Savaria – A Vas Megyei Múzeumok Értesítője 35. – (2012) (Szombathely, 2010)
NÉPRAJZ - ILLÉS Péter: PARASZTI SZŐLŐHEGYEK RENDJE A HEGYHÁT ÉS FARKAS-ERDŐ VIDÉKÉN
sava Ria a Vas Megyei Múzeumok Értesítője 35 (2012) 253-277 Paraszti szőlőhegyek rendje a Hegyhát és Farkas-erdő vidékén hegybéli törvények szerint az eltagadott bort az uraság elkobozhatta, és a hegység a maga javára pénzbüntetéssel élhetett. A többi hegyekre hivatkozva minden két hold szőlő után egy kappan megadását is előírták hegyvámolás idején. A potyi, döröskei, csipkereki szőlőhegyek artikulusai kritikátlanul vették át a zalai normaszövegnek a borhamisítás ügyében előírt intézkedéseit. Ezek szerint pénzbüntetéssel és a károk megtérítésével sújthatták azt a boros gazdát, amelyik hegyvám szedés előtt alma- vagy körtelével keverte borát, azt adta be dézsmának, vagy csak eladni, másik hegyre vinni próbálta. A baltavári és petőolaszkai hegytörvények még a bornak vízzel való keverése tiltására is felhívták a figyelmet, nyilván nem véletlenül. A petőmihályfai szövegcsalád szerint minden egy hold felmért szőlő után a hegyvám mennyisége egy vödör, vagyis 16 „öreg mészöl" bor volt. Ezt a törvényt a hodászi, nagymákfai és nagymizdói szabályzatok már azzal a fenntartással is kiegészítették, mely szerint ez a mennyiség a magyarországi törvények szerint változhat. A hegyvám problematikája a baltavári artikulusban a parlagon maradt, elhanyagolt területek sorsával összefüggésben is megmutatkozik. Itt, amennyiben a hegybirtokos jó szándékán kívül, a termő bor mennyisége nem engedte a hegyvám megadását, úgy a szőlősgazda a következő évi terméséből helyrehozhatta mulasztását, esetleg pénzben válthatta meg tartozását. Ugyanez a rendelkezés olvasható a pácsonyi kontraktusban is. Felső-Oszkó szőlőhegye esetében a hegyvámot meg nem fizető és az uraságnak járó munkákat nem teljesítő birtokosoktól az elöljáróknak volt a kötelessége elvenni a szőlőt. A baltavári hegytörvény, megtoldva és aktualizálva a zalai statútum szövegét, egy külön pont alatt rendelkezett a hitelesített mértékek használatáról. Az artikulus „Felséges Császárné, és Királyné Asszonyunknak", vagyis a megfogalmazás alapján Mária Terézia (1717-1780) uralkodó főhercegnő parancsolatára hivatkozva, a hegyvám és egyéb „Hegy igasságnak" szolgáltatásában az olyan pozsonyi mérték szerinti akó, icce és akófa használatát írta elő, melyet a vármegye bélyegzőjével, de legalábbis az uradalmi tiszt pecsétjével láttak el. Az akolást magát pedig a hegymester vagy egy esküdt jelenlétében tette kötelezővé. 1785-ben a hegyvámos szőlők összeírásakor már pozsonyi mérték szerint számoltak (7. táblázat), mely egységes rendszer alapján a Hegyhát vidékének legtöbb bort termő szőlőhegyei a körmendi uradalom nádasdi szőlőhegyei voltak. Mellettük a környék kimagasló bormennyiséggel adózó szőlőhegyeinek számítottak ekkor az egervári uradalom egervári, dénesfai és a szomszédos gősfai hegyei, illetve a baltavári uradalom csehi, csipkereki szőlői, akárcsak a több földesúrnak is hegyvámot fizető kisbéri szőlőhegyek vagy a vasvári uradalomhoz tartozó petőmihályfai szőlőhegyek. Hegybéli és telki építmények (Gyepű; Mezsgye; Kapuk; Utak) Szent György hónapjában (április), a fű zsendülésének időszakában, az egész országban a félszilaj jószágokat kihajtották a legelőkre, s mindaddig kinn maradtak, amíg megfelelő táplálékot találtak a maguk számára, illetve ameddig a hideg idő be nem köszöntött. Az állatok kihajtása jelentős eseménye volt a falvak lakóinak, érthető módon, a „gyepűjárás" pedig a hegységek életének egyik legfontosabb mozzanatát jelentette. A jól megépített, ép gyepű eredendő funkciója a szőlőtőkék, termőhajtások és a gyümölcsfák lábasjószágok elleni védelme volt, de nem csak nyáron, hanem télen is. A 18-19. században az általános tilalom ellenére, feltehetően egy régebbi jogszokás emlékeként, az ősztől tavaszig tartó szabad szőlőhegyi legeltetéskor a marhák rendszeresen átgázoltak a gyepükön, áthatolva a rajtuk lévő réseken (ÉGETŐ 2004. 116). A petőmihályfai hegytörvény szerint a frissen megválasztott hegybéli elöljáróság első feladata volt, hogy még Szent György (április 24.) tájban, a tavaszi szőlőmunkák megkezdése előtt, a gazdákkal közösen ellenőrizzék a hegyet ölelő, védelmező gyepüket és azok állagáról gondoskodjanak. A hodászi írás szerint: „[...] az Szőllős Gazdák és, és az gyepüket meg járván, ha éppen bé nem volna, vagy rosszúl volna be Csénálva, vagy hogy botján valamellyik a' Süvegét ha bátran által dughattya, és vissza huzhattya, az ollyan Szőllős gazda Négy forintra bűntettessék, annál inkább pedig ha a marha és az rőssőn által mehet [...]" 2 1 21 VaML IV. 8. Vas vármegye szőlőhegyi rendtartás kidolgozására kiküldött bizottság iratai. Hegyközségi artikulusok. Hodász, 1755, 21. Art. 261
