Savaria – A Vas Megyei Múzeumok Értesítője 35. – (2012) (Szombathely, 2010)

MŰVÉSZETTÖRTÉNET - DABÓCZI Dénes: HABÁN KERÁMIÁK A SAVARIA MÚZEUM GYŰJTEMÉNYEIBEN

savaRÍa a vas Megyei Múzeumok Értesítője 35 (2012) 371-389 Habán kerámiák a Savaria Múzeum gyűjteményeiben orvos, a csoport vezetője között, amelyben olyan igények is megfogalmazódtak, mint például: hitéletük szabadsága; szociális létesítményeik működtetésének biztosítása, s ami különös és szokatlan, a kollektíva bíráskodási joga.

2 Az iratban szerepelt a szabad elvonulási jog, amennyiben nem lenne rájuk szükség. A főúr megengedte, hogy a közösség egy tanítót (papot, gondviselőt), egy házigazdát, egy vargát, egy takácsot és egy iskolamestert is tarthasson (KATONA 1965. 249-251, 1969 I. 446, 1974. 28-29, 2001. 67-68). A habán kézművesek, mesterek, tisztségviselők javadalmazása jóval meghaladta az átlagos mesteremberekét. A németújvári várhoz tartozó „szolgáló rendek" 1634. évi kifizetéséből megtudhatjuk, hogy Purgolt doktornak 150 Ft-ot, a kulcsárnak 40 Ft-ot, a gerencsérnek 34 Ft-ot, a késesnek 32 Ft-ot, az ispánoknak 25-25 Ft-ot, és Foltan vincellérnek 25 Ft-ot juttattak. Ehhez járultak még a naturáliák, azaz a természetbeni juttatások. Mindez nem véletlenül adott okot féltékenységre, más mesterek és a lakosság körében (KATONA 1969 I. 452, 2001. 183-184). Batthyány II. Ferenc különösen gáláns volt az anabaptistákhoz. 1619 körül levélben utasítja udvarbíróját, Boros Bálintot, hogy Bécsből a birtokára induló újkeresztényeknek küldjön 20 Ft-ot, ami a szokásos útiköltség 5-6-szorosát tette ki. Ugyanekkor a molnároknak kisebb vagyont, 32 Ft-ot utaltatott ki (IVÁNYI 1964. 18; KATONA 1969 I. 449, 2001. 64). Az 1630-40-50. évi számadáskönyvekből kiderül, hogy közülük sokan évekig, évtizedekig dolgoztak az uradalomban. így például Putz Lőrinc molnár, aki az újkeresztények vezetője volt, 1623-tól haláláig, 1632-ig Németújváron élt. A neumühli Hyrzl Kristóf ács, egyszerűbben „Kristóf ács" 1623-1637 között szerepelt a számadásokban, de Balthauser kulcsár és Mihály von Brinn kertész is közel két évtizedig dolgozott a Batthyányaknak (KATONA 1965. 245-247, 1966. 577-578, 1974. 27). Batthyány Ádám 1629-es katolizálása ellenére maradhattak az újkeresztények a főúr birtokain. 1662 után viszont nem találunk rájuk vonatkozó írásos dokumentumot, valószínűleg elvándoroltak Nagylévárdra vagy Szobotisztre. Ebben a helybéli lakosság is nagy szerepet játszott, akik bizalmatlanul, irigykedve tekintettek a habánokra (KATONA 1965. 255, 1974. 32). A Nádasdyak és az Eszterházyak birtokain a 17. század közepén, ha elvétve is, de előfordulnak anabaptisták. így például Sárváron 1645-ben még a várbéli molnár kifizetéséről esik szó, és egy újkeresztény késcsinálót említenek. Sőt, III. Nádasdy Ferenc országbíró 1656-ban egy Biehn (Pyen) nevű borbélyt, pontosabban orvost alkalmaz udvarában (KATONA 2001. 32). Néhány évvel később, 1660-ban vallási okokból, nemhogy az anabaptistákat, hanem a Sárvárhoz közeli Sárról még az utolsó evangélikus lelkészt is muskétásokkal dobatja ki az országbíró a parochiából (

PAYR 1924. 68). Ugyanezt teszi 1660-ban Esterházy Pál, aki javasolja az újkeresztények kiutasítását a szomszédos Sopron megyei birtokairól (KATONA 2001. 196). Az 1660-as évektől, az ellenreformáció térnyerése miatt, helyzetük egyre nehezebbé vált. Nyugat-Magyarországról Szobotistre, Nagylévárdra vándoroltak. Az I. Rákóczi György által 1645-ben alapított sárospataki telepük is 1662-től bomlásnak indul, 1680-ra teljesen széthullik. Erőszakos katolizációjukra a Felvidéken 1764-ben, az erdélyi Alvincen (Vinu de Jos, Románia) pedig Mária Terézia rendeletére 1763-ban került sor. Innét Ukrajnába, majd Oroszországba, végül Kanadába és Amerikába, Dél-Dakotába vándoroltak, ahol ma is élnek leszármazottaik (RIDOVICS 2008. 89; RÉTI 2011. 16). HABÁN FAZEKASSÁG TERMÉKEI AZ INVENTÁRUMOK TÜKRÉBEN A Nyugat-Dunántúlon habán fazekasokra vonatkozóan legtöbb adatot a Batthyányak számadásaiban találhatunk. Az összeírások szerint már Batthyány II. Ferenc idején, 1622-ben volt újkeresztény gerencsér a birtokukon. Az 1630-as évektől egyre több adatot találunk rájuk vonatkozóan. Ez összefügghetett a várépítkezésekkel, mivel ezekben az épületekben új kályhákra is szükség volt. Megbecsülték őket, és a fizetésük is kiemelkedő volt. A németújvári gerencsér, Hanz Prunner 1641-ben és a következő évben is 32 Ft kapott. Németújváron, a várban 1655-ben felépült a „Gerencsér Ház", de fazekas csak 1656-ban költözött be (KATONA 1969 I. 447, 1969 II. 603 és 605, 2001.187 és 191). A habán mesteremberek munkáiról érzékletes képet nyújtanak az inventáriumok. Katona Imre kutatásaiból, illetve az általa közölt leltárakból, tudjuk, hogy a Batthyányak rohonci várkastélyban 1637-ben 214 db, a kovarczi (Kovarce, Szlovákia) kastélyban 1660-ban 263 db újkeresztény edényt számláltak össze. Volt köztük fehér- és kékmázas tányér, tál, csésze, fedeles fazék, címeres fehér szelence, cserépskatulya, kék-zöld és fehér hordócska. A dobrai (Neuhaus am Klausenbach, Ausztria) vár 1662-63-as leltárában pedig 11 db „egyben járó újkeresztény poharat"említenek (KATONA 1969 II. 602 és 607-608, 2001. 186 és 194-195). A habán gerencsérek munkáinak kiválóságára, sokszínűségére legkitűnőbb példa a „Rohonci Patika Ház" 1635-ös leltára (KATONA 2001. 184-185): 373