Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 31/2. (2007) (Szombathely, 2008)

Karin KÜHTREIBER - Thomas KÜHTREIBER: Korai várépítés és hatalom Alsó-Ausztria délkeleti részén

Korai várépítés és hatalom Alsó-Ausztria délkeleti részén Az osztrák—magyar határvidék történetét már a X—XI. századtól meghatározták azok a rendszeres katonai összeütközések, melyek részben a határokon átnyúló birtoklásra és a különböző befolyási övezetekre vezethetők vissza. A X. század első felének magyar előrenyomulását követően a bajor nemesség csak a 970-es évektől tudta ismét megveti a lábát a mai Alsó-Ausztria keleti részén. Míg 1002 körül a Morva már a Német Birodalom határának számított a Dunától északra, ekkor a Bécsimedencében még a Fischát tekintették határfolyónak. A bajor területek keleti irányú bővítési igényét jól jelzi az ekkor „Hemeinburg" néven feltűnő Hainburg emelése 1020 után. A Lajta végül csak LIL Henrik hadjáratait követően, 1043 után vált állandó határvonallá. A korábbi irodalomban feltételezett gyepűvonal léte a mai Alsó-Ausztria területén nem igazolható. Ugyanakkor a XL. század közepétől már kimutatható, hogy a bajor főnemesek kíséretükkel birtokközpontok egész hálózatát hozták létre a Bécsi-medencében és az ahhoz délről kapcsolódó Pitten-vidéken, egészen a Lajta vonaláig. A két ország közötti határ jellegét jól mutatják az olyan „határsértések", mint osztrák oldalról Formbach grófainak birtokfoglalásai az Ungarnbach-völgyének túloldalán vagy a stájer Stubenbergerek által emelt Lándzsér vára, melyet ők két nemzedéken át meg is tudtak tartani. A forrásadottságok sajnos nem adnak támpontot annak megállapítására, hogy vajon a magyar oldalról történt-e kísérlet ezen előrenyomulás megakadályozására, az azonban tény, hogy a XL. századtól nagyszámú nyugat-európai nemes költözött Magyarországra, hogy nem sokkal később már az innen nyugat felé indított hadjáratokon vegyenek részt. ALZ osztrák—magyar határvidék betelepítésének vonatkozó történeti megállapításokat a régészet eddigfi'ként a templomok és várak kutatása során nyert adatokkal tudta alátámasztani. Mivel azonban a síkvidék korai várépítészetével e kötetben Nikolaus Hofer külön tanulmányban foglalkozik, jelen munka szerzői elsősorban az alsó-ausztriai Alpok keleti széle és az ún. „Bucklige Welt" dombvidéke, a történeti kutatás által Pitten-vidéknek nevezett terület nemesi lakóhelyeit kívánják vizsgálni. Maga Pitten települése már korán központi hely szerepét töltötte be, az itteni Schlossberg jelentős méretű, nagy kiterjedésű sáncépítményei az őskori megtelepülés után a VILL-IX. században is használatban voltak. Érthető tehát, hogy a XL. század végétől itt építették ki a bajor Formbach grófok dinasztikus és birtokközpontjukat — régészeti kutatás hiányában azonban a ma álló vár egyetlen ismert részét sem helyezhetjük erre a korai időszakra. Jelenleg a Pitten-vidéken hét vár XL. századi léte igazolható - öt esetben történeti, két esetben csak régészeti adatok alapján (1. táblázat, 1. ábra). Mindkét utóbbi, csak felszíni leletek alapján keltezhető erősség - a Gloggnitz melletti Schafkogel és a Grünbach melletti Hausstein (2. ábra) — már jellegzetes, sziklagerincen épített