Vig Károly (szerk.): Savaria - A Vas Megyei Múzeumok Értesítője 41. (Szombathely, 2019)
Történettudomány - Szabó Gábor: A Sabaria tündöklése és bukása - nem dobtak mentőövet az első két profi bajnokság legjobb vidéki futballcsapatának
SZABÓ GÁBOR: A SABAR1A TÜNDÖKLÉSE ÉS BUKÁSA - NEM DOBTAK MENTŐÖVET AZ ELSŐ KÉT PROFI BAJNOKSÁG... lásáért, ám az elgondolás helyességét igazolta az 1927-1928-ban nyújtott kiemelkedően jó teljesítmény, ezen belül is a fővárosi csúcsklubok többszöri megleckéztetése. Kérdés, ha a csapat a legkényesebb szakmai igényeknek is megfelelt, ha tökéletesen kiszolgálta a közönséget, miért nem enyhültek a Sabaria Labdarúgók Szövetkezete pénzügyi nehézségei. Merthogy a szövetkezet 1928 májusára (éppen a zeniten!) válságos helyzetbe került, sőt már az első profi idényét több mint 200 millió koronás (16 ezer pengő feletti) deficittel zárta, így nem csoda, hogy pályaválasztási jogát jó pénzért eladta a pesti csúcsgárdáknak. Persze nehéz szívvel mondott le a meglehetősen rossz állapotú, a többiek játékteréhez képest kisebb méretű, szerény befogadóképességű SZAK-pálya „otthonosságáról”, de a Hungária elleni 5:l-es sikert követően (meglátva a lehetőséget a szombathelyiek nívós, közönségcsalogató produkciójában) a Fradi, majd a kék-fehérek vezetősége összesen csaknem 300 millió koronás (mintegy 24 ezer pengős) ajánlatot tett (Magyarország, 1927. szeptember 29.)! A 80 ezer pengős adósságban (és kamatterheiben) fuldokló, levegőért kapkodó klub vezetősége 1928 tavaszán - többek között - Vas vármegye törvényhatósági bizottságához fordult segítségért. Az igazgatóság új részjegyjegyzések formájában kísérelte meg a szanálást, amelynek sikeres véghezvitelét igyekezett is támogatni a vármegye, és a törvényhatósági bizottság a következő határozatot hozta: a szövetkezet által kibocsátandó új részjegyekből a vármegyei testnevelési alap 1929. évi terhére 8000 pengő értékű részjegyet jegyez, amire felhatalmazza az alispánt (Vasvármegye Hivatalos Lapja, 1928. május 22.). Csakhogy a kétrendbeli fellebbezéssel megtámadott határozat nem ment át a kormányhatósági szűrőn, így a szövetkezet vezetői más hitel kijelölését kérték a vármegyétől. Végül a törvényhatósági bizottság arra jutott, hogy a 8000 pengőt a vármegyei háztartási alap 1929. évi hitele terhére fedezzék (Vasvármegye Hivatalos Lapja, 1928. november 27.). Vagyis kitűnik, a vármegye minden erejével szeretett volna megoldást találni - de mit csinált Szombathely vezetősége, amelytől ugyanekkor 32 ezer pengős támogatást remélt a vidéki futball reprezentánsa?! Nos, érdemes e helyütt idézni a csapat budapesti képviselőjét, Herzog Edvint, aki bár semmilyen tisztséget nem viselt a szövetkezetben, meszsze a legtöbb nyilatkozatot tette klubügyekben: „Bízom abban, hogy a Sabaria most már fenn tudja tartani magát a saját erejéből is. Csupán a régi terhek gyors elrendeződésére van szükség, azután a társadalom egységes összefogására... És akkor a komoly profi sport jövőjét semmi sem veszélyeztetheti Szombathelyt. Anélkül, hogy kritikát szándékoznék gyakorolni a szombathelyi társadalom egy majdnem egyedül álló töredékének magatartására, meg kell állapítanom még azt is, hogy amilyen bámulattal adózik ebben az országban mindenki a szombathelyi sportkultúrának, épp olyan mértékben tartják érthetetlennek a disszonáns hangokat, amelyek a Sabaria körül elhangzottak.” (Vasvármegye, 1928. augusztus 19.). A vigalmi adó gyötrelmei, érzéketlen szombathelyi városvezetőség Értetlenségének adott hangot, hogy míg sehol az országban nem fizetnek 10 százaléknál magasabb vigalmi adót a bruttó jövedelem után, sőt a fővárosban mindössze 3 százalékos vigalmi átalány terheli a futballklubokat, Szombathelyen 50 százalékos vonzata van a nettó bevételnek. Állítása szerint Kispesten, Szegeden, Kaposváron, Debrecenben nem is hajtottak be vigalmi adót, emellett Szegeden 25, Miskolcon 24, Debrecenben 16, Kaposváron 14 ezer pengővel támogatta a város a maga labdarúgócsapatát. A vigalmi adó a hazai futball kezelhetetlen rákfenéjének bizonyult, és az Országos Testnevelés Tanács (OTT) már 1925-ben, az MLSZ-szel folytatott egyeztetés során arra a véleményre jutott, hogy minden amatőr versenyt mentesíteni kellene alóla, a professzionalista viadalokra nézve pedig legfeljebb 10 százalékban állapítsák meg (Sporthírlap, 1925. szeptember 24.). A PLASZ helyettes elnöke, a fővárosi törvényhatósági bizottság tagja, Dinich Vidor 1927. november elején felszólalt a testület ülésén, és síkra szállt a vigalmi adó eltörlése érdekében: „Általában véve képtelenség az embersport fejlődését vigalmi adóval le144
