Savaria – A Vas Megyei Múzeumok Értesítője 35. – (2012) (Szombathely, 2010)

TÖRTÉNETTUDOMÁNY - KELBERT Krisztina: „TÁRSADALMI ANYASÁG" ÉS A MAGYAR ASSZONYOK NEMZETI SZÖVETSÉGE KARITATÍV-SZOCIÁLIS TEVÉKENYSÉGE A KÉT VILÁGHÁBORÚ KÖZÖTTI SZOMBATHELYEN

savaRia a Vas Megyei Múzeumok Értesítője 35 (2012) 315-325 Szombathely, 2012 KELBERT Krisztina „TÁRSADALMI ANYASÁG" ÉS A MAGYAR ASSZONYOK NEMZETI SZÖVETSÉGE KARITATÍV-SZOCIÁLIS TEVÉKENYSÉGE A KÉT VILÁGHÁBORÚ KÖZÖTTI SZOMBATHELYEN BEVEZETÉS - A NŐI TEST MINT A NEMZET ALLEGÓRIÁJA ÉS A „TÁRSADALMI ANYASÁG" A kultúrtörténetben az ókortól napjainkig végighúzódik az egyes földrészek, területek, országok - mint a férfiak által uralni kívánt objektumok (RÁKAI 2007. 52-56. 55) - nőként való meghatározása. Az elvont női nemzetallegóriák leginkább klasszicista stílusban, Paliasz Athéné vagy Minerva attribútumaival, sisakban, vérttel megjelenített női figurák, mint Britannia, Germania vagy Hungaria; némileg más ábrázolásmóddal, de ide sorolható a francia forradalom fríg sapkás Marianne harcosa és Suomi-neito, a finn lány (HUSZÁR 2011. 139-146), továbbá Oroszország anyácska, Írország vagy India anya (YUVAL-DAVIS 2005. 60). Mindezek a rendkívül népszerű nemzetallegóriák összetett, egymásra rakódott jelentésrétegekkel bírnak, amelyek közül egyesek történelmi használatukkor hol kidomborodtak, hol háttérbe szorultak. Az allegorikus alakok leggyakrabban a nemzetet magát, a tudományt és a kultúrát, az országot, a nemzet nőtagjait (D. HORVÁTH 2011. 82-86), a szabadságot, az egységet (MAROSI 2000. 20) vagy a nemzetet mint anyát testesítették meg (MOSSE 2001. 13). A kollektív nemzettudatba ágyazódott haza-nő-anya képe tartós társadalmi értékeket, állandóságot, biztonságot, gondoskodást, otthont jelenthetett a történelem viharaiban. A 19-20. század fordulójától az anyaság fogalma és kultusza Európa-szerte szorosan összefonódott az egyes nemzetek megerősítéséért és felemelkedéséért folytatott harccal. Ezekben a diskurzusokban az anyaság a hazáért végzett kötelességként jelent meg; a nők kiemelt rendeltetése a „társadalmi anyaság"-ban fogalmazódott meg, amely a családok biológiai és kulturális reprodukciójának mindennél fontosabbnak vélt feladatát jelentette (JUHÁSZ-SZIKRA-VARSA 2008. 113-128. 118). Azzal, hogy az anyai keretet mintegy nemzeti keretben értelmezték (SÍPOS 2005. 18, PETŐ 2003. 67), a nőkre kettős teher hárult. Egyrészt a „népesség hatalom" elvén arra sarkallták őket, hogy a nemzet jövője érdekében minél több gyermeket szüljenek; másrészt őket tartották - mint a nemzetközösség identitása és becsülete hordozói a generációról generációra történő kulturális átörökítés felelőseinek (YUVAL-DAVIS 2005. 39-61). A társadalmi anyaság diskurzusa Európa számos nacionalisztikus államberendezésének alapeszméi közé tartozott, így a Trianon utáni Magyarország konzervatív politikájában is nagy népszerűségnek örvendett. Ennek a női szerepkijelölésnek/szerepvállalásnak a két világháború közti elterjedése során a - Szűz Mária mint Patrona Hungáriáé kultuszában gyökerező (MAROSI 2000. 20) - Hungária allegória értelmezési horizontja egy ikonográfiái jelentéseltolódáson mehetett át. S értelmezési rétegeiből a nemzetvédő, a gyermekeiről, azaz a nemzet polgárairól gondoskodó, heroikus anyai elem válhatott hangsúlyossá. Erről tanúskodik - többek között - a sokgyermekes magyar anyák kitüntetésére szolgáló Anyák Vitézi Rendjének érme is, amelyen a koronás Hungária védelmébe fogadja és megáldja a legkisebb gyermekét magasra tartó magyar anyát (1. kép). Vagy Horvay János 1924-ben felállított Névtelen Hősök emlékszobra Budapesten, amelyen a nemzetanya karjában tartja az első világháborús harcokban elesett hőst, a nemzet gyermekét. Jelen tanulmányomban azt kívánom vizsgálni, hogy hazai kontextusban a két világháború közti időszak legbefolyásosabb és számszerűleg legerősebb tényezője, az 1918 decemberében Tormay Cecile elnökletével alakított, nemzeti-konzervatív alapokon álló szervezet, a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetsége, különösen annak szombathelyi csoportja, miként jelenítette meg vizuális és verbális síkon ezt az újraértelmezett Hungária-képet, azaz hogyan definiálta önmagát, a magyar asszonyok nőeszményét. S ezt mintául állítva, ezzel azonosulva, tevékenységi köreiben milyen karitatív-szociális stratégiák mentén törekedett arra, hogy a biológiai és társadalmi reprodukció kihívásait propagálja és megvalósítsa, azaz gondoskodjék a nemzet utánpótlásáról és meglévő tagjainak széleskörű támogatásáról a „haza fényre derülése" érdekében. 347