Savaria – A Vas Megyei Múzeumok Értesítője 36. – (2013) (Szombathely, 2013)
TÖRTÉNETTUDOMÁNY - MÓRICZ Péter: A BATTHYÁNYAK CÍMERHASZNÁLATA A TÖRTÉNETI VAS VÁRMEGYÉBEN
MÓRICZ Péter nabb. Az ovális alakú, oroszlános-pelikános címerpajzsot ugyanis hercegi köpeny öleli körül, mely fölé kilencgyöngyös grófi koronát helyeztek, aminek a tetejére még egy hercegi koronát is tettek (97. kép). A sírboltba lépve először a fundátori kriptában találjuk magunkat, s természetesen e helyiség sem maradhatott Batthyány-címer nélkül. Batthyány I. Ádám és Formentini Auróra koporsója közötti oltáron egy kő feszület lábánál látható egy főpapi jelvényekkel és a Szent István Renddel kiegészített, festett, kőből készült Batthyány-címer, mely nyilván Batthyány József bíborosra utal (98. kép). A 16-17. században a gyászszertartás és a halotti reprezentáció fontos emléke volt az epitáfiumcímer. Ezeket a fából faragott vagy fémből készült hatalmas címereket a Castrum doloris mellett helyezték el. Az epitáfiumcímert a temetési menetben az elhunyt fegyverei után vitték, és azt a temetés után a templom falára függesztették. Kerek vagy ovális alakú volt, középen a főúri címer, köriratban az elhunyt neve, címei, a halál időpontja volt olvasható. A díszesen faragott késő reneszánsz vagy kora barokk ízlésű keretben hadieszközök, trófeák a főúr dicsőségét hirdették (ZSÁMBÉKY 2005. 52). Batthyány I. Ádámnak és két fiának epitáfiumcímereit is eredetileg a németújvári ferences templom falára függeszthették, de ma már a németújvári vár kápolnájában láthatók. Batthyány I. Ádám fából faragott epitáfimcímerének 6 1 ovális pajzsából a címerkép erősen kiemelkedik. A sziklát és a vérével fiókáit etető pelikánt feketére festették, míg a szájában kardot tartó oroszlánnak csak a feje bukkan elő. A címerpajzson körbefutó felirat az elhunyt címeit és halálozási dátumát (1659) tartalmazza. A címerpajzs felett ötágú korona, két oldalán egy-egy sas bukkan elő. A pajzs mögött átlósan ágyúcsövek állnak kifelé (99. kép). A hercegi ág ősének, Batthyány II. Kristófnak az epitáfiumcímere egyszerűbb kivitelű. Kristóf címerpajzsa az apjáéhoz hasonló, de ezen a pelikánnak csak két fiókát faragtak. A címerpajzsot Kristóf címeinek rövidítései és akantuszlevelek veszik körül, alatta kartusban a halálozási dátum, legalul pedig hadi eszközök: ágyúk, mozsár, pisztolyok, ágyúgolyók, dobok (100. kép). A legdíszesebb epitáfium a grófi ág őséé, II. Kristóf öccséé, Batthyány Pálé. Ennek az akantuszlevelek által körülvett címerpajzsán a pelikánnak nem ábrázoltak fiókát, viszont a pajzs mögött hadieszközökből és zászlókból álló díszítés sokkal gazdagabb (101. kép). Az epitáfiumcímer mellett készített, papírra vagy selyemre festett, felirattal kiegészített halotti címer a ravatalon és a templomban identifikálta az elhunytat, illetve a gyászmenet tagjai között kiosztva őrizte meg a halott emlékét. A Batthyány család tagjainak sok halotti címere fennmaradt, csak az Országos Széchényi Könyvtár és a Hadtörténeti Múzeum 33 darabot őriz belőlük (BAJÁK 2006. 245). Anyaguk miatt a 17. századból nem őrződtek meg Batthyány halotti címerek, pedig például Batthyány I. Ádám anyjának, Lobkovitz Poppel Évának az 1641. évi temetésére Johann Michael Tripsius 495 címert festett. Tripsius alkotta Batthyány I. Ádám feleségének, Formentini Aurórának és lányának, Batthyány Eleonórának a halotti címereit is (KOPPÁNY 2007. 221-238. 224-228). Az első fennmaradt Batthyány halotti címer Batthyány Lajos Ernő nádoré. 6 2 Csücskös talpú címerpajzsa a szokásos ábrázolást tartalmazza, felette ötlombú korona, alul pedig az Aranygyapjas Rend és a Szent István Rend kitüntetései láthatóak. Sisakok nincsenek, ennek ellenére a címerfestő kék-arany és vörös-ezüst sisaktakaróval vette körül a címerpajzsot. A címer körül a halott neve, tisztsége, életkora, halálának helye és ideje olvasható (102. kép). Batthyány Lajos miniszterelnök apja, Batthyány József Sándor 1812-ben halt meg. Halotti címerén 6 3 ovális címerpajzsban a tradicionális címerállat ábrázolás látható, a pajzs felett barokk ráma, felette ötágú lombkorona (103. kép). A miniszterelnök felesége, Zichy Antónia halotti címere 6 4 az ikervári kastélyon látható címerábrázolással rokon, annak kivételével, hogy nem a barlangban ábrázolták a vizet, hanem az egész sziklét vízbe helyezték. A kilencgyöngyös grófi korona alatt ábrázolt házassági címer másik pajzsa a Zichy család jelképe (104. kép). A boldoggá avatott szemorvos, dr. Batthyány-Strattmann László anyjának, Batthyány Ludovikánaka halotti címere 65 a két címerpajzs miatt érdekes. Mivel férje is a Batthyány családból származott, ezért a grófi korona alatt található mindkét ovális címerpajzson a Batthyány címert tüntették fel (105. kép). Az 1870-ben elhunyt Batthyány-Stratt61 Az epitáfiumcímert Batthyány I. Ádám nyolc étekfogója és familiárisa hordozta a temetési menetben. 62 Hadtörténeti Múzeum, Itsz.: 99.1156./KE 63 Hadtörténeti Múzeum, Itsz.: 99.144.1./KE 64 Országos Széchényi Könyvtár, Kisnyomtatványtár, Halotti címer 2. 65 Németújvári Vármúzeum. 348