Savaria – A Vas Megyei Múzeumok Értesítője 34./1 – (2011) (Szombathely, 2011)
RÉGÉSZET - Molnár Attila - Farkas Csilla: Hallstatt-kori település Vát - Bodon tábla lelőhelyen. Előzetes közlemény
MOLNÁR Attila - FARKAS Csilla példánnyal. Sajnos a lelőkörülmények teljes mértékben bizonytalanok, mert a találó a tárgyakat - több egyéb, köztük Hallstatt-kori kerámiatöredékek mellett - szélvihar által kidöntött fák gyökerei között találta. Feltűnő, hogy nem csupán egy, de minimum két vagy három különböző tűzikutya-, ill. oltártöredék került elő a felszíni gyűjtés során ( HEBERT 1996. 32 ff). 1 9 Az innen közölt darabok közül különösen az az oltárláb érdekelhet minket, amelynek megvan talp-, felső-, hát- és előlapja, ill. két szélén „két letört karja" is. A tárgy kónikus lyukakkal van ellátva, melyek mélyen benyúlnak a tárgy testébe. Az előlap két sekély bekannelúrázott duplaspirállal, tkp. egy futókutya-variánssal díszített ( HEBERT 1996. 35, Abb. 5/1; HEBERT-LEHNER 1996. 139, Taf. 1. 2). A nagy háuselbergi lábtöredék a váti pontos, de töredékesebb párhuzama, magassága szinte teljesen egyezik a vátiéval, a láb - a középső láb - valamivel keskenyebb a vátinál. Nagysága és formája mellett a bekannelúrázott díszítése is igen hasonló a vátihoz: a háuselbergi példányt díszítő futókutya-motívum formailag és szimbolikusan igen közel áll a meanderornamentikához. További hasonlóság, hogy mindkét példány hasonló átmérőjű lyukakkal ellátott. A KALENDERBERG-TÍPUSÚ TŰZIKUTYÁK ÉS A VÁTI OLTÁR A háuselbergi töredéket, melyek a váti példány egyetlen komolyabb párhuzamát képezi, Bernhard Hebert tűzikutyaként (Feuerbock) határozta meg, igaz, hozzáteszi, hogy az első viták a „vakolattól" a „házioltárig" terjedtek ( HEBERT 1996. 35, Anm. 6). Az általunk „oltárnak" titulált váti tárgy megnevezésén még lehet vitatkozni egy darabig. Tűzikutyaként való meghatározása legalább annyira jó vagy rossz megoldás, mint az oltár megnevezés, hiszen egyik fogalom sem pontosan definiált. Georg Kyrie az 0. Müller által bevezetett „Mondidole" kifejezést használja az általa közölt Hallstatt-kori darabokra, míg „Mondbilder", ill. „gehörnte Tonbánke"-nek hívja a más jellegű (elsősorban urnamezős) típusokat, tudatosan elvetve a „Feuerbock" fogalmat, a formai és funkcionális terminológia elválasztásának szükségességét hangsúlyozva (KYRLE 1912. 229, Anm. 1). Walter Schmid ezzel szemben következetesen a „Tonfeuerböcke" szót használja a postelai leletek ismertetése kapcsán, a feltételezett funkcióból kiindulva (SCHMID 1915. 285). Nagy László a magyarországi tűzikutyákról írt összefoglalásában a korábbi, láb nélküli példányokat tartja tűzikutyának, míg a lábakkal, hosszú nyakkal ellátottakat holdidolnak nevezi (NAGY 1979. 19) - ami egy kísérlet mindkét fogalom megtartására, egyszersmind a két fő csoport tipológiai elkülönítésére. A szakirodalomba azonban ez a felosztás sem ment át, és gyakorlatilag ma is meglehetősen összevissza, egymás szinonimájaként használatos a két fogalom. Magyarországon például mára szinte teljesen egyeduralkodóvá vált a „tűzikutya" megnevezés, míg Ausztriában továbbra is gyakran előfordul a „holdidol" is. 2 0 A tűzikutya/holdidol definíciójára visszatérve érdemes áttekintenünk Kyrle rövid, általános jellemzését a „Kalenderberg-Sopron-csoport hallstattkori holdidoljairól": a középtestből harmonikusan kiinduló, ált. állatfejjel ellátott szarvak; majdnem mindig lábakon állnak; az erősen behajló szarvakat gyakran agyagléc támasztja; erősen mélyített reliefornamentika díszíti őket (KYRLE 1912, 242). Hasonló jellemzést ad Nagy László az általa D2-3-típusba sorolt hallstattkori holdidolokról, a testfelépítésen túl főként a jellegzetes, Kalenderberg-stílusú díszítést hangsúlyozva. Általánosságban jellemző, hogy a dús reliefdíszítés szinte az egész testet elborítja - ez alól csak a törzs és a lábak belső felülete, néha a hát képez kivételt. A leggyakoribb díszítőelem a bevagdalt élű léc - többnyire a törzs oldalán, ahol sűrűn egymás mellett háromszögeket alkotnak fonatszerű elrendezésben, a nyakon függőleges, szögbe futó, vagy haránt irányú nyalábokat, közvetlenül a fej alatt redőket. A függőleges nyalábokat gyűrű fogja át. Függőlegesen, vízszintesen vagy ék alakban sorakozva takarják a lábakat is. Másik gyakori dísz a plasztikus szemölcs, melyek sorokban vagy rendszertelenül elhelyezve alkotják a barázdák kiegészítő díszítését (NAGY 1979, 58, XI-XV. t.). 2 1 19 A leletanyag teljes feldolgozása: S. KLEMM „Die Höhensiedlung am Häuselberg und das Gräberfeld von Leoben-Hinterberg. Funde der Hallstattkultur aus Leoben, Steiermark" (előkészületben). Ezúton köszönöm, hogy készülő feldolgozásának tábláit megtekinthettem (Molnár Attila). A magaslati telepről, ahol korábban nem folytak feltárások, nemrégiben kisfelületű leletmentés keretében Ha C-D1 korú leletanyag került elő (TIEEENGRABER 2008. 54). 20 Fontos megjegyezni, hogy a továbbiakban következetesen csak a Hallstatt-kori tárgyakról lesz szó, az urnamezős darabokkal nem foglalkozunk. 21 Aktuális lenne az elmúlt évtizedekben előkerült újabb tűzikutyák összegyűjtése (nem csak Magyarországon), mivel a felgyűlt újabb anyag talán pontosabb kronológiai és tipológiai következtetésekre ad módot. Nagy László, aki annak idején úttörő jelentőségű munkát végzett és munkája máig kikerülhetetlen hivatkozási alap, jelentős részben bizonytalan lelőkörülményű darabok alapján volt kénytelen dolgozni, ráadásul tipológiai csoportjainak tarthatóságát sem lenne célszerűtlen újragondolni, hiszen a D1 és D3 típusokat 1-1 példány képviseli csupán, míg a D2-típusba együtt szerepelnek a 4-6, ill. az 1 hengeres lábon álló variánsok is (NAGY 1979. XVIII. t.). 60
