Savaria – A Vas Megyei Múzeumok Értesítője 37. – (2015) (Szombathely, 2015)
Néprajztudomány - Illés Péter: A szombathelyi Dallmann(-Tikos) könyvkötészet emlékei
SAVARIA 37 A VAS MEGYEI MÚZEUMOK ÉRTESÍTŐJE 2015 I77-I99 tyándi (napjainkban Puconci, Szlovénia) evangélikus néptanító, Lülik István kéziratos tankönyve.5 A falusi parasztgyerekeknek szánt tananyag a kor fontos kézműves foglalkozásai felsorolásánál nem mulasztotta el megemlíteni a könyvkötő szakmát sem: „Én pedig könyvkötő leszek, aki a nyomtatott árkusokat enyves vízben megáztatja, a száraitokat megplanérozza, azután könyv formára öszverakja, öszveköti, a hátát megenyvezi, a présében megszárogatja, így végtére a külömbféle táblával amit és minéműt kívánván, a könyvet felékesíteni tudja.”- tanította Lülik (Nagy 1992: 66). A számos további neveléstörténeti érdekességet felmutató írásmű jelentősége annak fényében is jól megmutatkozik, hogy néhány évtizeddel korábban, egy 1770-ben tett helytartótanácsi felmérés szerint iskolába járó gyerek is még alig akadt a Tótságban6 (Tóth 1995: 848). A 17-18. században a városi és mezővárosi céhek igyekeztek körzetük vidéki mestereit beszervezni, akár több vármegyére is kiterjedően, amelyeken belül filiális céhek is alakulhattak a fennhatóságuk alatt (Domonkos 1990: o.n.). A történeti Nyugat-Magyarország könyvkötőinek központja a 18. században még Pozsony volt, ahonnan 1788-ban kiválva Sopronban önálló céhet alapítottak, aminek hatásköre kiterjedt Kőszeg (Vas megye), Szombathely és Moson (napjainkban Mosonmagyaróvár, Győr-Moson-Sopron megye) városokra is (Végh 1936: 226).7 Az erről tanúskodó, 1790-ben Schrabs Mihály Gottlieb soproni mester által készített céhkönyv a püspöki mezőváros Szombathely korabeli könyvkötészetének számos bizonyságát nyújtja. A budapesti Országos Széchenyi Könyvtárban őrzött könyvben szereplő legkorábbi ilyen vonatkozó bejegyzés Hindinger Ferenc (az előzőekben Hindringer) szombathelyi segédet említi, akit 1792. június 25- én mesterré fogadtak. Hasonlóan Szentkirályi János ácsi (Komárom-Esztergom megye) születésű szombathelyi legényt 1796. június 3-án vették fel a céhbe mint mestert, majd 1799. április 2- án Gesellenvatené is választottak. Az 1817. július 6-án felszabadult Waidinger Antal szombathelyi születésű volt és tanonc idejét is Szombathelyen töltötte Szentkirályi János mesternél. A pinkafői (napjainkban Pinkafeld, Ausztria) születésű Zsoldos István Szombathelyen 1818. május 23-án kezdte meg tanonc idejét, 1828. április 16-án felszabadult, majd miután sikeresen bemutatta mestermunkáit, 1846. február 12-én mint mester nyert felvételt a céhbe (Végh 1936: 230-232). Ahhoz, hogy a legényeket mesterré avassák, mestermunkát kellett bemutatniuk. Ennek elkészítéséhez az ismereteiket vándorutak során gyarapították, amit már a 15. századi céhlevelek előírtak a számukra (Szulovszky 2005:335). De még így tett Zsoldos Gyula reformkori szombathelyi legény is (1846) (Végh 1936: 226). A tanoncokat általában legtöbb 4-5 évre fogadták fel a mesterek, amit a céhbe is bejelentettek. Az ilyen tanulóévekkel telt vándorlások számos külhoni mesterlegényt is Magyarországra vezettek. Akárcsak az asztalosok és a kalaposok, a könyvkötők is a divat és a stílusváltozásokat követve indultak a jelentős, híres központokba (Domonkos 2002: 74-75). A török által el nem foglalt nyugat-magyarországi vármegyék városaiban lévő különféle mesterségek műhelyei, köztük a könyvkötőké is a tömeges vándorlás helyszínei voltak a 17-18. századokban (Domonkos 2002: 75). A 18. századi magyarországi könyvkötészet és könyvtermelés legjelentősebb központjainak Debrecen és az erdélyi városok, valamint Nagyszeben (napjainkban Sibiu, Románia) számítottak (Rozsondai 1983: 31-32). E határokat átívelő tanuló utaknak egy szép nyugat-magyarországi történeti emléke a szombat- helyi levéltárban megőrzött, Heißler (vagy Hens- ler) August tizenhét éves könyvkötőlegény részére kiállított vándorkönyv is.8 Az egykori sziléziai Würben Kreis Schweidnitz (napjainkban Wi- erzbna, Lengyelország) városából származó fia5 A kétnyelvű (helyi szlovén nyelvjárás és magyar) kéziratos tankönyv további történeti néprajzi forrásértékéről lásd M. Kozár Mária (2010: 229-235) tanulmányát. 6 A történeti Vasvármegye többségi vend (szlovén) lakosú délkeleti térsége. 7 A Szombathellyel szomszédos, nagy múltú és jelentős feudalizmuskori kézművesiparral rendelkező Kőszeg város könyvkötészetéről lásd Boros (1983-1984: 261) munkáját. Nyugat-dunántúli összefüggésekben a budapesti Néprajzi Múzeumban őrzött és Győr városához kötődő könyvkötő céhemlékekről lásd Gráfik (2008:181,191) írását. 8 Magyar Nemzeti Levéltár Vas Megyei Levéltára (továbbiakban MNL VaML). Vándorkönyvek és házalókönyvek gyűjteménye. Vándorkönyvek. Heißler August könyvkötő legény vándorkönyve, 1851. 181
