Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 31/2. (2007) (Szombathely, 2008)

BARISKA István: A kőszegi városmodell és Közép-Európa XIII. századi újrafelosztása

tel, a magánháború intézménye. A magyar történetírás ilyen fogalmat nem ismer. Nem kizárólag azért, mert a „Fehde"hazai jogintézményekben ismeretlen maradt. Az osztrák történetírás Habsburg I. Albert fent említett nyugat-magyarországi hadjáratát ennek alapján következetesen a „Güssinger (Németújvári) Fehde " fogalomkörbe sorolja, hiszen a Kőszegi grófokat Németújvári grófoknak is nevezték az előző, németújvári központjuk után. Ezzel szemben a hazai gyakorlat még csak nem is utal arra, hogy a korabeli szomszédos, osztrák és stájer hercegségekben milyen szabályok adtak keretet ezeknek az összecsapásoknak. A közép-felnémet „vehede"vagy az újfelnémet „fehe(de)"kifejezés ellenségeskedést, vitát, bosszút, gyűlöletet jelentett. Nem volt azonos a vérbosszúval, de belőle nőtt ki. A bosszú, az elégtétel a korai középkorban kötelező volt, ha nemzetsége becsületében, birtokában sértették meg, netán tagjai életére törtek. Ezt a korai intézményt kezdettől szabályok közé akarták szorítani. Példának okáért úgy, hogy a jogsérelmet pénzben váltsák meg. Idővel választhatóvá vált a közvetlen vagy közvetett, azaz a bíróság előtti elégtétel. A közvetlen, saját eszközökkel keresett, azaz a bíróságtól független elégtételhez a sértett felhasználhatta a neki esküvel lekötelezettek közreműködését (BOOKMANN 1989: 331-334). Idővel, hogy lassítsák a folyamatot, a szembenálló feleket békére is kényszeríthették. De korlátozottan tilalmazhatták is, például egyházi kényszerekkel. A hűbéri társadalmi szerkezetben ezután azt is megkötötték, hogy kinek volt joga az erőszakos elégtételre, továbbá azt is, hogy milyen szabályok közt tehette ezt. A késő középkorban jogot formálhatott erre város is nemes ellen, de nemes is fejedelmi, hercegi, királyi, sőt császári rangúakkal szemben is. Ilyenkor a felkelésre, a Fehde-re jogosult mindenekelőtt a saját rokonsága vagy az őt fegyverrel szolgálókat, közreműködőket, hűbéri esküvel vagy szerződésileg neki lekötelezetteket, zsoldosokat gyűjtötte maga köré, hogy káraiért, sérelmeiért elégtételt vegyen. A háború megindítását magánhadüzenet (Fehdebrief, Absage) formájában kellett közölni. Ebben meg kellett adni a támadás okát és legalább három nappal annak kezdetét. Ezzel hadiállapot állt be a felek között, amely azonban bármikor nyílt küzdelembe mehetett át (BRUNNER 1943: 83-87). A hűbéri viszony erős reáljellege azonban kifejlesztette a hűbéres önálló jogérvényesítését. Anélkül, hogy felségsértést követett volna el, anélkül, hogy kiközösítették volna az adott jogközösségből. Erre a hazai jogfelfogás nem adott lehetőséget. I. Habsburg Albert és Nyugat-Magyarország elfoglalása I. Albert ennek jegyében indította az ún. Németújvári vagy Kőszegi Fehdeháborút. 1289 tavaszán 15000 embert állított hadba (GANSER 1989: 201). A Fehde szabályai szerint csatlakozott Albert herceghez a stájer és az osztrák nemesség jó része, továbbá Arnold von Holms bambergi, Lipót seckaui,