Savaria – A Vas Megyei Múzeumok Értesítője 35. – (2012) (Szombathely, 2010)

MŰVÉSZETTÖRTÉNET - DABÓCZI Dénes: HABÁN KERÁMIÁK A SAVARIA MÚZEUM GYŰJTEMÉNYEIBEN

DABÓCZI Dénes kalugyer megnevezéssel nem találkozunk, hanem jó három évtizedig újkeresztény kézművesekkel sem. II. Nádasdy Ferenc, a híres „fekete bég", habár gyakran szembe helyezkedett a Habsburgokkal, nem alkalmazott anabaptista mesterembereket, vagy csak adatunk nincs erről. (KATONA 1965. 244, 1966. 576, 1969 I. 445, 1974. 22-24, 2001. 5 és 17). Ugyanakkor egy 1598. december 20-i levél szerint a Zrínyiek udvarában egy habán orvos gyógyított, s ő Németújváron (Güssing, Ausztria) is megfordult (IVÁNYI 1964. 17; KATONA 1966. 576, 1969 I. 445, 1974. 24, 2001. 63). A Nádasdyak mellett ki kell emelni a Batthyányak szerepét, hisz birtokaikon feltehetőleg már a 16. század közepén voltak újkeresztények. Nem véletlenül utasítja 1600. április 1-én Rudolf király Batthyány II. Ferencet, hogy a Regedén (Radkersburg, Ausztria) élő szektáriusokat űzze el birtokáról (IVÁNYI 1942. 134, 1964. 17, KATONA 1965. 244, 2001. 63). Ezt követően néhány családdal 1603-tól kezdődően találkozunk itt. Majd 1617-1618-ban a Landauk felső-ausztriai birtokáról, Zistersdorfról menekülnek anabaptista iparosok a Batthyányakhoz, de szerződésük lejártával tovább vándoroltak a Pozsony megyei Nagylévárdra (Vel'ké Levare, Szlovákia) (IVÁNYI 1964. 17, KATONA 1965. 244-245, 1966. 576-577, 1969 I. 445, 1974. 24-26, 2001. 65). Az 1620. november 8-án lezajlott, Prága melletti fehérhegyi csata után, mikor is II. Ferdinánd pusztító vereséget mért a cseh erőkre, a Habsburg katolizáció Morvaországban is kezdetét vette, ami együtt járt a protestánsok üldözésével. Ezzel megindult az újkeresztények menekülthulláma, elsősorban a Nádasdy Pál birtokán lévő Csejtére (Cachtice, Szlovákia) és Bethlen Gábor fejedelem jóvoltából, valamint gazdasági megfontolásából az erdélyi Alvincre . Csejtének fontos szerepe volt, innét nemcsak Erdélybe és Kelet-Magyarországra települtek át anabaptisták, hanem Nádasdy Pál Vas megyei birtokára, vagy például Kőszeg városába, ahol 1660-ban viszonylag sokan voltak. Sopronban és Sopron vármegyében -16. századi jelenlétük után - a 17. század közepén újra találkozhatunk ^keresztényekkel, az Esterházyak birtokain is (KATONA 1974. 57-59 és 60-62, 2001. 22-23, 26 és 28). Jelentős bevándorlásukra a Batthyány-birtokra is a fehérhegyi csata után került sor 1622-1623-ban. Ez volt a legnagyobb letelepedésük a Nyugat-Dunántúlon. Egy részük már 1622-ben a morvaországi Maskowitzról és Alexowitzről vándorolt a Batthyány-birtokra. Egy levéltári adat szerint János herceg jamnitzi (Morvaország) birtokairól 48 anabaptista került ide 1623-ban (IVÁNYI 1964. 18, KATONA 1966. 577, 1974. 26-27). Munkájukra, szakértelmükre szükség is volt, hisz ekkor kezdődtek a nagy várépítkezések Körmenden, Németújváron, Rohoncon (Rechnitz, Ausztria) és Szalónakon (Stadtschlaining, Ausztria). Többségük a fent nevezett városokban lakott, de másutt falvakban is letelepedtek. Csoportjaik két-három családból álltak, nem szigorúan, zárt közösségben éltek, hanem elszórtan a helységekben (IVÁNYI 1964. 18; KATONA 1965. 244, 1966. 576-577, 2001. 65-68). Eltekintve azoktól az 1622-ben érkezett újkeresztényektől, akik a felvidéki Haushabenekhez hasonlóan, Dávidházán (ma az őrségi Bajánsenye része) kőkerítéssel körülvett telepen laktak, s innét jártak dolgozni az uradalom különböző pontjaira. A nyugat-dunántúli anabaptisták vezetője a Németújváron élő Putz Lőrinc molnár volt, aki nem tartozott a „Szolgáló Rendbe", azaz nem az uradalomnak dolgozott, a közösség tartotta el (KATONA 1965. 248-249 és 252,1974. 27-28, 2001. 65 és 67). A teljesség igénye nélkül, a habánok között voltak orvosok, molnárok, késesek, fazekasok, pintérek, takácsok, kötélverők, cserzővargák, kőművesek, ácsok, vincellérek, kertészek, akik nemcsak a földbirtokos részére, hanem a lakosságnak is dolgoztak. Bizonyos szakmák, mint például a kulcsáré, kasznáré, íródeáké az uradalomhoz, ez esetben várhoz kötődött. Nyugat-Magyarországon az újkeresztények csupán helyet és engedélyt kaptak házaik felépítéséhez, földet és rétet nem. Vas megyében, pontosabban a Batthyány uradalomban nem urbáriumok, hanem a munkaadóval, Batthyány II. Ferenccel, később Batthyány Ádámmal vagy valamelyik megbízottjukkal egy-két évre vagy néhány hónapra kötött szerződések szabályozták tevékenységüket. Voltak csoportos és egyéni szerződések is, ezt kiegészíthették különféle megállapodások (KATONA 1965. 249-251, 1969 I. 446, 1974. 28-29, 2001. 67-68). Egy ilyen megállapodás jött létre 1623-ban Batthyány II. Ferenc és az újkeresztények között (IVÁNYI 1964. 18-19). Majd 1650-ben gróf Batthyány Ádám és Gabriel Praitensteiner 2 Valószínűleg a bíráskodási jog azért korlátozott volt, ahogy Katona Imre írja: „Nem tudjuk, hogy a jus puniendi hatásköre meddig terjedt, egyes adatok arra mutatnak, hogy a közösségből való kizárással járó bűntetteknél ab ovo nem élhettek a jus puniendi jogával. Ilyenkor közvetlenül a földesúr úriszéke ítélkezett a tett elkövetője felett." Katona erre egy példát is közöl: „Hans Rueder (Rüder) szalonoki újkeresztény kulcsár, aki Hodászi Mihály viceporkolábot inzultálta tettlegesen, mikor megtudta, hogy a földesúr »teoervént kíván az dologban tartani», azért könyörgött az úrnak, hogy »ne bántassa, mert az eö Religioja ellen vagyon». Vagyis Hans Rueder inkább állana az úriszék helyett az anabaptista közösség képviselői elé. Ez az eset önmagában is mutatja, a jus puniendi büntető eljárását eleve keretek közé késztette azzal, hogy súlyosabb esetekben fenntartotta magának az ítélethozatal jogát." (KATONA 1979. 246; Magyar Országos Levéltár. P. 1322. Hg. Batthyány cs. It. A Batthyány cs. Körmendi Közp. Ig.-Szalonok vár urb. 164. II. 26. sz. 78-as rakt. sz. 50. old.) 372