Savaria – A Vas Megyei Múzeumok Értesítője 35. – (2012) (Szombathely, 2010)
NÉPRAJZ - ILLÉS Péter: PARASZTI SZŐLŐHEGYEK RENDJE A HEGYHÁT ÉS FARKAS-ERDŐ VIDÉKÉN
ILLÉS Péter A rések megigazítását legkorábban a Nádasd és Halogy környéki hegyek birtokosai voltak kötelesek megtenni. Ezeken a szőlőhegyeken minden esztendőben a hegybíró az esküdtekkel már Szent Mátyás nopjára (február 24.) gyűlést hirdetetett a gyepük közös szemrevételezésére. A gyepű megjavítására a gondatlan gazdának valamennyi időt, de tizenöt napnál nem többet hagytak. A sótony-nyőgéri artikulus szabályai szerint a közelben lévő tizenkét gazda között igazságosan felosztva kellett ellátni a gyepűszakaszok gondozását. Az egervári rendszabályok szerint, ha valakinek a hanyag módon készített gyepűjén kártokozó marha tévedt a szőlőhegyre, becsű útján a „rösses emberre" terhelték az összes okozott kár megtérítését. A petőmihályfai szövegcsalád rendelkezése szerint, ha a szőlőkben károkozó disznóra találtak, miután leölték, az állat levágott fejét szégyen szemre annak a gazdának a gyepűjén lévő réshez állították, ahol az állat a szőlőhegyre bejutott. A baltavári hegytörvény rendelkezése szerint a hegybírók és hegymesterek folyamatos feladatát jelentette a gyepük szemrevételezése. Tizenöt nap haladékot hagytak az olyan gazdának, akit hanyagsága miatt megintettek. De a hegymestereknek nem csak a résekre kellett figyelniük, azokat a hegybirtokosokat is büntették, akik önkényesen módosították, kijjebb tolták a gyepűt. Az egyes szőlőparcellák határait jelölő megyék igazítása a petőmihályfai hegytörvény előírása szerint csak a bírák és esküdtek jelenlétében volt megengedett, melyért az elöljárók - a szokásra hivatkozva - egy vödör, vagyis 16 öreg meszely bort kaptak. A nagymizdói szöveg a „meg hagyott fűjes megyét, vagy brázdát" 2 2 önkényesen felvágó, megrontó gazdákat is büntette. A zalai statútum a megyeszegés fogalmával él ez ügyben, akárcsak a tilaji artikulus. A némethfalusi szövegváltozat a szőlőmegye elszántásáról, elkapálásáról, illetve a megyekő vagy bármely más határjelnek annak helyből történő elvételét említi. A mezsgyevonalat a hegybirtokosok igen pontosan számon tartották, amit jól mutat a következő, már 19. századi Vasvár környéki feljegyzés is (NÓVÁK 1928. 1-2): „[...] A berek felül a lapba egy szifa, a gyepün küllü 1 öles kell lennyi és a szőlő sarkáná a szőllő a gyepühö 3 oly, két és fél sugg és az almafáná egy megyfa gyepübe kell lennyi és a kapu felü az almafa tövö a gyepű tűbe van. [...]" A szőlőhegyen belül a kapuk helyének kijelölését a zalai normaszöveg egyértelműen a helység, vagyis gazdák gyűlésének együttes döntésére bízta. Ennek értelmében az a gazda, akinek szőlejének fejében vagy lábában kapu volt, köteles volt gondoskodni annak rendben tartásáról. A gyepűn való résekhez hasonlóan, a rosszul épített kapuk is veszélyesek voltak a szőlőhegyre betévedő állatok miatt. Ennek értelmében a sótony-nyőgéri és a felsőoszkói külön pontban büntette a nyitva hagyott kapuk utána a rendetlen hegybirtokosokat. Az 1790-ben kihirdetett némethfalusi hegytörvény előírta, hogy a gyepüket átszelő, már meglévő utakon kívül újakat építeni már nem volt szabad, ugyanez vonatkozott a kapukra is. A petőmihályfai eredetű szőlőhegyi artikulusok a gyepű, a mezsgye és a kapuhoz hasonlóan a hegybéli utak gondozását is a hegybirtokosokra bízta, akiket ez ügyben a hegybéli elöljárók igazítottak el. A kapukhoz hasonlóan az utak kijelölését a zalai normaszöveg is a hegybéli helységek döntésére bízta. Az egervári hegytörvény az utak helyes használatára szintén külön felhívta a birtokosok figyelmét. Az artikulusok szerint a sok álút igen káros volt a szőlőkre, ezért mindenkinek csak a szőlőjéhez vezető, megszokott útján volt szabad járni, és arról semmilyen irányban letérni nem lehetett, a vétkeseket a helységnek bejelentve pénzbírsággal büntették. A felső-oszkói hegytörvény ezt a rendelkezést úgy finomította, hogy a gazdák a nekik kijelölt útvonalukról csak a hegymesterrel vagy az esküdtekkel történő megbeszélés miatt térhettek le addig, amíg a szőlőt és gyümölcsöt le nem szedték a hegyen. A győrvári vonatkozó rendszabály azonban külön kikötötte, hogy a rossz útra tévedt embereket a gazdáknak önhatalmúlag nem lehetett megtámadniuk. A tilaji hegy artikulusa szerint viszont, akinek a szőleje mellett megcsinálatlan út vezetett, annak a szőlő aljában mégis szabad volt a járás, így ha mégis megtámadta volna a szőlősgazda az arra járót, akkor őt bírságolták meg. Vagyonvédelem (Szőlőhegyi gyümölcs védelme: gyümölcsérés, szüret; Érő gyümölcs őrzése; Kártevők: állattartás, tolvajok, szőlő- és gyümölcsfakárok, tűzkár) 22 Uo. Nagymizdó, é.n. [1816], 22. Art. 262
