Dömötör Sándor: A jáki „ördögkövek” mondájának képzettörténetéhez (Savaria Múzeum Közleményei 39. Szombathely, 1966)
a Saitán ugrott ki belőle. Ezután együtt teremtették meg a földet. Saitán földköpéseiből támadtak a halmok, hegycsúcsok és bércek. Más hagyományokban ember is foganhat és születhet a köpésből. 12 0 Ez a mitológiai motívum mint absztrakt képzet jelenik meg tehát változatos formákat öltve népmeséinkben és népmondáinkban is — sok esetben a teremtő köpés ma már értelmetlen mozzanata nélkül. Gunda Béla írja a Kárpátokban ma is gyakran használatban látható őstörténeti jellegű őrlőkövek összehasonlító néprajzi vizsgálata alkalmával, hogy ,,a népmese régmúlt idők műveltségének gyűjtőmedencéje, amelyben régi tradíciók, szokások, varázslatok, jogi és társadalmi elképzelések, mítoszok nyomai, s az anyagi kultúra emlékei maradtak fenn." 12 7 Látjuk, hogy ez a sokrétű művelődési anyag mint ismeretlen eredetű hagyomány korszerű összefüggések kapcsolatában egységes művészi formává alakul az ismeretek állandóan megújuló értelmezési kísérletei következtében. Sklovszkij szerint „a mesemotívum valóban létezett viszonyok emlékképe", de nem „egyszerű visszaemlékezés valamely szokásra, hanem a szokások — az életforma normái — állandó összeütközésének maradandó nyoma." 12 8 Ortutay Gyula felfogása szerint a motívumok közül csak az egészen egyszerűek keletkezhetnek önállóan, de nem a jellemzőek. 12 9 A jellemző motívumok ismereteink segítségével több tényezőre bonthatók, tehát több tényező együttes hatásaként jöttek létre. Az emberi munka képes olyan alkotások létrehozására is, amelyek formailag teljesen megegyeznek a természet alkotásaival, azonban a fejlődés történeti útja az ember nélkül nem képzelhető el. Véleményünk szerint a legprimitívebb kultúrában is számolni kell az emberrel, aki műveli, fenntartja, alakítja, fejleszti azt. Minden emberi alkotás változatában egymástól rendszerint nem független, alapvető tendenciák, hatóerők érvényesülnek. Minden embernek — ma és minden időben — alapvető tevékenysége a táplálék testébe való eljuttatása. A táplálék összerágása és lenyelésea létezés elősegítése. A tudatban az evéssel kapcsolatos, állandóan szétváló egyszerű cselekvésmozzanatok is az anyagcsere közvetítői, s egyúttal a termelő tevékenységek előkészítői. 13 0 A mondák egyes változatai élesen mutatják a történeti fejlődésnek azt a fokát is, amelyen a termelés és a táplálkozás, vagyis a fogyasztás majdnem azonos volt az anyagcserével. Az ukrán mondában Isten kézzel hinti szét a homokot, s vele a növényi magot, hogy szaporodjék. A homok és a mag képzete itt majdnem azonos; a mítosz ezt a differenciálatlan képzetet őrzi hagyományos formájában. Isten tevékenységével szemben, — vagyis a kézzel való maghintéssel, a vetéssel szemben — a Sátán nemcsak a magot veszi szájába, hanem a földet is, hogy megegye, mert nem tesz különbséget a kettő között. A „köpés" ma csupán a felesleges anyagoknak a szájból való eltávolítását jelenti; tehát „ördögi munka", felesleges, hiábavaló tevékenység. A két cselekvés — a kézzel végzett dobás, „vetés" és a szájjal végzett dobás, „köpés" — közül nyilvánvalóan primitívebb, kezdetlegesebb a szájjal végzett munka, a felesleges anyag eldobása, kiköpése. Kezdetben az ember nem kezével, hanem szájával kereste meg a földben, a nedves talajban levő eleséget, mint sok más állat. Idővel észrevette, hogy a föld, s vele a mag, az ennivaló nem állandóan egyforma, hanem időnként nőni kezd, s hogy ezt az ő „köpése", a meg nem evett magvak elhullajtása segíti elő. Az utálkozás képességének kifejlődése idézte elő cselekvése viszonyítását önmagához. 13 1 Amint József Attila alkalmazza a mitikus képet: 285.
