Vig Károly (szerk.): Savaria - A Vas Megyei Múzeumok Értesítője 41. (Szombathely, 2019)

Történettudomány - Szabó Gábor: A Sabaria tündöklése és bukása - nem dobtak mentőövet az első két profi bajnokság legjobb vidéki futballcsapatának

SAVARIA 41 A VAS MEGYEI MÚZEUMOK ÉRTESÍTŐJE 2019 135 —154

gazdálkodó gróf Sigray Antalt kérték fel: „Szombathelyről kapjuk a hírt, hogy a Sabaria Labdarúgók Szövetkezete élére Sigray Antal gróf fog kerülni, aki a szombathelyi profi alakulat elnöki székéből intézi majd a klub gazdasági természetű ügyeit. Sigray gróf megválasztása kétségtelenül nagy nyeresége a futballsportnak, de egyúttal bizonyítéka annak is, hogy a hivatásos futballsport a társadalomnak nem lesz mostoha gyermeke.” (.Sporthírlap, 1926. augusztus 17.)

Az agyonszapult álamatörizmusból egyébként a SZAK sem maradt ki az előző esztendőkben, hiszen (meg sem említve nemzetközi klubmeccseit) 1923 decemberétől kiadós téli túrákat tett Európa országaiban, és ugye nem ingyen koptatták a pályát a csukák, a klub nem puszta kedvtelésből küldte hadba a csapatot, amely az 1923. december-1924. januári portyázáson Spanyolországban vizitált, és döntetlent játszott a Barcelonával, megverte a Sabadellt, valamint a Valenciát; egy év múltán Portugáliában oktatta a Belenensest, a Benficát és Lisszabon válogatottját; 1926 januárjában Madeira szigetén, Funchalban jó két hét alatt összesen hat meccset letudva maradt veretlen az SC Madeira, az Union, a Maritimo és a helyi angolok együttese ellen (az utolsó magyar király, IV. Károly sírját is felkereste a küldöttség, és koszorút helyezett el rajta), majd Lisszabonban legyőzte a Sportingot, Setúbalban pedig nyert az Industria és a Vitória ellen. A pénzszűke miatt a vasiak még három találkozót kötöttek le (végszóként Spanyolországban is pályára léptek), és a kizsigerelt, addig veretlen csapat két vereségbe szaladt bele. A jó két hónap alatt 16 mérkőzést vállaló, tízszer győző, négy döntetlent elérő, kétszer veszítő SZAK vezetősége elszámította magát, a hosszú kaland ugyanis 30 millió korona deficittel terhelte meg a kaszszát (állítólag a rulett és a hetek alatt felhalmozott hatalmas borszámla emésztette fel a pénz jelentős részét...), ami utólag rossz előjelnek is tekinthető a Sabaria 1932-es megszűnése tükrében.

De térjünk vissza a PLASZ megalakulására, merthogy elnöki posztjára a Sabaria egyik vezetőségi tagját, a Vasvármegye napilap főszerkesztőjét, Lingauer Albint kérték fel. A kőszegi kerület országgyűlési képviselőjét olyan nagy koncepciójú, minden tekintetben értékes személyiségnek

tartották, akinek megnyeréséért minden követ érdemes megmozgatniuk a szövetség alapítóinak - csakhogy Lingauer szeptemberben elhárította az elnöki szerepkört, arra hivatkozva, hogy egyéb fontos munkáit el kellene hanyagolnia, ha teljes erőbedobással szolgálná a PLASZ-t (Sporthírlap, 1926. szeptember 14.). Ám nem hagyták „menekülni”, és némi kompromisszummal sikerült rábeszélni elhatározása megváltoztatására, amiben a legnagyobb szerepet a Sabaria budapesti képviselője, Herzog Edvin játszotta. Lingauer azzal a kikötéssel engedett, hogy „a reprezentálássál járó teendők elvégzésére a profi szövetség minden alkalommal felkér hozzá hasonló súlyú egyéniséget. Egyébként azonban »en garde« [tettre készen - Sz. G.] várja a reá várakozó feladatokat.” (Sporthírlap, 1926. szeptember 16.).

Hogy számára ismeretlen terepre lépett a klub, jól kiolvasható Herzog decemberi elemzéséből, amelyben elismerte, nem tud pontos mérleget vonni négy hónap alapján, a vezetők nem látják tisztán a helyzetet, az üzleti oldalt tekintve is csak tapogatózásokra vannak utalva. Noha két év múltán teljesen más véleményen lesz, itt még arról beszélt, hogy a sok be nem váltott remény ellenére a város társadalma egységesen sorakozik fel mögöttük, a „vasmegyei sportmetropolis” bizalma egy pillanatig sem rendült meg a csapatban, nem rossz a hangulat Szombathelyen. A szükségesnek tartott változásokra is kitért: „A szombathelyi sporttársadalomban diadalmaskodott az az álláspont, hogy nem lehet elszigetelten és egyesegyedül a saját erőnkben bízva felvenni a harcot a félelmetes energiaforrással rendelkező fővárosi blokk ellen. Nézetem szerint helytelen volt Szombathely kiindulási pontja, amikor nem akart idegen játékost felszívni magába, de másrészt az az álláspont sem helyes, amely csupa idegen játékos szerepeltetésében keresi az üdvösséget. E dologban is, mint mindenben, valahogyan a középen találjuk meg az igazságot. (...) A téli szünetet fogjuk tehát felhasználni arra, hogy modernizáljuk a szombathelyi sportélet alépítményeit.” (Sporthírlap, 1926. december 25.).

Ahogy fent már említettük, a klub meg is kapta a magáét eredeti elképzelése feladásáért, a pesti és bécsi labdarúgók idény közbeni átigazo143