Savaria – A Vas Megyei Múzeumok Értesítője 34./1 – (2011) (Szombathely, 2011)
NÉPRAJZ - Illés Péter: Parasztiból utóparaszti szőlőhegyek
ILLÉS Péter helyiségében már 1945. október 1-től újra kezdte működését a két megye szőlő- és gyümölcstermesztőit átfogó nyugat-dunántúli hegyközségi tanács, ám sajnos az ingó vagyona nagymértékben elveszett, ráadásul a készpénz vagyona is az infláció következtében elértéktelenedett. Miután a háború következtében a szőlő- és gyümölcsterületek kimutatásai is megsemmisültek, az újrakezdéskor megpróbálták ezeket újra összeállítani. Az újonnan igényelt gyümölcsfaoltványok beszerzésein túl a védekező szerek (rézgálic, permetező anyagok, nyersnikotin) terjesztését is beindították, és igyekezték pénztárukba beszedni a meglévő szőlő és gyümölcsfák után járó tanácsi járulékokat, amelynek költsége 1946-ban kat. holdanként 1 forint 40 fillért jelentett. 3 Utóbbit, ha megalakult hegyközség nem is volt a településen, akkor a körjegyzőségek, illetve a községi elöljárók útján intézték, vagyis hogy kellett volna intézni. Hiszen példának okáért a Délkelet-Vasi-Hegyhát vidékén a szarvaskendi körjegyzőséghez tartozó Szarvaskend, Döbörhegy, Döröske, Nagymizdó és Halastó községek a hegyközségi járulékot 1945 után már egyáltalán nem vetették ki. 4 Nem utolsó sorban pedig a vasi és soproni szőlőhegyeken a hegyközségek újjáalakítását a világháborút követő kitelepítések és a kitelepítéssel kapcsolatos telekkönyvezések is hátráltatták. 5 A hegyközségi tanácsnak a másik, de igen minimális bevételi forrása a kiadott permetezőgépek használati díjából származott. 6 Történetesen például a csipkereki hegyközség tizennégy darab permetezőgépet kapott még 1943-ban, amelyek eredetileg a hegyközségi tanács tulajdonát képezték. 7 A tanács az adott hegyközség garanciavállalása mellett olyan kölcsönösen hasznos feltételekkel adta oda a gépeket a gazdáknak, amely szerint hét éven keresztül évi 18 pengő díjat kellett csupán fizetniük a használóknak, mikorra is - elvben - a gépek ára megtérült. Ezután a permetezőgépek a gazdák tulajdonába szálltak volna át. A valóságban viszont így maradt meg Vasboldogasszony (ma Zala) és Gősfa (ma Zala) községekben is két-két darab permetezőgép, amelyekért végül sohasem fizették ki a használati díjakat. 8 Az 1938-as törvény 1947-ben tett módosítása (4.600/1946 M.E.) szerint a 100 kat. hold területnél kisebb szőlőhegyeken már nem volt kötelező a hegyközségek megalakítása. Mégpedig olyan módon, hogy a hegyközségi terület megállapításánál a gyepűvel határolt területeknek nem csak a szőlő és gyümölcsfával beültetett részét kellett számításba venni, hanem a szőlők és gyümölcsösök közé ékelődő egyéb művelési területeket is. Még ilyen feltételek mellett is, a gazdák félve a tanácsi járuléktól inkább, elutasították az újjáalakulást, ez pedig azzal járt, hogy működő hegyközség hiányában a községi elöljáróságoknak kellett átvenniük a hegyközségi ügyek intézését a gazdák önrendelkezése helyett. 9 A zavaros történelmi időkre jellemző, hogy a szőlősgazdák még az olyan szőlőhegyeken is vonakodtak a hegyközség modern formák szerint szervezett intézményétől, ahol pedig kötelesek lettek volna erre, miközben - még ha nem is voltak vele tisztában mindenhol - a tanácsi járulékot minden szőlővel és gyümölccsel beültetett terület után be kellett (volna) fizetni. 1 0 A hegyközségek általános országos válságáról PESTHY Pál szőlészeti és borászati főfelügyelő így fogalmazott: „[...] A gazdák idegenkedtek a hegyközségi gondolattól: ennek oka talán az újításokkal szembeni tartózkodásban, az egyesülések iránti közömbösségben s nagyrészt abban található, hogy anyagi megterheléstől féltek. Ismertes, hogy legtöbb helyen hivatalból kellett megalakítani a hegyközségeket, amely így kezdettől fogva nélkülözte a belső, motorikus erőt és az önként megalakult hegyközségek nagy része is később inkább a haladó szerepét vette fel. A nem működő és nem fizető hegyközségek miatt a legtöbb hegyközségi tanács sem tudta és tudja betölteni egészen, szép hivatását. [...]" (PESTHY 1947. 2) A hegyközségek javarésze igen minimális költségvetéssel dolgozott, többségének gazdálkodása nem haladta meg még az évi 2.000 forintot sem, amit legnagyobb részben az állandó vagy időszakos hegyőrök kifizetésére 3 VaML IX. 214/1. Vas és Sopron megye hegyközségi tanácsának iratai. 263. f. 4 VaML IX. 214/3. Vas és Sopron megye hegyközségi tanácsának iratai. 576. f. 5 Uo. 399. f. 6 VaML IX. 214/1. Vas és Sopron megye hegyközségi tanácsának iratai. 446. f. 7 VaML IX. 214/3. Vas és Sopron megye hegyközségi tanácsának iratai. 77. f. 8 Uo. 9 VaML IX. 214/2. Vas és Sopron megye hegyközségi tanácsának iratai. 629. f. 10 Uo. 122. f. 268
