Vig Károly (szerk.): Savaria - A Vas Megyei Múzeumok Értesítője 39. (Szombathely, 2017)
Természettudomány - Vig Károly: Hamuvá lett gyűjtemény. Kertész Kálmán születése 150. évfordulója alkalmából
VÍG KÁROLY: HAMUVÁ LETT GYŰJTEMÉNY - KERTÉSZ KÁLMÁN SZÜLETÉSE 15О. ÉVFORDULÓJA ALKALMÁBÓL 1-1, október 1-től 2-2 darabot. Több nyulatlőni nem szabad. Egyelőre sem Érsekújváron, sem Zsitvabesnyőn nem lehetett kocsit biztosítani. Kilátásunk van azonban arra, hogy mint tavaly, ezidén is fog sikerülni az Érsekújváron állomásozó tüzérségtől kocsit szereznünk. Minden esetre ajánlatos, hogy a tagtárs urak jó előre tudassák velem telefonon (József 4-93,9-1-ig), mely napon szándékoznakfelrándulni, hogy még idejekorán értesíthessem őket anól, fog-e kocsi rendelkezésükre állani. Vadászüdvvel, Budapesten, 1917. július hó 28-án. Dr. Kertész Kálmán Kiemelkedő kutatómunkájáért - Horváth Géza felterjesztése nyomán - a Magyar Tudományos Akadémia 1910-ben levelező tagjává választotta. Munkássága csúcspontján Budapest a nemzetközi dipterológia központja volt. Ennek a fénylő időszaknak az első világháborút követő tragikus összeomlás vetett véget. Kiterjedt levelezése elégett a második világháborúban, ezért annak részleteiről, tartalmáról semmit sem tudunk. Az általa felállított légygyűjtemény zöme 1956-ban, az Állattárt ért gyújtógránát találat után lett hamuvá. A történelem viharai így semmisítették meg Kertész Kálmán munkás élete gyümölcseinek jelentős részét. Fennmaradt tudományos munkái, katalógusainak megjelent kötetei, gyűjteményének maradványa így is megőrzik úttörő munkásságának emlékét. Neve örök büszkesége marad a magyar zoológiának. Tiszteletére kortársai számos taxont neveztek el róla. Frederick Vincent Theobald (1868-1930) 1905- ben Kerteszia boliviensis néven új genuszt állított fel, amely ma szubgenusz. Az ide tartozó szúnyogfajok főleg broméliafélék levélrózsájában felgyülemlett vízben fejlődnek. A zengőlégyfélék (Syrphidae) családjába tartozik a Tokuicsi Siraki (1882-1970) által 1930-ban felállított Kertesziomyia genusz. A Kerteszomyia genuszt 1929-ben állította fel John Russell Malloch (1875-1963) skót dipterológus. Friedrich Georg Hendel (1874-1936) a Kertesziella genuszt 1908-ban nevezte el Kertész Kálmán tiszteletére. Emellett tucatnyi faj viseli Kertész Kálmán nevét. Az Állattár a Tanácsköztársaság napjaiban és utána... Napjainkban, majd’ száz év távlatából az utókor látszatra könnyű helyzetben van, ha az akkori történéseket, emberi döntéseket kell megítélnie. A helyzet azonban sokkal bonyolultabb, mint amit az elhamarkodott véleményalkotás kínál. Valójában alig tudunk valamit arról, mi zajlott az Állattár falai mögött, milyen gondolatok, érzések cikáztak az emberek fejében, milyen kényszerhelyzetekben kellett döntést hozniuk. Ne feledjük, hogy a jó szándék, a jobbítás igénye ugyanúgy megjelenhetett, és minden bizonnyal meg is jelent egy-egy cselekvés motivációjaként, mint a pusztítás belső kényszere. Az egykori szemtanúk közül már senki sem él, és Soós Lajos sorain kívül első kézből származó visszaemlékezés alig ismert. Nehezíti a helyzetértékelést, hogy minden személyes forrás ugyanúgy szubjektív, ahogyan a jelenkor ítésze is óhatatlanul elfogult. Napjaink békéjéből nehéz beleélnünk magunkat abba a helyzetbe, amely a Tanácsköztársaság tünékeny mindennapjait jellemezhette, amikor egy parancson életek múlhattak. Mendemondák, hírek és álhírek persze keringenek arról, hogy milyen viharok tomboltak a látszatra békés Állattárban a Tanácsköztársaság bukása után. Megmaradt pár levél, és irattárakban minden bizonnyal még számos dokumentum lappang, ami árnyalhatja a kényszerűségből felvázolt képet, de tisztában kell lennünk a ténnyel, hogy mennyire esetleges és véletlenszerű a források köre, amelyre a korszak megrajzolásához támaszkodhatunk. A hazai tudománytörténet hajlamos a szubjektív túlzásokra, a folyamatos torzításra, amely nagyjainkat csak fedhetetlen, boldog családi békében a tudománynak élő, elhivatott tudósoknak állítja be, elfeledkezve arról, hogy ők is ugyanúgy hús-vér emberek voltak, egyik pillanatban kicsinyesek, máskor nagyvonalúak, és ők is ugyanúgy félelmekkel és elbizakodottsággal telve néztek a másnapok elé. Soós Lajos 2012-ben publikált személyes hangú visszaemlékezése is erősen szubjektív. Még ha ennek tudatában is olvassuk, néha akkor is magával ragad az író őszintesége, és megfeledkezünk arról, hogy nem kortanulmányt olvasunk, „csak” visszaemlékezést. 50
