Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 31/2. (2007) (Szombathely, 2008)

GÖMÖRI János: A nyugati határvidék korai sáncvárairól, Különös tekintettel Sopronra

nyeként a régészek nagyjából közös nevezőre jutottak, amikor meghatározták és leírták a soproni ispáni vár sáncának szerkezetét, és az építés idejét a X. század végére, vagy a XI. század elejére határozták meg (NOVÁKI és SÁNDORFI 1981; TOMKA 1976). Maradt azonban néhány fontos, eldöntetlen kérdés, amelyek a sáncmű építéstechnikájával (GÖMÖRI 1987) függenek össze.

13 Sopron belvárosát tulajdonképpen három, pontosan egymás fölé épült vár falai kerítik körbe. A római kori Scarbantia monumentális kőfalai, az Árpádkori Supron fa-föld sánca és a középkori Sopron/Odenburg falgyürői övezik a központi városrészt. A rlaviusi municipiumi ranggal rendelkező Scarbantia központi részét csak a IV. század elején erősítették meg városfalakkal. 31-32 vasalóalakú bástya és a négy sarkon egy-egy kerek falitorony erősítette a 3,5 méter vastag, 8 méternyi magas városfalakat. A ovális alaprajzú erődítmény É-D-i hossztengelyét a Borostyánkő út 400 méter hosszú szakasza képezte. Ettől a gneiszkő-lapokkal fedett, 6 méter széles úttól kelet és nyugat felé is 100-125 méteres sávot kerítettek le a korábbi városból az útelzáró erődhöz, tehát a vár 250 méter széles volt. A megerősített városnak két kéttornyú kaput építettek. A kocsik közlekedésére is alkalmas kapu délen Savaria felé, illetve északon Carnuntum felé nyílott (PÓCZY 1967; GÖMÖRI 2001: Abb. la). A keleti és nyugati hosszanti oldalak közepén egy-egy gyalog kaput alakítottak ki (2. ábra). Feltételezhetjük, hogy Scarbantia, Savaria városának az előterében, olyan úterőd (Strassenfestung) szerepét töltötte be, mint a későrómai császári rezidenciaként szolgáló Trier előtt Beda, illetve Sirmium közelében Bassianae. Scarbantia alaprajza, a városfal védelmi rendszere, a bástyák formája az említettekhez hasonló, ezért egységes birodalmi tervek szerint kivitelezett erődökre gondolhatunk (GÖMÖRI 2001). Scarbantia lakói 568-ban, az avar honfoglalás évében a longobárdokkal együtt elhagyták a várost, amelynek védőfalai több, mint 330 évig romosodtak. A magyarok 900ban birtokba vették az elhagyott romvárat. A népvándorlás kor és korai középkor közbülső időszakában joggal nevezhették volna a környéken élő avarok „Pusztavár"-nak„ vagy a karoling kori falvak (TÖRÖK 1973; TOMKA 1969, 1998; SzŐKE 2000) lakói „Öden Burg"-nak, a néptelen, elhagyott erődítményt. Az Árpád-kori Soproni vár a 400 méter hosszú, 250 méter széles római erőd romos falának belső falsíkjához épült, mint átlag 20 méter széles faföld sánc. Az északi római kapu helyén volt a vár főbejárata, a középkori Előkapu (3. ábra). A déli római kaput elfalazták és helyette kelet felé nyitották meg a Hátsókaput. A soproni sáncot 1894 és 2005 között 20 helyen vizsgálták meg régészeti ásatásokkal. 13 Ennek a nem elhanyagolható kérdéskörnek a megválaszolását tűzte ki célul a Magyar Tudományos Akadémia Veszprémi Területi Bizottságának Iparrégészeti és Archeometriai Munkabizottsága által 1985-ben Sopronban szervezett tudományos ülésszak, az un. „Vörössánc tanácskozás".