Vig Károly (szerk.): Savaria - A Vas Megyei Múzeumok Értesítője 39. (Szombathely, 2017)
Néprajztudomány - Nagy Zoltán: Történeti források feltárásának tanulságai: bortároló hordók és gabonatároló eszközök, dongás edények a szentgotthárdi apátság falvaiban a hagyatéki leltárak tükrében (1786-1846). Harmadik rész: gazdaságok dongás faedény szükséglete a 18-19. században
NAGY ZOLTÁN: TÖRTÉNETI FORRÁSOK FELTÁRÁSÁNAK TANULSÁGAI: BORTÁROLÓ HORDÓK ÉS GABONATÁROLÓ ESZKÖZÖK... közötti az ára. Ugyanitt 1839-ben „2 vas abronccsal” 1 Ft 30 krajcárra becsültetett, ugyanakkor Csörötneken [1843.134] 3 ft.” Az árszabásokkal való öszszehasonlítás nehézségét az okozza, hogy ezeknek a párlósajtároknak nem ismerjük konkrétan a nagyságukat. Azt azonban láthatjuk, hogy ez a gúzs, vagy már vasabroncsos edény általában 1-3 ft közötti áron került be a vagyonleltárba. Feltűnő, hogy még a hosszabb, száz tételnél is több eszközt tartalmazó hagyatéki, vagy osztálybecsükben sincs meg a dongás edények teljes sorozata a szentgotthárdi uradalom falvaiban éppen úgy, mint a keszthelyi uradalom falvaiban. Ebből arra következtetünk, hogy bizonyos edényféleségek ritkák voltak, mint például a csobolyó (Vas megyében bucska, Zala megyében vatalé), amit gyakran pálinkás edénynek „hordó’’-пэк tüntetnek fel. Dankovics János [1838.34] 1838-ban megbecsült gazdaságában egy „bucska hordó”-t 1 ft-ra taksáltak. Volt itt még „egy kis bocska” 24 xr-t, két sajtár 10 xr-t és egy más kis hordó 33 xr-t érő. Ilyen még a vajköpülő, melyből a vasi inventáriumokból tizennégy, a Zala megyeiekből tizenegy darabot írtak össze mindösszesen, de a vaj tárolására szolgáló faedények száma sem túl magas. Ebből azt a következtetést vonhatjuk le, hogy számolnunk kell az alternatív edények - fazekasok által készített termékek - meglétével is, csakhogy a fazekasárut részleteiben nem vették számba csekély értékük miatt általában, így hiányzik az összehasonlításra alkalmas adat. A vízszállító edények között a különféle sajtárok - gazdaságonként legalább egy-két darab előfordul ugyan, de a datált múzeumi darabok arra figyelmeztetnek, hogy a szentgotthárdi uradalom falvaiban „kengyeles, széles szájú korsókkal”, „vízhordó csigán”, azaz vállra vetett rúdon szállított vizes korsókkal, bugyigákkal számolnunk kell mindenképpen. Az árszabásokban a kútvödör Dunántúl szerte egységes elnevezésű, tölgyfából vagy fenyőfából készült, víz merítésére használt vasabroncsú „vas alá” készített edény, melyet az Esztergom megyei 1777. évi árszabásban „merítő rúdjával együtt” áraznak be a nagyobbat 50, a kisebbet 40-25 dénárra. A vederre való abroncsokat két dénárra limitálják Tolna megyében 1724-ben, melyeket ekkoriban a kovácsok készítenek. Néhány alkalommal megjegyzik, hogy „kankalékos kúthoz”, (Veszprém megye 1793, Zala 1760, 1775.) vagy „kőből rakott csigás kúthoz való legnagyobb vödör” (Zala megye 1760,1775). A vízhordó sajtár Moson megyében vízhordó dézsa néven ismeretes. Ez olyan keményfából készült dongás abroncsos edény, „melyet 1 legény viszen” A vízhordó sajtárból Fejér megyében a nagyobbnak, „öreg”-nek olyannak kellett lennie, „akit 1 asszony is elvihetett”. Űrtartalma egy akó. Győr megyében „öreg, kisebb, ennél is kisebb” változatai voltak. Veszprém megyében 1793-1799 között abroncsfelverésért 1 dénárt kérhettek. Tölgyfából készültek többségükben és puhafából is készülhettek, akkor fele anynyiba kerültek. Győr megye 1744. évi árszabásában a csöbör, sajtár mellett „víz hordó kanna” neve is fellelhető. A „konyhára való víztartó” edény neve Esztergom megyét kivéve, ahol dézsa, mindenütt a csöbör megnevezés szerepel az árszabásokban. Keményfából készül, 1-2-3-akós nagyságban, de Veszprém, Zala, Somogy megyékben 2-, vagy 2V2- „harmadfél akós” volt az általános. Zala megyei 1744. évi árszabásban azt is megjegyzik, hogy a 2, vagy 2V2 akós „konyhára való víztartó csöbör fedeles, lábakra ’’[készült]. Ekkor az 1 akós edénynek 40, a fedeletlennek 30 dénár a megszabott ára. Győr megyében 1744-ben „öreg csöbör 2 legényre való”-1, Moson megyében 1813-ban „szüretelő2 fenekű nagyobb és kisebb” csöbröt áraznak be 3-4 ftra. Fejér megyében az 1813. évi árszabásban „dupla fenekű muszoló kisebb, nagyobb csöbör”-1 inventálnak 1-2-akós nagyságban. Vas, Veszprém, Zala, Somogy, Tolna megyékben egy vagy ennél kisebb, háromnegyed- vagy félakós csöbröket találunk, melyeket nagy valószínűséggel nem szüreteléshez, hanem ökrök itatására használtak. Erre utalhatnak Zala megye 1760., 1775., 1813. évi árszabásaiban szereplő adatok is, melyek hol itatósajtárról, hol dézsáról tesznek említést. Ezek a sajtárok 1-, llú-akósak, tölgyfából és puhafából is készülhettek. Vas megye 1795. évi árszabásában is e kettősség jellemző. A nagyobbikat csöbörnek, a kisebbet viszont sajtárnak nevezik, áruk 75, 60 dénár. Zala megyében is zavar van a névadás körül. Az 1744. évi limitációban olvashatjuk, hogy „egy fél akós Désöl avagy Sajtár 30 d”. Moson megyében 1813-ban „ló itató dézsa’- ról írnak, „melyet 188
