Savaria – A Vas Megyei Múzeumok Értesítője 37. – (2015) (Szombathely, 2015)
Néprajztudomány - Horváth Sándor: Az őrségi társadalom történetéhez és néprajzához
horváth Sándor: az őrségi társadalom történetéhez és néprajzához Területi jellemzők - területi eltérések A történeti Őrség 18 települése mellett eltérő mértékben kapcsolják ide, tekintik őrséginek az egyes környező településeket. Emiatt szükséges röviden körbetekintenünk, hogy a terület történeti körülhatárolása mellett a néprajzi tájegység megragadása is megvalósulhasson. A vizsgált terület társadalmának rövid történeti bemutatásához a településeket három csoportba kell sorolnunk. Ha a birtokosság megoszlását, szerkezetét tekintjük, akkor a 16. század elejének meglehetősen tarka képe helyébe a 18. századra - Mária Terézia uralkodásának idejére - meglehetősen homogénné vált, és három jellemző terület alakult ki. A ciszterci uradalom vidéke Az egyik a szentgotthárdi ciszterci uradalom területe a Gotthárd környéki településeken - amelyeknek egyik részét többségében szlovének lakták továbbá a Rába-völgyében fekvő településeken volt gyakorlatilag kizárólagos tulajdonos. Az e területen élők római katolikus vallásúak voltak. A társadalmi státuszt tekintve inkább a szegényebb jobbágyok, továbbá a házas és házatlan zsellérek száma volt nagyobb számú: ez különösen a szlovén településekre igaz. Etnikai sajátosságként több szlovén többségű és részben jelentősebb németséggel is bíró település található a magyarok mellett. Az Őrség területe Az őrségi falvakat, valamint néhány továbbit - mint például a hegyháti Halogyot - a Batthyány család birtokolta. Az őrségi falvak lakossága református vallású volt. Figyelemre méltó, hogy az 1910-es statisztika e településeken mutatja a legtarkább vallási képet: noha túlsúlyban maradnak a protestánsok, de általában jelentősebb számú katolikust is számba vettek az összeírásnál. A terület jellemzője, hogy az őrségiek egykori szabados jogállásukra hivatkozva kisebb-nagyobb ellenállást fejtettek ki a Batthyány család fennhatósága ellen. Gazdasági erejüket tekintve kettős mércét kell érvényesítenünk, hiszen a köztudatban többségében rossz minőségű földet használó, tehát inkább szegényen élő családok voltak. A valóságban azonban az úrbéri rendezés során éppen a földek rossz minőségére tekintettel az átlagosnál nagyobb földeket birtokolhattak. Ismeretes, hogy a megyében ritkán előforduló, szokatlanul nagy külterületen a használók alkalmasint nagyon öntörvényűén művelték a földeket: a földesúri hatalmaskodások ellen panaszt tevők esetenként kiemelték, hogy a saját szántón nevelt fákat termeltette ki és vitette el a Batthyány család. Tehát a maguk módján sokan ügyeskedtek. Az erdölés, az erdő hasznával élés csupán első pillanatra tekinthető egy archaikusabb gazdálkodásra való visszatérésnek, visszalépésnek, hiszen másik oldalról tekintve a táji adottságok szemfüles feltárásának, az adottságok legpraktikusabb kihasználásának nevezhetjük. Még ha néha talán erőn felül is, de az őrségiek összességében polgá- riasodás irányát követték, akkor is, ha muszáj- polgárosodás volt az ő útjuk. A hagyományos közösségek általában mintakövetők: az őrségiek esetében a szabados - az ő ideáljukban nemesi - jogállás volt a követendő minta. Ezért történhetett meg, hogy a 19. század első évszázadaiban már - legalábbis kiemelkedő, ünnepi alkalmakkor - az étkezésekhez a teríték része volt a kanál mellett a kés és a villa is. Ugyanakkor a szegénység és a gazdagság, a polgárosultság vagy az archaikus létmód nem függött össze - törvényszerű módon - a társadalmi státusszal. Egy szélsőséges példával érzékeltethetjük a nagyon tarka valóságot. 1847-ben eltemetik a szentgyörgyvölgyi nemes Dómján Ferencet, aki 50 éves korában nemesként, de „kéregető”-ként hunyt el.1 Az Őrséget etnikai szempontból alapvetően magyarok lakták, lakják. Bár karakterében beolvadt, de még részben eltérő jegyeket visel magán az egykori felsőlendvai uradalomhoz tartozó település-bokor, az őrségi falvakkal délről határos , Velemér és Gödörháza. E települések lakói - noha a református egyház követői voltak - emellett önálló plébániát alkottak a 18. század végéig, 1782-83-ig, amikor a ve1 Nagyrákosi református anyakönyv, 1847. február 27. 162
