Savaria – A Vas Megyei Múzeumok Értesítője 34./1 – (2011) (Szombathely, 2011)

NÉPRAJZ - Nagy Zoltán: A fotografálás és tárgyrajzolás jelentősége Pável Ágoston őrségi gyűjtőútjain. Az 1940. évi szalafői táj-és népkutató tábor néprajzi tanulságai

savaRia a Vas Megyei Múzeumok Értesítője 34/1 (2011) 226-265 A fotografálás és tárgyrajzolás jelentősége Pável Ágoston őrségi gyűjtőútjain. Az 1940. évi szalafői táj- és népkutató tábor néprajzi tanulságai (NAGY 2010. 152). A rendelkezésünkre álló felvételek tanulmányozása és más adatok 3 4 összevetése alapján azonban megállapítható, hogy Pável 1940-ben komplex néprajzi gyűjtést végzett, azaz különböző témakörökben az „adatfelvételezésen" kívül a táborozás 26 napjának jó részében intenzív 3 5 tárgygyűjtést és tematikus­fotózást is folytatott, ezen kívül egyes épületekről, tár­gyakról, tárgyrészletekről iránymutatásával Szabó László rajztanárjelölttel rajzoltatott is. Fennmaradt kéziratai, [halálát követően kiadott dolgozatai] (S. PÁVEL 1976. 125-193), valamint a topográfiailag beazonosítható fel­vételei alapján tudjuk, hogy a töktermelés és olajütés, hajdina-, köles- és lentermesztés, gyűjtögető gazdálko­dás, párulás, rigászat, [eketípusok] témakörében kutat­va bejárta a szerek portáinak közel egyötödét. Legalább 33 portán 3 6 fordult meg e három hét alatt (1940. aug. 6-26.), s kedvenc helyeire vissza-visszatérve, 24 helyen fényképezett, ezen kívül bizonyíthatóan több háznál (Alsószer 16. hsz. Zsoldos Jánosnál, Papszer 73 hsz. Závecz Rozáliánál, Papszer 78. hsz. Özv. Tóth Andornénél [tökös ételek], Papszer 80. hsz. Kiss Lídiánál [dergáló 1927. évszámmal Savaria Múzeum Néprajzi Tár 66. 59. 4), 3 7 Papszer 81. hsz. Pap Katalinnál [hajdina termesztés és felhasználás], Papszer 85. hsz. Zsoldos Gyulánál [gombászás], Papszer 91. hsz. Hári Jánosnál [„kubik takaru kaszára"], Felsőszer 111. hsz. Orbán Farkas házá­ban élő Laczó Gábor asztalosnál [„gyermekcsimba" SM. N 60. 7. 2. 1, fotóját lásd: (NAGY 2010. 159, 4. ábra)], Csörgőszer 167. hsz. Jakosa Antalnál [Rokka fotója elve­szett, 12 db tárgy: (NAGY 2010. 166)] nem fényképezett [?] de tárgygyűjtést és terepi adatgyűjtést is végzett. Egy hétig Szabó László rajztanárjelölttel együtt dolgo­zott, akinek a segítségével 80 méretekkel is ellátott ceruzarajzot is készíttetett, ezen kívül a táborozás időtar­tama alatt 37 tárgyat gyűjtött a Vasvármegyei Múzeum számára. 3 8 A fényképezés, gyűjtés, rajzolás hármas egy­ségét nem mindenhol sikerült felderíteni, de az biztos, hogy Alsószer 41. számú házban élő Visontai Györgytől Pável „kócrázó lapickát, kócrázó pálcát" gyűjtött, a len­feldolgozásra vonatkozó adatok jegyzeteivel párhuza­mosan rajzoltatta a munkaeszközöket is, valamint Vison­tai Györgyné közreműködésével az udvaron beállított jelenetben fényképfelvételt készített a ruhamángorlás­ról (Ld: M. KOZÁR 1996, 4. kép), amelynek képaláírását az eredeti fényképfelvétel hátlapjáról olvashatjuk: „A vászonruhát sodrufára csavarják, és hosszú vasaló pálcikával megsimítják egy asztallapon, vagy hosszú padon." E mellett még fényképezte a 4 bolthajtásos istállót, melynek udvari homlokzatán szőlő volt telepítve (MNÉGY 12967). Az Alsószer 42. számú házban élő Zsohár Gyulától két „sziácskarikót, egy borotvofenőt, egy szőlőmetszőt, gráblaszerszámot és gráblafejet" gyűjtött, őrlés témakörből feljegyzéseket készített, Sza­bó Lászlóval szekeret, és kenyértartót rajzoltatott [a raj­zok elvesztek]. Fénykép készült a ház hajdinasárral bélelt keleti faláról (MNÉGY 12968), az udvarra kitolt eketaligáról (SNF 1323) és arról a szintén beállított jele­netről, aminek során az udvaron Molnár [Zsohár] Gyula „kosárhoz szihácsot hasít magyaruból" (SNF 1328), csakhogy a törökülésben kezei közt tartó vesszők feldol­gozásához nincs jelen a kés. Csörgőszer 167. számú házba vissza-visszatértek, Pávelt izgatta a falusi ezermester 34 A Savaria Múzeum Néprajzi Adattára és az S. Pável Judit által őrzött hagyaték számos kéziratot tartalmaz, amelyek között az 1940-ben Szalafőn készült gyűjtések, valamint Szabó László rajzainak egy része is megtalálható. S. Pável Judit az addig kiadatlan néprajzi tárgyú írásokat rendszerezte, szerkesztette és jegyzetekkel látta el (S. PÁVEL 1976. 280). A jegyzetek néhány Pável által megadott adatközlő nevét, lakhelyét, azon belül a ház számát és a rájuk vonatkozó témát is megjelölik, így szalafői gyűjtésének helyszínei közül néhány akkor is rekonstruálható, ha ott nem gyűjtött tárgyat, vagy nem fényképezett, illetve ez utóbbiról az elveszett képek okán nincsen tudomásunk. 35 Pável Ágoston 1940. évi szalafői gyűjtéséről Bödei János néptanító számol be a leghitelesebben, amikor Kádár Lászlóhoz írt levélben [Néprajzi Múzeum Etno­lógiai Archívuma] (EA 7813) saját munkáját hitelesítve egyedül Pávelt helyezi példaként előtérbe. „Szíves soraidot megkaptam. Ne haragudj késedelmes és rendetlen munkámért, de mindjárt látni fogod, hogy sokkal többet dolgoztam mint vártatok tőlem. Már a nyáron kapkodva kellett dolgoznom. Nem is lehet­tem ott végig, 9 napot töltöttem a kutatócsoport között. Ebből kettőt Őriszentpéteren hivatalos kiküldetésben. Tehát csak hét napot tudtam dolgozni. Azt hiszem tudjátok, hogy abban a pár napban nem volt nékem semmilyen pihenőm, hanem dolgoztam furton-furt. Még este vacsora után is. Össze is szedtem rengeteg anyagot. Én nem értem akkor arra rá, hogy munkanaplót vezessek, hanem minden percemet a gyűjtésre használtam föl. Merem állítani, hogy annyit csak Pável dolgozott és senki más." 36 Szalafőn 1940-ben 177 porta volt. A gyűjtés során kitöltött házlapok (KEMÉNY 2010. 181-227) tanúsága szerint ezek közül 168 volt lakott, így a rendelkezés­re álló [csonka] adatok szerint Pável a porták legalább 20%-án megfordult, azaz a rendelkezésre álló rövid időn belül minden ötödik házat gyűjtés, fotózás és rajzoltatás céljából fel is keresett. 37 Ezt a tárgyat ugyan Bíró Friderika gyűjtötte 1966-ban Szalafőn, de Pável a lenfeldolgozás gyűjtésekor a tárgy tulajdonosának feleségétől 1940-ben adatokat vételezett. A később vásárolt „lendergáló" az akkor már 6 éve halott László Józseftől származott, a Felsőszer 114. számú házból, Péntek Jánosnétól, leányától került be a Savaria Múzeumba. (Fotóját lásd: NAGY. 2010. 159, 5. ábra). 38 Az itt gyűjtött (vásárolt) tárgyak húsz tételt kitevő adatsorát a Savaria Múzeumban tanulmányozhatjuk (NAGY 2010. 166). A tárgyak elszállításáról egy levél­ből értesülünk. 235

Next

/
Thumbnails
Contents