Vig Károly (szerk.): Savaria - A Vas Megyei Múzeumok Értesítője 39. (Szombathely, 2017)
Néprajztudomány - Nagy Zoltán: Történeti források feltárásának tanulságai: bortároló hordók és gabonatároló eszközök, dongás edények a szentgotthárdi apátság falvaiban a hagyatéki leltárak tükrében (1786-1846). Harmadik rész: gazdaságok dongás faedény szükséglete a 18-19. században
NAGY ZOLTÁN! TÖRTÉNETI FORRÁSOK FELTÁRÁSÁNAK TANULSÁGAI: BORTÁROLÓ HORDÓK ÉS GABONATÁROLÓ ESZKÖZÖK... tartás, illetve gazdaság megkívánt belőlük. Mindkét forráscsoportnak azonban vannak hiányosságai és erényei is. A megyei árszabások rögzítik a kádármesterek késztermékeinek eladási árát, anyagát, jellemző méreteit, olykor funkcióit is, de koronként nem minden limitáció sorol fel egyegy vármegyében minden árut, noha azokat ugyanabban az időmetszetben más megyék szabályozás alá vontak. Ezért csalóka az összkép akkor, ha csak egy-egy kiragadott példát kívánunk a kutatás szolgálatába állítani. Az időben és térben kiterjesztett adatbázis azonban lehetővé teszi a hagyatéki leltárakban is felbukkanó, beazonosítható edénytípus jellemző jegyeinek számba vételét. Moson, Esztergom, Fejér, Sopron, Győr, Vas, Veszprém, Zala, Somogy, Tolna, Baranya megye 38 árszabása7 már elegendő mennyiség ahhoz, hogy a Dunántúlon a mezővárosok és falvak számára készített dongás edényeket alaposabban szemügyre vehessük.8 Szembeötlő tényként kell elkönyvelnünk, hogy a dunántúli árszabásokban következetesen nem limitálják a gabonás hordókat, szállító hordókat, lisztes hordókat (Nagy 2015: 243-253), ecetes-, törkölyöshordókat, boroshordócskákat, pálinkásbucskát, de még a puttonyokat sem. Kivételként egy-egy esetben, így Somogy megye 1737. évi árszabásában „egyfejnyőfából készült fejő kanna 6 dénár”, Ugyanitt az 1812. évi árszabásban „egy csobolyó fenyő fából való 6 itzés ára 27 xr, kisebbnek kisebb az ára”, Tolna megyében az 1724. évi limitációban „Egy köpüllő, ha nagy 70 d, kisebb köpüllő30 d”-ra áraztatott. Végezetül Veszprém megye 1755. évi árszabásában „csobolyó kemíny fából 25 itzés 30. d, kisebbnek kisebb az ára” - szerepel. Nehézséget okoz azonban az a tény, hogy az azonos funkciójú edényeknek megnevezése olykor eltérő lehet. így szembetűnő, hogy a (kétfenekű) hordó megnevezés szinte kizárólagosnak mondható, de mégis akad egy-egy példa, Veszprém megye 1724., Tolna megye 1736., 1743. évi limitációja, ahol „Fa” a neve, mely a 16-17. században széles körben használt „karikafa” (Takáts 1917:250, 256) rövidült változata.9 A kádról pedig annyiban bővül ismeretünk, hogy Veszprém megye 1793., Somogy 1811. évi limitációiból kiderül, hogy „Szőlő alá való kád, kád, vagy prés alá való bocska,” valamint „kád bocskás” névalakban szerepel. Ez a bocska nevezetű edénytípus legalább kétakós, mely az inventáriumok tanúsága szerint - a keszthelyi uradalom falvaiban - egyértelműen a kádat helyettesítő szóként jelenik meg. A szentgotthárdi cisztercita uradalom falvaiban a kád szó csaknem ismeretlen. Orfaluban [1823.5] Holecz János