Savaria - A Vas Megyei Múzeumok értesítője 30. (2006) (Szombathely, 2007)

Helytörténet - Dabóczi Dénes: Műtárgyak a kőszegi kőedénygyárból

Dabóczi Dénes: Műtárgyak a kőszegi kőedénygyárból A pápai kőedénygyár azért fontos számunkra, mert a kőszegi gyáralapítók is onnan kerültek ki. A gyárat Postbichal János és Schneller Ferenc 1802-ben alapították, akik előtte Holicson voltak mintázok. Sikertelen kísérletük után 1805-ben újra alapították az üzemet, melyhez sikerült megnyerni a kiváló szakembert, Kari August Windschügelt is, aki előtte szintén Holicson dolgozott. A gyár 1810-ben Winter Mátyás tulajdona lett, aki ügyesen és nyereségesen vezette az üzemet 1834ben bekövetkezett haláláig. A pápai gyár különösen 1818-1819 körül működött jól, amikor nemcsak a hazai, de a külföldi kőedénygyárakkal is felvette a versenyt. Hanyatlás főleg Winter halála után következett be. Egy ideig, 1837-től 1839 elejéig a későbbi herendi gyáralapító Fischer Móric bérelte a gyárat. Majd Mayer György vásárolta meg, aki az 1850-es években fellendítette a termelést. Halála után, I860 táján örökösei tulajdonába került, s végül 1864—1866 között szűnt meg a gyár és helyezték át Városlődre (KATONA 1978: 104-108). A pápai keménycserép tárgyakra - elsősorban a plasztikus díszítésűekre - az angol kerámia hatott. Edényeinek festett díszítését pedig gyakran a korabeli bécsi porcelán olcsóbb változatairól másolta. Mindemellett a pápai műhely kifejlesztett egy speciális magyar festett kerámiadíszítést is. Hatása a Dunántúlon, különösen Kőszegen és Városlődön volt érzékelhető (TASNÁDINÉ MARIK I960: 182). Kőszegen két kőedénygyárat is alapítottak a XIX. század első felében. Ezekre az üzemekre talán jobban illene a manufaktúra elnevezés, amit alátámaszt, hogy csupán néhány ember dolgozott bennük, és termelékenységük sem volt túl nagy. Az első gyárat a német származású Weimann Ágoston (1808, Berlin - 1860, Kőszeg) alapította, aki előtte a pápai kőedénygyárban dolgozott. Weimann gyáralapítási kérelmét 1837. március 14-iki ülésén engedélyezte a kőszegi városi tanács. Még Kőszegre érkezése előtt Weimann megházasodott, Freiszberger Vilmos pápai asztalosmester özvegyét Freiszbergernét Biertler Teréziát vette feleségül, s így tőkével is rendelkezett. Szakmai felkészültségéhez pedig nem fért kétség (MOLNÁR 1966: 385-386). Tehát az alapfeltételek megvoltak az üzem működtetéséhez. A műhelyek részére Gerhauser Sigmondtól bérelt házat évi 120 Ft-ért. A gyár helyét ez idáig nem sikerült azonosítani, azt viszont az összeírásokból tudjuk, hogy elég jól felszerelt volt. Öt munkással dolgozott, de ő maga is aktívan részt vett a termelésben. Néhány nevet ismerünk a műhely dolgozói közül, úgymint Friedrich Schmidt és Johann Zandl legényekét, Ertl János és Edler Gottlieb fazekasokét 1838-ból. Az utóbbi neves kőszegi fazekas dinasztiából származott. A gyárban valószínűleg, nagyrészt használati edényeket készítettek, amelyek főleg a városi polgárok igényeit szolgálták ki, de környékbeli kis- és középnemesi megrendelésre is dolgozhattak. Sajnos, a nagy reményekkel induló üzemben elég hamar jelentkeztek a problémák. Weimannak személyi, családi gondjai, pénzügyi nehézségei támadtak. Ráadásul a gyártmányoknál technikai és értékesítési problémák merültek fel. Úgyhogy nem egészen két évi működés után, 1838 őszén meg is szűnt az első kőszegi kőedénygyár (MOLNÁR 1966: 386-394). Weimann egy ideig még a Wanke-féle második kőedénygyár404