Savaria – A Vas Megyei Múzeumok Értesítője 35. – (2012) (Szombathely, 2010)
MŰVÉSZETTÖRTÉNET - DABÓCZI Dénes: HABÁN KERÁMIÁK A SAVARIA MÚZEUM GYŰJTEMÉNYEIBEN
DABÓCZI Dénes típusaira vezethető vissza. Közismert tény, hogy az újkeresztény fazekasoknak a 17. század közepéig tiltva volt az épület-, állat- és emberábrázolás (KATONA 1984. 25, 119 és 125). 1 8 Az itt leírt és bemutatott műtárgyaknak mintegy harmadán láthatunk alakos ábrázolást. Ez nem véletlen, hisz az edények kivétel nélkül a 17. század második harmada után készültek. Ezek közül a legkorábbi az előbb említett 1683-as palackunk, amelyen festett épületeket találhatunk. A kék, lila és zöld márványozású habán fajanszok nagy része a 17. század végén készült. A németújvári vár 1691-es inventáriumában 7 „Uy keresztény zöld tarkás tál"-at is említenek (KATONA 1974. 72). Gyűjteményünkben egy kékfehér márványozású, ónfedeles bokály található, melynek zömökebb formája is utal, a fedél 1676-os évszáma mellett, a készítés viszonylag korai időpontjára (3. kép). A kerámiák zöme 1685-1730/50 közötti harmadik periódusban készült. Közülük több is, formában és díszítésben egyaránt, a hagyományokat követi. Ez nem szokatlan a habán kerámiák esetében, hisz tudjuk, hogy szigorú előírások szerint és feltehetően mintakönyvek alapján dolgoztak, s a formák, motívumok többé-kevésbé még a poszthabán edények esetében is öröklődtek. Jó példa erre, egy 1704-ben készült „PK" monogramos tál (6. kép), melynek peremén és öblében a kobaltkék koncentrikus körök, a medalion színes tulipános virágtöve, a zöld babérkoszorúban elhelyezett feliratok és maga a forma is késő reneszánsz reminiszcenciák hordozói. Ugyanez elmondható a kék ónmázas, kettős körökkel, öblében fehér tulipántővel díszített tálról is. Kék mázas újkeresztény edényekkel viszonylag korán, már a rohonci patika 1635-ös és a kovarci kastély 1660-as leltárában is találkozunk (KATONA 2001. 184-185, 194). A fent említett, késő-reneszánsz stílusjegyekkel rendelkező kerámiákkal egy időben, de már a kínai porcelán utánérzését közvetítő delfti fajansz stílusában készült négy tál. Az 1699-es (7. kép) és az 1703-as HGS monogramos (8. kép) tálakat stilizált épületek, madarak, virágok, fák díszítik. A kobaltkék színű festett ornamentikájuk kétségtelenül orientalizáló jellege mellett, lendületes egyéni ecsetvonásokat figyelhetünk meg rajtuk. A korábbi, nagyvonalúbb és kvalitásosabb festődekorátorra valló edénynek az öblében zöld babérkoszorúban található az 1699-es évszám. Míg az 1703-as tálon az évszám és a HGS monogram a peremen helyezkedik el. Ez utóbbi halványabb kobaltkék színezésű, részletezőbb, a fő motívumokat sok apró felhő, csillagszerű alakzatok 1 9 egészítik ki, s kevésbé festői és improvizatív. Ugyanebben az időszakban készült két műtárgy, melyek a felvidéki Odler-műhely alkotásai. A Sziléziából származó Odler (Adler) család működését a 17. század végétől a 19. század végéig Krisztinkovich Béla tárta fel kutatásai során (KRISZTINKOVICH 1958. 137). A műhelyt végleg Vojtech Odler zárta be 1914-ben (PASTERIKOVÁ 2005. 110). A Nyugat-Dunántúlon is birtokos Erdődy család, nevezetesen Erdődy György főtárnokmester, később országbíró a 17. század végén libertinusként kezelte és jelentős adományokkal látta el 1680-ban Odler Imre és 1689-ben Odler Kristóf dejtei (Dechtice, Szlovákia) korsókészítőket. Az udvari keramikusnak tekinthető Odlereket az Erdődyek a későbbiekben is támogatták, s közülük többen is nemesi rangot vívnak ki maguknak (KRISZTINKOVICH 1958. 137). Krisztinkovich mintegy 35-40 közgyűjteményben lévő tárgyat tulajdonít a család legkiemelkedőbb keramikusának, Odler Imrének. 2 0 Köztük egy 1690-es évszámmal és „M:R" monogrammal jelzett tányért, ismeretlen lelőhellyel (KRISZTINKOVICH 1958. 139). A Savaria Múzeum Néprajzi Tára őriz egy 1690-es évszámú „M:R" monogramos tálat (9. kép). Felmerül a kérdés, hogy a lappangó és a múzeum tulajdonában lévő tárgy ugyanaze. Ami ellentmond ennek, hogy Krisztinkovich nem tálat, hanem tányért említ, bár nem volt oly nagy méretbeli különbség a két edénytípus között. Továbbá ugyanolyan monogrammal előfordulhat más tárgy is, éppen ezért a „...címerek nélküli monogramok feloldása csak ritka esetben egyérvényű." (KRISZTINKOVICH 1968. 78), azaz azonosításra bizonyossággal nem alkalmazhatók. Ugyanakkor meg kell jegyeznünk, hogy a szombathelyi tál kitűnő kvalitása, de különösen festett díszítése megfelel mindazon kritériumoknak, melyeket Krisztinkovich Béla az Odler műhelyre jellemzőnek tartott (KRISZTINKOVICH 1958. 135-136). A széles perem, mély öböl a benne lévő pikkelymintás 18 Katona a II. világháború alatt az Esztergomi Főegyházmegyei Könyvtárból eltúnt Ehrenpreiss-kódex Joseph Beck által a Fontes Rerum Austricarum 43. kötetében lejegyzett részleteket idézi, 1612-ből: „Ami a festést illeti, ebben ne csináljanak olyan dolgokat, amik hozzánk nem illenek, akkor sem, ha eladásra szánják. Madarak és állatok képeit egyáltalán ne fessék." Ekkor még az ember ábrázolása fel sem merül. 19 Radványi Diána ezeket a csillagszerű motívumokat egy 1702-ben feltűnt üstökös későbbi, stilizált ábrázolásának tekinti, amit egy a Réti-Kulcsár gyűjtemény 1702-es tálján jelenített meg a festődekorátor viszonylag élethűen. Véleménye szerint az effajta, szokatlan természeti jelenségek megfigyelése, krónikáikban való lejegyzése s néha ábrázolásuk is, szervesen kapcsolódott a világvégét hirdető anabaptisták hitvilágához (RADVÁNYI 2011b. 30, 438. kép). 20 Katona Imre szerint a Krisztinkovich által említett műtárgyak nem mindegyike Odler Imre vagy a műhely alkotása, ha nem is veti el, de megkérdőjelezi ezt (KATONA 1974. 131-132). Ugyanakkor az újabb kutatások is amellett foglalnak állást, hogy egy jól körülhatárolható stíluskörhöz tartoznak ezek a tárgyak, amit az Odler műhely és köre elnevezéssel illetnek a kutatók (HORVÁTH - KRISZTINKOVICH 2005: 122-124, 136-141, 163-165 és RIDOVICS 2008. 95). Layer is jól elkülönítette ezt az általa rendkívül dekoratívnak nevezett tálak csoportját ( L AYER 1927. XV. Abb. No. 7-18.). 378
