Savaria – A Vas Megyei Múzeumok Értesítője 35. – (2012) (Szombathely, 2010)

TÖRTÉNETTUDOMÁNY - HANUSZ Orsolya: KILÉNYI DÁVID VÁNDOR SZÍNTÁRSULATA SZOMBATHELYEN (1819-1824)

savaRia a Vas Megyei Múzeumok Értesítője 35 (2012) 315-325 Szombathely, 2012 HANUSZ Orsolya KILÉNYI DÁVID VÁNDOR SZÍNTÁRSULATA SZOMBATHELYEN (1819-1824) BEVEZETÉS „Tudván azt, hogy akar melly Nemzetnek fennt tartására és ösi tulajdonságaiban való meg maradására, Anyai Nyelvének elö segéllése és virágzása egyik leg hathatóssabb eszköz, az Anyai Nyelvet pedig egy részről leg inkább a Nemzeti Szín játék tartja fennt, az terjeszti, és az tsinoséttja.'

n - Ezzel a felütéssel indul a Kilényi Dávid vándortársulatának pártfogolását kérő levél, melyet Vas vármegye 1820. augusztus 16-án intézett Pozsony vármegyéhez. A korabeli vármegyei körirat retorikája koncentráltan adja vissza azt a két momentumot, amelyek a 19. század első felének színházügyét mozgatták. Egyrészről a nemzeti identitás meghatározásának és továbbhagyományozásának intézményeként, annak eszközeként definiálja a korabeli nemesi vármegye a magyar vándor színtársulatokat. Másrészről ez összefonódik a 18. század második fele óta kibontakozó sokrétű, úgy nemzeti, mind politikai, kulturális és művészeti indíttatású nyelvi programmal. (Harmadik pillérként említhető a szintén gyakran hangoztatott elvárás: az érdekektől mentes morális színház eszménye.) A magyar színtársulatok a főúri és iskolai színielőadások, továbbá az első magyar és a hivatásos német színtársulatok előkészítette közegben - velük párhuzamosan - törekednek saját szerepük tudatos formálására, a közös kulturális értékek átadására és - az utóbbiakkal ellentétben - a sajátosan nemzeti karakter kialakítására. Ezek a törekvések jól megfoghatók az előadásra kiválasztott színdarabjaik összetételében. A vándor színtársulatok műsorát és műsorpolitikáját sokféle hatás alakította, melyek közt kiemelkedő helyet foglaltak el a gyakran velük párhuzamosan játszó vándor német színtársulatok programjai, a Pesti Német Színház darabjai, amelyekre elsősorban a bécsi színházak műsora mint régióközpont - volt hatással. Ezért állíthatjuk, hogy jellegzetes folyamatokra világíthat rá az egyes társulatok műsorának komparatív elemzése, az előadott színdarabok nyelvi, tematikai, stilisztikai és tipológiai összegzése. Kilényi Dávid 1819 és 1824 között Szombathelyen fellépő színtársulatának története számos ponton fonódik össze korának politikai, történelmi, társadalmi, kulturális, illetve művészeti jelenségeivel és önmagán túlmutató kapcsolataival a magyar nemzeti színház kialakulásához vezető út megkerülhetetlen állomásává válik. A magyarországi színházak történetét a 19. század első felében, de különösen annak 1815 és 1837 közé eső szakaszában

2 a vándorló magyar és német színtársulatok határozzák meg. A nemzeti színház megalapítására irányuló törekvésekkel és a nagyobb, állandó színházzal rendelkező városok színtársulatainak tevékenységével párhuzamosan ebben az időszakban több kisebbnagyobb vándortársulat működéséből és művészi munkájából tevődik össze a magyarországi városok színházi kultúrája. Az állandó színházépülettel rendelkező vidéki városokban játszó magyar és német társulatok a befogadó közeg adottságai miatt gyakran vándorolni kényszerülnek.

3 (Pozsonyban 1776, Sopronban 1769 és Győrben 1798 óta áll kőszínház.) Ezekre a településekre gyakran visszatérő társulatok látogatnak el (BENYOVSZKY 1926; KARDOS 1932; LÁM 1938; VATTER 1929), de még az ő 1 Vas Megyei Levéltár (továbbiakban: VaML) Vas vármegye nemesi köz- és kisgyűlésének iratai (továbbiakban: Megyei közgy. ir.) 1805/1820. 2 Kerényi Ferenc a Magyar Színháztörténet 1790-1873 című kötetben 1809 és 1837 közötti korszakhatárral definiálja a vándortársuiatok időszakát (KERÉNYI szerk. 1990. 125-235). A nyugat-dunántúli régió és Kilényi Dávid színtársulata szempontjából a budai Rondella épületének 1815-ben történő lebontása, ezzel a második pesti magyar színtársulat „hontalanná" válása, a társulat szétszóródása kínálkozik alkalmas korszakolási kiindulópontnak. 3 Csergheö Ferenc kőszegi tanácsos a helyi színielőadásoknak az 1840-es évek elején tapasztalt látogatottsága alapján a következőkben állapítja meg a vándortársulatok sikertelenségének okait: „Egy akármi királyi nem igen gazdag és a melett nem is tiszta magyarokbol álló városban a legjobb szinészi társaság sem reménykedhet sokóig nagy közönséget vagy össze sereglet vagyis todulást, mivel egy darab többszöri előadására ritkán reménylhetö hogy valaki megyen, nagy számmal pedig betanulni színjátékokat a társaságnak terhére volna sőtt mivel csak kevés tagbul állhat, ha élni akar reménylhetö csekél jövedelmébül majd csak nem lehetetlen." (Csergheö Ferenc Irodalmi fogalmazatai OSZK Kézirattár Quart Hung 1142, 28. tol.) 327