gazdasági becsűjekor egy hétakós kádat becsültek meg 5 Ft-ra, Háromházán [1786.109] Mesits György és Hosszú Gyurka osztályos egyezségekor „egy préshez való kád”becsértéke 30 dénár volt, ugyanakkor 100 új szőlőkaró 1 ft-ba került. Csörötneken [1825.124] Dankovits Ferenc és Jutka osztályos egyességekor „egy nagy vasas kád 1 ft 30 xr-t ért. Az iratból itt az is kiderült, hogy 9 köz szőlejük, valamint 5 derékból álló házuk volt a szőlőhegyen, a pincében 2, 2, 5, 7, 8, 10 akós, összesen 34 akó űrtartalmú boros hordóik is voltak.” A mi ismereteink szerint a legrégibb időktől kezdve a káposztát egyfenekű, külön e célra készített hordókban savanyították, mint ahogy azt Zala megye 1744. évi, Zala megye, 7 A táblázatban 30 pintérmesterségre vonatkozó árszabást mutatunk be, de a szakirodalom tanulmányozását - H. Csukás Györgyi szerk.: Az Mester Emberek Míveinek árazása -Fazekasok, üvegesek, pintérek, fémművesek, szitások árszabásai 1620-1820. Budapest, 2001. MTA Néprajzi Kutatócsoport - követően még 8-at kijegyzeteltünk és a szöveg írásakor felhasználtunk (Vas m. 1795,1812, Veszprém m. 1756,1795, Zala m. 1744, Somogy m. 1737,1812, Tolna m. 1724.). A 38 árszabás tételes felsorolását lásd az árszabások forrásjegyzékében. 8 A teljesség kedvéért abc sorrendben felsoroljuk mindazon dongás faedény árszabásokban és limitációkban előforduló nevét, egyes esetekben tájnyelvi alakjait, melyek a történeti Magyarország területén előfordul azért, hogy érzékeltetni tudjuk, milyen nagyszámú, a gazdaságok és háztartások számára fontos edényféleségeket készítettek a pintér, kádár, bodnár mesterek a közelmúltig bezáróan. A felsorolt edények egy része (neve) nem szerepel a dunántúli levéltári adatokban, legfeljebb csak kivételként. Átalag, bocska, bormérő asztal, vagy csapszék,, bodon: (bodonka, budunka) borvályú, csapalja, cseber, vagy csöbör, cserpák, csobán, vagy csobolyó, csöpögtető, dézsa, fertály, fickó, finak, vagy mericske, ficsor, fürdőkád, háromlábú mosogató sajtár, hordó: (boros, pálinkás, törkölyös, káposztás, répás, uborkás, lisztes, gabonás, szállító, vagy östöbény), juh fejősajtár, kád, kanna: (bortöltő, vagy rajnai kanna, öntözőkanna), káferka, kármentő (csap alá való sajtárocska, dézsácska, félmetszés), kártya: (vizes kártyus), kila, köböl, köpülő: (tejrázó, vajrázó), hordóköpülő, kupa, lajt, légely, lého, vagy Hu,: (lívóka, lévó [töltike], mászli, vagy porció mérő, puttony, pitli, [itató vödör] rocska, sajtár: (fejő zsétér), szapu: (párló-, vagy szapusajtár), tölcsér, vagy tőtike, tung [kád], vanné, vatalé [csobolyó], véka, véndöl: (vindöl, véndöl), vödör, vagy veder (kútvödör, vízszállító vödör). 9 Takáts Sándor i. m: 250., 256. pp. „A borkötők, a szorosan vett hordókötésen kívül csináltak új hordókat, vagy karikafákat.. Kecskeméti városi jk. 1638-1639. Bornak az dermája volt hét karikafa.. Az ország határain túl is nagyon ismertek a gönczifák, melyben tokaji bort tartottak. Nagyon elterjedt volt a tizennégy abroncsos beregszászi fa, a deregnyei fa, a karomi fa. ” 184
