venni a kulacsot és felköszöntvén az új céhmestert, igyék egyet az egészségére. Ily szíveskedések között és ilynemű pompával vitték által Szent Pál nap estéjén a céhládát a régi mestertől az új céhmester házába. A céhbeliek nem vetették meg a vigasságokat. Amint a céhkönyvből kitűnik, ugyancsak a Szent Páli számadáson nagy tanakodás történt az új farsangi mulatság módozatjai fölött is. Minden tanakodásnak a vége bizonyos négy akó borok és tizenkét kenyerek egyhangú megszavazása volt. A bor különben is gyakran szerepel a könyvben. Vasalnak bort máskor is a derék jáki gerencsérek, még pedig mindenkor intézményesen, a céh köpenyege alatt. Hogy mekkora lehetett a céhkorsó, azt nem tudom. Ügy eldugta valamelyik céhmester, hogy mai napig nem akadtak nyomára. De hogy megbecsülték a bort. az bizonyos, mert teszem azt egy komoly artikulus így szól: „üres korsóval az másik mester társát ne kinállya." Egy másik artikulus pedig: „A cé borát az eszterján kivül nem szabad kivinni" Vagyis ami borital egyszer a céhbe került, az a céhen belül maradt, amíg maradhatott.