Vig Károly (szerk.): Savaria - A Vas Megyei Múzeumok Értesítője 42. (Szombathely, 2020)
Természettudomány - Vig Károly: Impériumváltás előtt és után Romániában. Erdélyi rovarászportrék
VÍG KÁROLY: IMPÉRIUMVÁLTÁS ELŐTT ÉS UTÁN ROMÁNIÁBAN. ERDÉLYI RO VARÁS Z PO RTR É К Rögtön felismerte, hogy valami rendkívülivel találkozott. Sejtése beigazolódott, amikor példányait, hat hímet, összevetette a Magyar Nemzeti Múzeum lepkegyűjteményének anyagával. Felfedezéséről így írt a Rovartani Lapok hasábjain (Diószeghy 1913: 108): „Mintán az összes gyűjtött anyagot áttekinthettem és összehasonlíthattam a ÍÍöS8,NelHiskMtís ШчЙЬяА и>) TYPUS н'Иif* upidÖptera I Sit) TYPUS! i8a-c. ábra. Az erdélyi csinosboglárka (Rubrapterus bavius hungarica) szüntípusai a Magyar Természettudományi Múzeum (Budapest) Lepkegyűjteményében (Fénykép: Katona Gergely, Magyar Természettudományi Múzeum, Budapest) Figure 18. Syntypes of Rubrapterus bavius hungarica, from the Lepidoptera Collection of the Hungarian Natural History Museum (Photo: Gergely Katona, Hungarian Natural History Museum, Budapest) kisázsiai példányokkal, megállapíthattam, hogy lepkénk azoktól eltérés ezért külön névvel jelölendő.” Kiderült, hogy a lepke legközelebbi rokona az Ural vidékén honos, ezért Diószeghy annak alfajaként, Lycaena bavius hungarica néven írta le a tudomány számára. A későbbiek során az irodalomban a Pseudophilotes bavius hungaricus név terjedt el. Napjainkban a fajt a Rubrapterus genuszba helyezték, így a leírás eredeti betűzése következtében a helyes kombináció és névalak a Rubrapterus bavius hungaricus (Cri§an et al. 2011). Nathaniel Charles Rothschild (1877-1923) megbízásából 1913-ban Diószeghy ismét felkereste a gyűjtőhelyet, hogy adatokat gyűjtsön az általa felfedezett új lepkefajról, illetve további példányokat gyűjtsön. Rothschild állítólag akkora összeget ajánlott fel neki egy példányért, amiből szőlőbirtokot lehetett volna venni a rajta lévő épülettel (Balogh 1955: 94). Kirándulásai során feltűnt neki, hogy a lepkék olyan oldalakban repülnek, ahol bőven terem a mezőségi pusztafüves domboldalakra jellemző bókoló zsálya (Salvia nutans). Feltételezte, hogy ez lehet a lepke tápnövénye. 1913. április 25-én csatlakozott hozzá Újhelyi József, a Magyar Nemzeti Múzeum preparátora. A helyi református lelkész társaságában, hármasban járták be a bókoló zsályával benőtt domboldalakat. Diószeghy leírásából kiderül, hogy az első tojásrakó nőstényt Újhelyi fedezte fel. Április 28-ig azonban hiába rótták a meredek domboldalakat, nem jártak sikerrel. Újhelyi ezért otthagyta a lelőhelyet, és elment „Mycethophilidákat” gyűjteni, és a frissen debütált lepkész-lelkész is másfelé vette az útját - és a véletlen folytán olyan élőhelyet fedezett fel, ahol jóval nagyobb számban repült a lepke. Április 29-én itt végre sikerült nagyobb sorozatot gyűjteniük, a tojásrakást és a kicsiny hernyók kelését is megfigyelhették (18. a-b. ábra). Utóbb kiderült, hogy a lepke az Erdélyi-medence több pontján is előfordul. Érdekes, hogy a legészakibb előfordulási pontja éppen Vice, ahol először megtalálták, a legdélebbi előfordulási helye a Nagyszeben melletti Záhel-hegy (Török & Cuzepan 2013). Legjelentősebb állományai az erdélyi Mezőség déli kitettségű száraz sztyepplejtőin élnek, árvalányhajas gyepekben. Legismer-58
