Horváth Ernő: Felső-pliocén növénymaradványok Sótonyból (Savaria Múzeum Közleményei 13. Szombathely, 1961)

Mielőtt azonban a növények ismertetésére térnék, néhány szót kell szólnom a réteg feltételezett korára és elterjedtségére vonatkozóan. Relatív korát tekintve maradványainkat ill. az ezeket magábazáró rétegsort a felső-pliocénbe, közelebbről a levantei emeletbe (felső szintje?) kell helyezni. E mellett szól a számos í'étegtani szemponton kívül a maradványegyüttes is, melyben a Salixfajok szinte egyeduralkodóvá válnak, s elterjedtségüket tekintve közelednek a praepleisztocén maximumuk felé. Természetesen a Salixok szinte kizárólagos uralma ez együttesben annak is köszönhető, hogy itt egy nyilvánvalóan vízi, illetve vízparti vegetációról van szó, azonban ez esetben is, ha e környéken más erdei növény is élt volna, a szélnek mégiscsak kellett volna azok leveleiből e helyre is juttatnia. Ez azonban, legalábbis eddig, nem állapítható meg. Amennyiben a fenti kormegállapítást a további kutatásokkal is sikerülni fog beigazolni, akkor megvan a remény és a lehetőség arra, hogy a rétegtanban szint jelzőként használjuk, ugyanis aránylag csekély mértékű terepbejárás után e rétegeket márts számos helyről sikerült kimutatnunk, melyek területileg is távol esnek egymástól. így megtaláltuk a Vas megyei Kemenesmihályfán, valamint Olaszfán (Kozmafa), ahol a réteg homokos és egy Helicigona sp-t is találtam benne a növénylenyomatok mellett. Egyébként ezen kívül állati maradványt ezideig e lelőhelyekről nem ismerünk. Ugyancsak rátaláltam a Sopron megyei Hidegségen, valamint a területileg egészen távoleső Pest megyei Aszódon. Áttérve a maradványok ismertetésére, meg kell jegyeznünk, hogy általában ugyan csupán lenyomatokkal van dolgunk, van azonban eset, amikor szenesedet!, vagy inkább humifikált formában szerves anyagok is visszamaradtak. Sajnos azonban ezek vizsgálatára egyelőre nem volt lehetőség. Meg kell jegyeznünk azt is, hogy a jelen ismertetés során mindössze kétszáz maradványt vizsgáltam csak át, tekintve, hogy a gyűjtése elég veszélyes a rétegbe történt beásások miatt, s általában meg kell várni, míg egy nagyobb partrész beomlik és a réteg ismét hozzáférhetővé válik. A maradványok közül eddig öt családnak mindössze öt nemzetsége vált ismertté, úgymint a Chara, a Salvinia, a Salix, a Phragmites, valamint a Typha. Chara sp. (I. tábla 1. kép.) Egyetlen maradvány, ellennyomattal képviseli ezt a nemzetséget. A vékonyka száron ágörvei 3—5 mm távolságban helyezkednek el; két nodiumon elálló, máshol szárhoz simult helyzetben vannak. Az egész maradvány hossza 27 mm. Néhol az örvök hónaljában 79